Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2013. június 7., péntek

Tavaszi láng / 1.

Bosszúsan csettintettem a nyelvemmel, csípőre tettem a kezemet és egy pillanatig dacosan szemléltem a lábaim elé, a padlóra hullott irat rengeteget. Miután kellően kibosszankodtam magamat az ügyetlenségem miatt, letérdeltem és rendezgetni kezdtem a papírhalmot. Fél füllel hallottam, amint az ajtó kinyílt. A küszöbről fojtott kuncogás hallatszott. Felnéztem. Livi pár lépésnyire állt tőlem és mosolyogva nézett rám.
- Ne haragudj, de ma igencsak ügyetlen vagy. Már másodjára nyitok be úgy az irodádba, hogy te a földön térdelsz, és valamit épp összeszedsz. – szabadkozott, majd elindult felém.
- Uramisten, Livi, ugye nem akarsz segíteni, összeszedni a papírokat?
- Ha akarnék, sem tudnék. – nézett rám mosolyogva, miközben kezét a már nagyon is gömbölyű pocakjára simította. Livi már a nyolcadik hónapban volt. – Dia, mi történt veled? Ideges vagy? – kérdezte, miközben leereszkedett az egyik tárgyalószékre.
Feltápászkodtam és nagyot fújva a székembe dőltem.
- Nem is tudom. – vakartam meg a homlokomat. – Igen. Idegesít ez az új helyzet. Nem tetszik, hogy ezek mindent meg akarnak változtatni.
- De azért annak csak örülsz, hogy a vén bakkecskét kirúgják?
- Persze. Örülök. Már csak azért is, mert nemhogy nem volt jó szakember, de legalább megszabadulunk az undorító kéjes beszólásaitól és taperolásától is.
- Nekem pedig muszáj mennem. – nézett rám Livi engesztelően.
- Jaj, persze, ez más. Ez természetes és szívből örülök nektek. – dőltem előre a székben, áthajolva az asztalon, hogy megsimogathassam a barátnőm kézfejét. – Tudod, annak nem tudok örülni, hogy az új vezetőség egy csomó változtatást akar véghezvinni. Képzeld, nem fogok kapni helyetted új titkárnőt, hanem az új sales menedzserrel közösen lesz Adél a titkárnőnk!
- Tényleg? Azért Adél nem rossz…
- Nem is Adélról van szó. Tudod, hogy gyűlölök minden változást.
Livi együtt érzően elhúzta a száját. Valóban, ami az utóbbi hetekben véghez ment a cégnél, majd mindenkinél kiütötte a biztosítékot. Őt nagyon már nem érintette a változás szele, mert a jövő héttől szülési szabadságra megy, de Diát… őt igen. Bár a pozíciója megmarad, és ennek örülhet is, de ez csak nagyjából azért történt így, mert a leendő vezetőség csapatában nem volt megfelelő a marketing menedzser. Dia pedig kitűnő a szakmájában. Adélt, a sales titkárnőjét pedig megtartják, mert nem akarnak újoncot betanítani. Persze, lesznek elbocsátások és nyugdíjazások is.
- És tudsz már valamit az új sales menedzserről?
- Nem sokat. Annyit, hogy férfi. Valamilyen Viktor. És még annyit, hogy a szakmai hírnevét megelőzi a nőcsábász mivolta.
- Aha, szóval egy jóképű pasit kapunk? Ó, és nekem épp most kell szülnöm?
