Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2016. június 20., hétfő

Második

A lakásomba érve már az előszobában egymásnak estünk. Épp csak ledobáltuk a cuccainkat, majd tépni kezdve egymásról a ruhát, teljesen meztelenül értünk el az ágyig. Mielőtt a matracra dőltünk volna, Gergő megszakítva a csókot a fülembe zihált:
- Válasszunk valamit, vagy most hagyjuk a fenébe?
- Hagyjuk, inkább dugj meg... – lihegtem.
Elmosolyodott és az ágyra lökve, fölém lendült...

 Egy óra múlva fülig érő mosollyal feküdtem az ágyban. Gergő a karomat cirógatta és elégedetten figyelte a nyugodt vonásaimat.
- Úristen, de kellett ez!
- Mint víz a sivatagban. – reagált rá.
Összemosolyogtunk, majd Gergő megszólalt.
- Mit fogsz csinálni holnap? Annyiban hagyod?
- Nem tudom. Talán az lenne a legjobb.
- Nincsen egy nagyon jó barátnőd a csajok közt, akitől megkérdezhetnéd, hogy tud e valamit?
- Hmm... akad. Ez egy nagyon jó ötlet. Kösz.
- Nem tesz semmit.
- És te meddig akarsz még küszködni a vöröskével? Miért nem hagyod már?
- Nem is tudom. Nagyon jó nő és valami megfogott benne.
- Ó, csak nem? – néztem rá cinkos vigyorral.
- Lizi, az a nő még nem született meg!
Végül együtt töltöttük az estét. Vacsorát főztünk, ettünk, beszélgettünk, majd valamivel éjfél előtt Gergő hazaindult. Ágyba bújtam, szerencsére annyira fáradt és kielégült voltam, hogy azon nyomban mély álomba merültem, így nem tudtam a ma történteken morfondírozni.
Másnap kipihenten és egy fokkal jobb kedvűen ébredtem. Siettem dolgozni és útközben azon gondolkodtam, vajon melyik csajszit is kérhetném meg a szimatolásra. Alapos megfontolás után Szilvire esett a választásom. Még pedig azért, mert Szilvi nagyon jóban volt Adéllal, Tamás asszisztensével.
Amikor beértem a céghez, már meg sem ütköztem azon, hogy ma sem nevet rajtam senki, ma sem gúnyolódik rajtam senki. Miután bekapcsoltam a gépemet, arra gondoltam, mikor tudnék beszélni Szilvivel. Hirtelen kinyújtottam a nyakam és a monitor fölött a szememmel végigfutottam az ügyfélszolgálaton. Szilvit még nem láttam bent. Lehet, hogy délutános. A székemmel a hátam mögött lévő mágneses tábla felé fordultam, ahol a beosztás volt kifüggesztve. Igen, délutános. Akkor majd ebéd után megkeresem.
A délelőtt folyamán a munkámra koncentráltam. A naptáramba pillantva észrevettem, hogy holnap lesz egy komoly tárgyalás, amin nekem is részt kell vennem. Az első ilyenem lesz. Egy leendő partnerrel fogunk tárgyalni, legalábbis reményeink szerint leendő lesz. Nekem azért kell részt venni a megbeszélésen, hogy ha konkrétumokról esik szó, meg tudjam mondani, mikor tudjuk átvenni tőlük a kiszállítandó árut, milyen kísérőjegyzéket fognak tudni küldeni, kik lesznek a kontaktok és egyéb dolgokat. Tulajdonképpen ez csak egy részfeladat és apró partnereknél nem is fontos a részvételem, az igazi feladatom rendszerint a szerződéskötés után jön, amikor is ki kell mennem az új partnerhez és megmutatnom nekik a kihelyezett szoftverünk működését. Később eszembe jutott, hogy a tárgyaláson ott lesz Tamás is. Azon nyomban görcsbe rándult a gyomrom. Igyekeztem elhessegetni ezt a gondolatot és inkább arra koncentrálni, hogy jól végezzem a munkámat. Elhatároztam, hogy ebéd után beszélni fogok Szilvivel és aztán készülni fogok a holnapi tárgyalásra. Fel kellett keresnem az IT managerünket, illetve a raktárvezetőnket. Akkor megcsörrent a telefonom. Egy apró probléma ütötte fel a fejét. Telefonálgattam, végül sikerült megoldanom, de beletelt egy kis időbe. Egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy korog a gyomrom. A hasamra szorítottam a tenyeremet, majd a táskámért nyúlva felpattantam és ebédelni indultam. Ahogy elhaladtam az ügyfélszolgálatos csajok mellett, láttam, hogy Szilvi éppen akkor kapcsolja be a gépét.
- Sziasztok, lányok. – köszöntöttem őket.
- Szia! Helló! – hallatszott a sorokból.
- Minden rendben? – kérdeztem fennhangon.
- Semmi gond! Minden oké. – kiabálták felém.
Szilvi felé kanyarodtam.
- Szia, Szilvi!
A lány felállt az üdvözlésemre, majd elmosolyodott.
- Szia, Liza!
- Most kimegyek ebédelni, de ha visszajöttem, szeretnék beszélni veled. Kávé?
- Rendben. – egyezett bele Szilvi picit gyanakvóan. – Baj van?
- Nem, semmi. Személyes. – mosolyodtam el, majd megfordulva kifelé indultam.
Az ebédem nem tartott negyed óránál tovább, egyrészt kíváncsi voltam már, hátha Szilvi tud valamit, másrészt utána még sok dolgom volt mára.
Visszaérve csak bekukkantottam az ügyfélszolgálatra, Szilvi meglátott és már fel is állt, és kilépett a folyosóra. Szótlanul követett a büfébe. Kértem két kávét, majd leültünk.
- Rögtön a lényegre térek. Kérdezni szeretnék valamit.
- Kérdezz!
- Tudsz valamit arról, ami szombaton, a partin történt?
- Mire gondolsz? – kérdezett vissza óvatosan, de elkaptam a tekintetét, ahogy megilletődött a kérdésem hallatán.
- Szilvi! Itt valami nem stimmel. Mindenkinek furán kéne rám néznie, megjegyzéseket tennie, kiröhögnie, de semmi. Senki nem reagál semmit!
- Mire kéne reagálniuk? – valami abszolút nem tetszett a hangjában.
- Jaj, ne csináld már te is! A partin több koktélt ittam, mint kellett volna és kikezdtem az egyik felső-vezetővel. Többen is látták. Miért nem mond senki semmit?
- Liza, én nem láttam semmit. Komolyan. – a kávéscsészét szuggerálta, miközben hozzám beszélt. Hazudott.
- Miért hazudsz? – kérdeztem.
Szilvi rám pillantott, majd tekintete hirtelen a bejárat felé irányult. Szemmel láthatóan megijedt. Meg akartam fordulni, hogy lássam, mitől ijedt meg ennyire, de Szilvi azon nyomban felpattant, elismételte, hogy ő nem látott semmit, majd megköszönte a kávét és ott hagyott. Értetlenkedve forgolódtam utána. Kit láthatott? Kitől ijedt meg annyira, hogy itt hagyjon azonnal? Ez nem lehet igaz! Hiába nézelődtem, senki különöst nem láttam. Megittam a kávémat és visszavittem a csészéinket. Amikor a pulthoz értem, akkor pillantottam meg Tamást. Nemrég jöhetett be. Jó ég! Talán tőle ijedt meg Szilvi? De hát miért?
Tamás szerencsére nem vett észre, letettem a csészéket és visszamentem az irodámba. Amikor beléptem a lányokhoz, senki nem nézett rám. Meg is torpantam. Csend volt. Szokatlan csend. Már épp kérdőre akartam vonni őket, mikor megcsörrent a mobilom. Felvettem és az irodámba siettem. Itt valami nem stimmel. Nagyon nem stimmel!

Másnap reggel igyekeztem a szokottnál is csinosabban öltözni. Egy égszínkék ceruzaruhát választottam. Izgatottan indultam útnak. Nem akartam elkésni. Sikerült olyan hamar beérnem az irodába, hogy még egyetlen ügyfélszolgálatos lány sem volt ott. Kimentem a büfébe reggeliért. Összefutottam Adéllal.
- Szia, Adél!
- Szia, Liza! Hogy bírod a gyűrődést? – kérdezte.
Összehúztam a szememet.
- A munkára célzol?
- Persze, mi másra? – nevetett.
- Jól, köszi. Adél, kérdezhetek egy furcsát?
- Kérdezz!
- A héten járt akármelyik ügyfélszolgálatos lány a főnöködnél?
- Tudtommal nem.
- Hmm. Azért köszi. – mondtam, majd a reggelimmel az irodámba indultam.
- Csak Zsófi. – bukott ki hirtelen Adélból.
- Zsófi? – kérdeztem vissza.
- Aha. Mielőtt kirúgták. – mondta Adél, miközben beleharapott a szendvicsébe.
- Tessék? Zsófit kirúgták?
Adél csak bólogatott, majd sietve elbúcsúzott és a lift felé indult, miközben tömte magába a szendvicsét.
Zsófi az értékesítési asszisztens volt. Nem igazán volt kedvelt, a munkánál jobban szeretett pletykálkodni. Már többször is rezgett alatta a léc, úgy látszik, most végleg megelégelte valaki a nagy száját. Vajon miért rúgták ki?