Elnevettem magam. Valóban üdítő lesz a vén bakkecske helyett egy másik férfi, bár ha tényleg igazak a róla szóló pletykák, akkor nem tudom, melyikükkel jártunk is jobban. Persze ezzel a Viktorral kicsit közvetlenebb lesz a munkakapcsolatunk, hiszen egy titkárnőnk lesz. Hirtelen megborzongtam. Valamiért úgy éreztem, a hátam közepére sem kívánom az újdonságokat, nem hiszem, hogy jól járhatok velük. Még sokáig beszélgettünk, aztán Livi elbúcsúzott, ma korábban akart hazaindulni, mert orvoshoz ment. A szívem mélyén pici irigységgel néztem utána. Livi fiatalabb volt nálam néhány évvel és az első gyermekét várta, de a férjével sok babát terveztek. Nem úgy, mint az én férjem. Péterrel már öt éve, hogy összeházasodtunk. Előtte már évek óta együtt jártunk. Mindig úgy gondoltam, hogy az esküvő után egyből belevágunk a babaprojektbe, de Péter máshogy gondolta. Kezdetben mindig volt valami jó kifogása, hogy most miért nem lehet. Előbb vegyünk saját házat, vegyünk autókat, aztán meg azért nem, mert ott a lakáshitel. Egy darabig tűrtem, aztán amikor ultimátumot akartam adni Péternek, miszerint vagy csinál egy gyereket nekem vagy eltűnik az életemből, kapott egy visszautasíthatatlan állásajánlatot. Ami mindig is az álma volt. Péter fotós és lehetőséget kapott, hogy a világ tájairól készítsen képeket. Mindenfelé. Egy külföldi utazási magazin megbízásából. Ő igent mondott, én pedig nehéz szívvel, de elengedtem. Természetesen Péter így végképp nem ment bele a gyermekvállalásba. Azóta eltelt két év és már nem is akarok Pétertől gyereket. Itt vagyok harminc éves és be kellett, hogy valljam magamnak, a házasságunk tönkrement. Elhidegültünk egymástól, hiszen Péter jó, ha félévente hazalátogatott. Nem is értem, miért nem válunk el, akkor mindenki járhatná a saját útját. Talán nehéz volt beismernem ország-világ előtt a kudarcot.
Kedvetlenül tologattam ide-oda az asztalomon a mappákat. Nem volt kedvem dolgozni, de hazamenni se akartam. Minek? Nem várt otthon más, mint a hatalmas üres ház. Felálltam és körbesétáltam az irodában. Túlontúl is tágas volt, de jól éreztem magam benne. Mikor a céghez kerültem, megengedték, hogy saját magam rendezzem be. Kedveltem a letisztult vonalakat, a minimált és mindennél jobban előnyben részesítettem a praktikumot. Eszem ágában sem volt festményekkel és vázákkal telerakni a helyet, ahol egész álló nap dolgoztam. Kappucsinó színűre festtettem a falakat és sötét bútorokkal rendeztem be az irodát. Hatalmas polcrendszerrel az egyik fal mentén, tőle nem messze az íróasztalom, az ajtóval szemben pedig egy kényelmes, fehérszínű műbőrkanapé foglalt helyet egy üveg dohányzóasztallal. A polcrendszerrel szemközti fal üres volt, ide kértem a raktárból néhány posztert. Igyekeztem kérni mindegyik általunk forgalmazott nagyobb márkából, ezek azért nem mutattak rosszul a marketing menedzser irodájában. Szeretem a munkámat. A főiskola elvégzése után azonnal felvettek ehhez a céghez. Illetve már jóval a diploma megszerzése előtt is itt dolgoztam. Kezdetben diákmunkás voltam a keretraktárban. Aztán egyre több feladatba kóstoltam bele. Egy nyáron felküldtek az irodába kisegíteni a szabadságolások alatt. Akkor fény derült rá, hogy milyen főiskolába járok, milyen szakmát is fogok kapni, az egyik kisfőnök felismerte bennem a tehetséget, szorgalmat és az ambíciót, a szárnyai alá vett és a diploma kézhezvétele után felvettek teljes munkaidőbe a marketing részlegre. Nem telt el sok idő és kineveztek a részleg vezetőjének. Imádom, amit csinálok, soha nem tudnám megunni.
Hatalmasat sóhajtva visszaültem a székbe. A pillantásom az asztali naptárra tévedt. Ahogy megpillantottam benne a hétvégi programot, lebiggyedtek az ajkaim. Most hétvégén lesz a régi vezetőség búcsúztatója. Szerveztek maguknak és egykori munkatársaiknak, beosztottaiknak egy búcsúhétvégét egy vidéki szállodában, és egyúttal meghívták az új vezetőséget is, persze csak udvariasságból. A fejesek leváltása nem azért történik, mert a régiek rossz munkát végeztek, egész egyszerűen az anyacég összevonta két fővárosi leányvállalatát. Természetesen két részlegvezető nem kellett sehova, és mivel majdnem mindegyik részlegnél a másik cég embere maradhatott az élen, a cégünktől sok embert elbocsátottak, nyugdíjaztak vagy felajánlottak nekik vidéki állásokat. Nem volt kedvem ehhez a búcsúztatóhoz, de már jeleztem a részvételemet. Van sok kollégám, akiket nagyon szeretek, nekik tartozom ezzel a búcsúval. Na, meg aztán egyéb dolgom sincs a hétvégén.

Mindenki saját autóval érkezett. Én ebéd körül érkeztem, a társaság jó része akkor már ott volt. Hamar elfoglaltam a szobámat, aztán lementem ebédelni. Ebéd után az étteremben maradhattunk, a pincérek bort, üdítőt, kávét szolgáltak fel és mindenki vidáman csevegett. Sok volt munkatársammal beszélgettem. Kacagva idéztünk fel közös emlékeket, sztorikat, egész kellemesen telt a délután. Aztán ahogy haladt előre az idő, az emberek úgy kezdtek el visszavonulni a szobáikba, hogy készülődjenek a vacsorához és az azt követő partihoz. Adéllal beszélgettem. Megegyeztünk, hogy kimegyünk sétálni kicsit a parkba, mielőtt mi is csatlakoznánk a visszavonulókhoz. Amint kiléptünk a szálloda verandájára szokatlanul hűvös szellő csapott az arcunkba. A délutáni kis traccsparti alatt bizony megváltozott az időjárás és kellemes április végi napsütést ború és szeles idő váltotta fel, de azért elindultunk sétálni. A hotel parkja nagyon szép volt, felderítése melegebb időben nyilván kitűnő eltöltése lehetett volna a szabadidőnek, azonban így is messzire sikerült eljutnunk a park területén kanyargó kis ösvényeken. Megcsodáltuk a kerti rózsalugasokat, a fából faragott kerti gyerekjátékokat és a hangulatos kis padokat. Azt, hogy milyen messze is keveredtünk a szálloda főbejáratától, csak akkor vettük észre, mikor a szeles időjárás hirtelen esőbe fordult. Egy szempillantás alatt baljós felhők sokasága borította be az eget, a szél még inkább feltámadt és az ég leszakadt. Egészen besötétedett. Futni kényszerültünk, bár így is teljesen bőrig áztunk. Visszatérve a szállodába láttuk, hogy mások is pórul jártak. Sietősen elbúcsúztunk egymástól Adéllal és igyekeztünk eljutni a szobáinkba. Miközben végigmentem a folyóson, a szememet próbáltam takargatni, mert attól féltem, hogy a sminkem teljesen szétfolyt az arcomon. Egyszer csak hatalmasat villámlott, mennydörgött és a folyosó megvilágítása pislákolni kezdett, majd kialudt.
- Ez remek! – súgtam magam elé.
Botorkálni kezdtem a sötétségben. Hirtelen a szobám számán is gondolkodnom kellett és keresni kezdtem átázott zsebeimben a kártyakulcsot.
- Hogy is volt? A lift után rögtön jobbra? Vagy balra? – morfondíroztam, a szám nem jutott eszembe, végül balra fordultam. – Mindegy, majd amelyik ajtót nyitja…
És az ajtó az első próbálkozásra kinyílt. Betapogattam a sötétben és becsuktam magam mögött az ajtót. Azonnal cibálni kezdtem magamról a vizes ruhákat, majd egy kupacban a fürdőszoba kövére hajítottam őket. Kitapogattam a zuhanykabin ajtaját és elhúzva beálltam a tálcára. Megnyitottam a csapot és hagytam, hogy átfázott, reszkető testemre jótékony hatással legyen a meleg víz. Lehunytam a szememet és hátrahajtva a fejemet, végigsimítottam vállig érő hajamon. Néhány perc elteltével már kellően felmelegedtem és a hidegtől elgémberedett tagjaimba is visszatért az élet. A szám mosolyra húzódott a kellemes érzéstől. A zuhany alatt teljesen kizártam a külvilágot. Nem hallottam semmit, csak a vízcseppek bőrömre csapódásának tompa moraját. Ám egyszer csak pici motoszkálásra lettem figyelmes, nem törődtem vele, a zuhany kabin kis polca felé nyúltam, ahova emlékeim szerint az érkezésem után kipakoltam a tusfürdőmet. Ujjaim egy flakonba ütköztek. Megmarkoltam és felpattintottam a kupakot. Furcsa illat csapta meg az orromat. A szemeim tágra nyíltak a meglepettségtől, ahogy beleszagoltam a flakonba.
- De hát ez nem az enyém. Ennek férfiszaga van. – suttogtam magam elé.