A későbbiekben már nem tudtam ezen morfondírozni, illetve azon sem, hogy a lányok miért zártak össze előttem, senki sem mert rám nézni, amíg elhaladtam mellettük, de most sietnem kellett a tárgyalóba.
Az elsők között értem oda. Épp az IT managerrel beszélgettem, amikor belépett a tárgyalóba Tamás. Éppen csak egy másodpercre nézett rám, majd megvetően elfordította a fejét. Kirázott a hideg. Komolyan. Megborzongtam. Olyan fura utálatos közönyt láttam a szemében, amire nem találok magyarázatot. Igyekeztem nem figyelni rá. Mintha ott sem lett volna. Eltökéltem, hogy nem hagyom, hogy kizökkentsen. Nem sokkal később megérkeztek az ügyfelek is. Nem tudtam eldönteni, hova szabadna ülnöm, úgy tűnt, mindenkinek megvolt a szokott helye. Inkább figyeltem, hol marad hely. Pechemre pont Tamás mellett. Nagyot nyeltem, mielőtt elindultam volna az üresen álló tárgyalószék felé. Amikor helyet foglaltam, egyértelműen távolabb húzódott. Nem esett jól. Viszont a parfümje azon nyomban az orromba szállt és apró sóhaj bukott ki az ajkaim közül. Szerencsére senki nem hallhatta, talán csak Tamás. A tárgyalás kezdetét vette. Nagyon figyeltem, nem akartam alul maradni, bár a koncentrációmat igen csak megsínylette, hogy Tamás egy idő után fészkelődni kezdett és a mozdulataitól illatának molekulái valahogy csakis felém áramlottak, csakis engem bódítottak el. A hosszú tárgyalás alatt volt időm és lehetőségem kielemezni az illat alkotóit. Pézsma, pacsuli és talán gyömbér...
A főiskola alatt ismertem egy illatmániás fiút. Ez volt a hobbija, gyűjtötte a férfi parfümöket és mindent tudott az összetevőikről. Még saját illatot is alkotott. Tőle ragadt rám egy s más ezekkel kapcsolatban. Ez az illat trió nekem nagyon odavág. Egyszerűen eszemet vesztem tőle. Vagy a bugyimat.
Tőlem csak a tárgyalás végén kérdeztek, illetve megtudtam, ki lesz a közvetlen kontaktom, vele névjegykártyát cseréltünk és megegyeztünk, hogy majd hívjuk egymást, ha zöld lesz a szoftver útja. Amikor mindenki felállt a tárgyalás végén, szabályszerűen menekültem Tamás közeléből. Nem is az irodámba siettem, hanem kimentem a büfé melletti teraszra. Mélyeket szippantottam a friss levegőből, majd mikor visszanyertem a testem fölött az uralmat, visszatértem a munkámhoz.
A következő napok rengeteg munkával teltek és bár még mindig kíváncsi voltam a lányok szótlanságának okára, nem volt időm faggatózni. Péntek délután a gépem előtt ültem, mikor Szilvi kopogott a nyitott ajtómon.
- Bejöhetek?
- Persze.
- Liza, nagy baj van. Most hívott a pécsi területi képviselő. Az egyik csomagunk eltűnt.
- Mondd, hogy nem optikáé a csomag.
- De.
- Akkor mondd, hogy pici csomag volt és alacsony az áru értéke.
- Napszemüvegek. Sok.
- Ó, nem! – ráztam a fejem. – A fenébe! – dőltem hátra a székemben.
- Mi legyen?
Nagyot sóhajtottam, mielőtt válaszoltam volna.
- Először is hívd fel a pécsieket, nézzenek körül a depóban, a futár nézze meg a kocsiban. Szóljatok a mi raktárosunknak, nézzen körül itt a raktárban! Ha ez megvan és nincs sehol, akkor kérem a csomag adatait.
A probléma sajnos nem rendeződött. Senki nem találta sehol. Sőt a pécsiek azt állították, meg sem érkezett a csomag, csak az adat ment át róla. A mi raktárunk viszont bevételezte és ki is küldte. Szerencsétlenségünkre a csomag feladói is jelentkeztek már, hogy a címzett még nem kapta meg a csomagot. Megnyugtattam őket, hogy kézben tartom az ügyet, keressük a csomagot. Amint tudok valamit, jelentkezem. Persze, az ügyfél nem várta meg, felhívták Tamást. Ez a legutálatosabb reakció ilyenkor az ügyféltől, mert valamiért azt hiszik, hogy ha egy fejessel beszélnek, akkor gyorsabban lesz eredmény, pedig nem, hiszen ő is ugyanazt az utat zongorázza végig, mint mi. Tamás pont akkor jött be az irodámba, amikor Robival, a területi képviselővel veszekedtem telefonon. Háttal álltam a bejáratnak, nem is vettem észre, hogy bejött.