Abban a percben egy pici fényforrást láttam közeledni a szoba belseje felől. A zuhanykabin üvegén át eléggé elmosódott volt, de talán gyertyaláng lehetett. Egy pillanatra megrémültem. A gyertyalángot fognia kell valakinek és minden bizonnyal az az ember fogja, akié ez a szoba, merthogy ez itt nem az én tusfürdőm, kvázi a szoba sem az enyém. A szívem a torkomban dobogott, teljesen földbe gyökerezett a lábam a gondolattól, hogy egy idegen férfi fürdőjében zuhanyozom, aki mindjárt rám fog nyitni és… te, szentséges ég, látni fog meztelenül! Több gondolatra már nem volt időm, a gyertyaláng nagyon közel volt már és a zuhanykabin ajtaja hirtelen kinyílt. Esélyem sem volt elkapni az ajtót, a helyzet egész egyszerűen letaglózott, megbénított. Nem sejtettem, hogy az elkövetkezendő öt percben ez nem is fog változni.


A férfi villámgyorsan tépte fel a szobája ajtaját és belépve rajta, magára csukta azt. Teljesen átnedvesedett ruháitól azonnal meg akart szabadulni. Ledobálta magáról és a földre szórta őket. Izgatottan keresni kezdett egy öngyújtót vagy egy doboz gyufát a kis íróasztal fiókjában. Minél előbb szerette volna meggyújtani a gyertyát, amit a szálloda halljában osztogattak, lévén elment az áram, és amíg nem kapcsolják be a tartalék áramforrásokat, legyen az embereknek valami fényforrásuk. Ahogy a fiókban turkált, különös zaj ütötte meg a fülét. Figyelni kezdett. Valahonnan víz csobog. Ez egy zuhany. Nem! Ez az ő zuhanya, ez az ő fürdőjéből jön. Micsoda? Valaki zuhanyozik nála? Újra keresni kezdte az öngyújtót, és végre megtalálta. Gyorsan meggyújtotta a gyertyát. Most már teljesen biztos volt benne, hogy az ő zuhanyzójában fürdik valaki. Lassú léptekkel haladt a fürdő irányába. Belépett és a gyertyát feltette a mosdókagyló feletti polcra. Óvatosan a kabin ajtaja elé lépett és megfogta a fogantyút. Eltökélte, hogy akárki is az, kiebrudalja onnan. Mégis mit képzel, hogy az ő szobájában fürdik! Menjen a sajátjába! Felháborodottsága picit elvakította, még arról is teljesen megfeledkezett, hogy anyaszült meztelen. Határozottan elhúzta az ajtót és már készült arra, hogy kiabáljon a betörővel, ahogy csak a torkán kifér, de a hang nem tudott kiszökni a száján. Bent akadt. Ahogyan a levegő is. Szemei kikerekedtek és csak lassacskán jutott el a tudatáig, mit is lát. Egy riadt nőt. Egy gyönyörű, riadt nőt. Tekintetük egymásba kapcsolódott egy pillanatra, majd a férfi tekintete lejjebb vándorolt. Egy meztelen, gyönyörű, riadt nőt. És akkor szíve hirtelen óriásit dobbant és heves ugrálással jelezte, hogy a látvány… hogy is mondjam… több, mint szexi. Valójában ez volt a legszebb, legtökéletesebb, legérzékibb női test, amit valaha is látott. A nő haja vizesen tapadt a nyakára, ajkai rémülten nyíltak széjjel, mellkasa fulladozva emelkedett és süllyedt, amitől a nő csodálatosan telt keblei finoman remegtek. A kis mellbimbók a közepükön peckesen álltak, mit sem törődve a rájuk csorgó forró vízzel. A férfi tekintete még lejjebb kalandozott és apró nyögést elfojtva magában állapította meg, hogy megkívánta ezt a nőt. Így ismeretlenül. A puncija teljesen sima volt és csókolni valóan hívogató. A végeláthatatlanul hosszú, bársonyos combokra tökéletesen feltette a koronát. Érezte, hogy a teste egészen felforrósodott és talán már az ő mellkasa is fel és leugrált izgatottságában. Akkor észrevette, hogy a nő szemeinek ijedtsége elmúlt, helyét kíváncsiság és egy apró fény váltotta fel. A férfi hagyta, hogy ajkai közül elismerő sóhaj bukkanjon ki. Teljesen felizgult a nő testének látványától. Szeretett volna közel lépni hozzá, megérinteni… és az istenit! Borzalmasan kívánja. Vágya hamarosan a nőnek is szemet szúrt. Ellágyult tekintettel szemlélte a férfi ágyékán meredező hímvesszőt. Felsóhajtott. A férfi nyelt egy nagyot és megnedvesítette az ajkait. Habozott. Semmi mást nem akart jobban, mint a magáévá tenni ezt az égi tüneményt, de…
Abban a pillanatban moraj futott végig szállodán, visszatérhetett az áram. Ez kizökkentette őket és a nő újra rémülten nézett a szemébe. Felé akarta nyújtani a kezét, de a nő hirtelen kiugrott a kabinból és elsuhant mellette. Lekapta az ajtóról a fürdőköntöst, felnyalábolta a ruháit és mielőtt a férfi utána kiálthatott volna, kirontott a szobából. Zihálva nézett utána. Kellett neki pár másodperc, mire elméje kitisztult annyira, hogy végiggondolja, mi is történt. Mikor ráeszmélt a helyzet abszurditására, szemeit összeszorítva, tenyerét a homlokára nyomta és felszisszent. Megkívánta ezt a nőt! Olyan érzéseket váltott ki belőle, mint nő még előtte soha. A puszta látványa… újra és újra bevillant neki az érzéki, finom test. Teljesen elvarázsolta, megbabonázta… őt, akinek felesége van! Bosszankodva borult a kabin ajtajának, majd mikor észrevette, hogy még mindig csobog a víz, szótlanul beállt a zuhany alá és magára húzta a kabin ajtaját.


Kiszáradt szájjal, levegő után kapkodva próbáltam minél gyorsabban eltűnni az idegen férfi szobájából. Félig beburkolózva a testemre dobott fürdőköpenybe, kétségbeesve szorongattam a vizes ruháskupacot és ujjaim közt görcsösen tartottam az útközben felkapott kulcskártyát. Agyam össze-vissza dobálta a kérdéseket. Miért nyitotta a kártya a szobát, ha az nem az enyém? Nem balra, akkor jobbra kellett volna fordulnom! Valósággal feltéptem immáron ténylegesen is a saját szobám ajtaját és belöktem magam mögött. A nedves ruhákat a földre szórtam, és az ágy szélére roskadtam. Lehunytam a szememet és próbáltam magamhoz térni a szégyenemből. Mert mi tagadás, valóban a föld alá tudtam volna süllyedni szégyenemben. Hogy történhetett ez meg? Egy vadidegen férfi meglátott, meztelenül, vizesen, amint az ő zuhanyzójában fürdök. Betörtem a szobájába. Jóságos ég, a férfi még panaszt is tehet a hotel vezetőségénél, hogy egy hibbant nő az ő fürdőjét használta. Homlokomat a tenyerembe döntöttem, majd nagyot sóhajtva felálltam és a fürdőszoba felé ballagtam. Birtokba vettem a saját zuhanykabinomat és befejeztem a fürdést. Hajat is mostam. Itt végre a saját tusfürdőmbe botlottam. Mikor kiléptem a kabinból, hajamat egy törölközőbe csavartam, a testemet pedig finoman átdörzsöltem egy másik fürdőlepedővel. Hiába próbáltam a gondolataimat más irányba terelni, azok unos-untalan visszasomfordáltak a férfihez. Be kellett vallanom magamnak valamit. A pasi nagyon jóképű volt. Markáns, abszolút férfias vonásai voltak. Az izmai gusztusosan kidolgozottak voltak, szemei pedig izgatóan tüzesek. Beharaptam az ajkamat. Az ismeretlen férfi látható gerjedelme nem mindennapi hatást váltott ki belőlem. A tudat, hogy ő megkívánt engem, felébresztett bennem is valamit, ami valljuk be őszintén, lassan két éve szunnyad bennem. A nő. Elfelejtettem nőnek lenni az utóbbi években. Péter távozása után az életemnek ezen részéről igyekeztem elfelejtkezni. Magamba fojtottam minden érzékiségemet, mert hát nem akartam megcsalni a férjemet. Igaz, Péter jobbára már csak papíron a férjem, de ezt tiszteletben tartom. Ez a férfi viszont! Elmorzsoltam az ajkaim közt egy halk sóhajt. Ez a férfi… 

Órákkal később egy pohár roséval a kezemben sétáltam a mulatozó munkatársaim közt. Gondolataim teljesen máshol jártak, most már egészen másképp vélekedtem a történtekről. Minden erőmmel azon voltam, hogy kiirtsam magamból a férfi belém ivódott képét. Dühös voltam magamra, amiért akkora balfácán voltam, hogy más szobájába rontottam be, és persze azért is, mert… nem, arra emlékezni se akartam. Egyszer csak hajdan volt mentorom kapta el a karomat. Rámosolyogtam az öregre és egy csendes sarokba húzódtunk beszélgetni. Végre valami elterelte a figyelmemet.