Kezdetben nem veszekedtem Robival, szépen nyugodtan beszélgettünk, csak aztán elszállt vele a ló, szidta a rendszert, a csomag útját, biztos nálunk van a csomag, az adatot meg nem töröltük. Épp elégszer csináltam az ehhez tartozó feladatokat még ügyfélszolgálatos koromban, pontosan tudtam, hogy rajtunk aztán igazán semmi nem múlik. Hibát véthet a feladó, véthetnek a depók és véthet a futár, de mi, ügyfelesek nem, hiszen rajtunk csak az adat megy át. Ezt Robi nem értette, szerinte folyton ezzel takarózunk. Végül a vitát egy csúnya beszólással zártam le.
- Na, ide figyelj! Emeld fel a segged a gép elől, slattyogj le szépen a depóba és nézzél körül, de rohadt gyorsan, mert az a kurva csomag nincsen itt! Nálatok kell lennie és kész! Ha pedig nem lesz meg, ti fogjátok fizetni a kártérítést! És még egyszer velem így nem beszélsz, kisapám, mert nem a szomszéd kiscsajod vagyok! Érthető voltam?
Robi dadogva bökte ki, hogy körül néz, majd visszahív. Rámordultam csak és lenyomtam a telefont.
- Idióta, vadbarom! – bukott ki még belőlem, majd megfordulva az asztalomra dobtam a telefont. Akkor vettem észre Tamást, aki homlok ráncolva nézett rám. Nagyon megijedtem tőle. Látta is rajtam, de nem reagált rá.
- Kicsit visszafogottabban. – mondta, miközben leült az íróasztalom szélére.
Nem szóltam, csak lesütöttem a szemem. Nagyon szégyelltem magam, amiért hallott így beszélni.
- Halljam, mi történt.
Elmondtam neki mindent elejétől a végéig. Nem szólt közbe, csak a végén kérdezte meg, hogy mennyi az értéke a csomag tartalmának. Bőszen keresni kezdtem az asztalomon a kinyomtatott e-mailt, amit Szilvi hozott be nekem. Sokára találtam meg, addigra már olyan feszült voltam Tamás jelenlététől, hogy a nagy kutatásban lelöktem a telefonomat a padlóra. Nem hajoltam le érte azonnal, előbb megmondtam neki az összeget, és csak utána guggoltam le érte. Amikor viszont fel akartam állni, a hirtelen mozdulattól megbillentem és véletlenül Tamásnak dőltem. Megragadta a karomat és elnyomott magától. Az ajtóhoz ment és ridegen csak annyit mondott, hogy ha megtudok valamit, szóljak. Bólintottam.
Miután kiment, leroskadtam a székembe. A szívem hevesen dobogott és kár lett volna tagadni, hogy ennek a férfinak a jelenléte mindig megzavar. Hatással van rám. Nem értettem, miért. Első blikkre azt mondanám, félek tőle.
Megint csörgött a telefonom. Robi volt az. Megtalálták a csomagot. Egy külön futár most kiviszi az üzletbe. Megköszöntem és leraktam a telefont. Kimentem a lányokhoz és megkértem Szilvit, hívja fel a boltot is, a feladót is és mondja meg, hogy még ma megkapják a csomagot. A lift felé indultam. Automatikusan lépdeltem Tamás irodája felé. Mikor megláttam Adélt, úgy döntöttem inkább neki szólok, hogy megoldódott a probléma, szóljon róla a főnökének. Így aztán fellélegezve, hogy nem kell megint a közelében lennem, indultam vissza az irodámba. Az órámra pillantva láttam, hogy mindjárt lejár a munkaidő. Még befejeztem a dolgaimat és csak azután pakoltam össze. Elköszöntem a lányoktól, jó hétvégét kívánva és hazaindultam.
Este edzeni mentem. Gergő picit késett, nélküle kezdtem el. Épp leszálltam a futópadról, mikor megérkezett. Puszit nyomott az arcomra. Láttam, hogy majd szétrobban.
- Mi a baj? – kérdeztem tőle.
- Ne beszéljünk róla!
Nem is beszéltünk, edzettünk, majd mielőtt az öltözők előtt elváltunk volna, megkérdezte:
- Felmehetek hozzád?
- Persze. – súgtam neki kedvesen, majd befordultam az öltözőbe.
Zuhany után az edzőterem előtt találkoztunk. Útközben megint megkérdeztem tőle, mi a baj.
- A vöröske.
- Mi van vele?
- Férjnél van.
- Komoly?
- Az. – felelt egykedvűen.
- Csak húzta az agyadat?
- Nem tudom, Lizi