- Kit bámulsz annyira?
- Á, senkit! – rázta meg gyorsan a fejét Viktor és belekortyolt a vörösborába.
- Pedig jó bőrnek tűnik! – nézett a másik férfi arra, amerre Viktor az imént.
- Kicsoda?
- Hát az a barna, aki az öregúrral dumál.
- Ja, az. – felelte Viktor, oda sem nézve. Különben is sötétszőke. – javította ki barátját gondolatban.
- Ne csináld már, láttam, hogy hosszú percek óta bámulod…
A férfi további mondandója már nem ért el a tudatáig, szemei újra a titokzatos nőn lógtak. Amikor besétált a terembe, szinte azonnal észrevette. Be kellett vallania magának, hogy a nő felöltözve is bájos teremtés. Nem is vette észre, hogy folyamatosan nézi. A közelébe nem mert menni, egyikkőjüket sem akarta kínos helyzetbe hozni ezzel, így csak távolról figyelte. A nőnek csodás sötétszőke loknijai voltak, amiről a férfi gyanította, hogy nem természetes loknik, csak erre az alkalomra varázsolták őket. A nőnek talán vállig érhetett a haja, de így felugorva a fürtök szabadon hagyták a nő tarkóját és ő ezt irtó szexinek találta. Kedve lett volna beletúrni a selymes fürtökbe és…. Teljesen beleborzongott, ha eszébe jutott a nő teste. A képek intenzíven éltek benne, a látvány a nő vízcseppekkel övezett, reszkető melleiről szinte beleégett az agyába. Hogy szerette volna egyesével lecsókolni a buja vízcseppecskéket! Tekintete végigszaladt a nő alakján. Tökéletes homokóra alakján jól mutatott a pánt nélküli kis fekete. Viktor beszívva az ajkát szemlélte a hosszú, formás combokat, majd elnyomva egy sóhajt, megnyalta a száját.
- A feleséged letépné a fejedet, ha látna most. Másról már nem is beszélve! – röhögött a férfi.
Viktor magához tért. Igen, a felesége. Merthogy neki az is van. Egy pillanatra elszontyolodott. Valóban, letépné a fejét. Erikával három éve voltak házasok. Fogalma sincs, mit látott benne, mikor elvette a butuska, szőke cicababát, aki az óta már sárkánnyá nőtte ki magát. Olyan nagyon féltékeny! Ide is mindenáron el akart jönni. Hiába mondta neki Viktor, hogy nem lehet, ez csak egy búcsúztató lesz, nem akarta felfogni. Szerinte vad tivornyára készültek és Viktornak szándékában áll az összes kolléganőjét megdugni. Mielőtt eljött otthonról, borzalmasan összevesztek, és a férfi kifejezetten örült egy a felesége nélkül eltöltött hétvégének. Mióta megtudta, hogy megváltozik a munkahelye, lévén összevonják a két fővárosi leányvállalatot, és helyileg a másik vállalathoz kell ezen túl bejárnia, nem volt egy perc nyugta sem. Erika elképzelt minden léha és könnyelmű nőt, aki csak az ő férjére fenheti a fogát. Viktor pedig nem tudta eldönteni, hogy afeletti csalódottsága e a nagyobb, hogy felesége nem bízik benne vagy pedig az, hogy rádöbbent, mekkora hiba volt ez a házasság. Nem olyan régen megtudta, hogy az új munkahelyén a közelében lesz a marketing menedzser irodája, aki történetesen egy nő, és a titkárnőjük közös lesz, aki egy fiatal lány. Nem merte elmondani Erikának. Ki tudja, hogy mit képzelne bele! Amúgy kíváncsi lett volna a nőkre, de senki nem vette a fáradtságot, hogy bemutassa őket egymásnak. A régi vezetőség hiába hívta meg az újakat, nem törődtek velük, érezni lehetett a feszültséget. Így aztán ő és az a néhány ember az újak közül, aki eljött ide, a terem félreeső részében mulatta az időt.
- Nem tudod, ki lehet az a nő? – bökött a titokzatos nő felé.
Kollégája egy pillanatra megakadt a beszédben, láthatóan megdöbbentette Viktor kérdése. Mintha nem is arról beszélt volna neki az előbb, hogy Erika mekkora sárkány lett!
- Fogalmam sincs. – felelte végül, miután lassan a nő felé fordította a fejét. – De azt javaslom, ne is akard megtudni.
- Miért?
- Ha jól látom, gyűrű csillog az ujján.
Viktor azonnal a nő jobb gyűrűsujjára nézett. És valóban. Ott villogott az ujján a karikagyűrű. Tehát a titokzatos nő házas. Maga sem értette, hogy miért, de ez az információ eléggé lelombozta. Szomorúan emelte fel a fejét, hogy újra a nőre nézzen, de akkor annak már hűlt helye volt. Viktor ijedten nézett körbe a terembe. Egy pillanatra kollégája felé fordult, de látta, hogy már másokkal beszélget, valószínűleg ő sem látta, hova tűnt a nő. Sóhajtott egyet és a bárpult felé indult. 
Órákkal és néhány pohár borral később megelégelte az egyhangú partit és úgy döntött, inkább lefekszik aludni. Lassan elindult a lift felé. Mikor odaért, akkor vette észre, hogy titokzatos nő áll a lift ajtó előtt. Valami erő a nő felé vitte, pedig az esze azt súgta, maradjon inkább és várja meg a következő liftet. Ám helyette a nő mellé lépett és félénken felé fordította a fejét. A nő oldalra sandított, valószínűleg felismerte, idegesen kapta el a tekintetét. A liftajtó kinyílt. Mindketten beszálltak és Viktor előzékenyen megnyomta az emeletszámot. Az ajtó becsukódott, ők pedig ketten voltak a liftben. Viktor fantáziája meglódult. Szinte látta maga előtt a nő meztelen testét, lélegzetvétele hirtelen gyorsult fel. Nem volt tudatos és a legkevésbé sem akarta zavarba hozni a nőt, de valószínűleg az elfogyasztott bor mennyisége is közrejátszott könnyelműségében. Valami nagyon különös vonzotta felé, és arra döbbent rá, hogy ugyanúgy kívánja, mint a fürdőszobájában néhány órával ezelőtt. A nő félve, zavartan pislogott felé. Olyan volt, mintha mondani akarna valamit. Idegesnek tűnt. Mellkasa zihálva ugrált és Viktor képtelen volt levenni a szemét a remegő keblekről. Próbálta türtőztetni magát, egészen az utolsó pillanatig, de akkor hirtelen a nő felé fordult és szólásra nyitotta a száját. Ám a lift kegyetlenül megállt és kinyílt az ajtaja. A nő meggondolva magát, határozottan kilépett rajta, Viktor váratlanul utánakapott.
- Várj, kérlek!
Elkapta a nő csuklóját, aki a lendülettől megtántorodott és a szintén nem stabilan álló Viktorhoz csapódott. A testük hirtelen egymásnak feszült, szemeik fürkészve néztek egymáséba. A hirtelen mozdulattól a nő parfümje Viktor orrába csapott, a férfi belélegezve azt, megborzongva hagyta, hogy fejében szétáramoljon az illat. Lélegzetük együtt gyorsult fel, pórusaik szinte ritmusra lüktettek. Viktor félszegen megmozdította a kezét a nő derekán és áhítattal tapasztalta, hogy az beleremegett az érintésébe. Akkor mindkettejük érzett valami megmagyarázhatatlant, valami ősit, valami vonzót, ami egymás felé hajtotta őket és azt súgta a fülükbe: kell! A riadalom mégis nagyobb volt. A nő kiszakította magát Viktor karjaiból és berontott a szobájába. A férfi kábultan nézett utána, majd lassan a szobája irányába fordult. Becsukva maga mögött az ajtót, ledobálta magáról a ruháit és bebújt az ágyába. Csak így fekve érezte igazán, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél. A szoba váratlanul forogni kezdett vele. Becsukta a szemét, de ez nem segített rajta. Amint lehunyta a szemeit, a nő jelent meg előtte, és meg mert volna esküdni rá, hogy még az illatát is érezte.

1 megjegyzés: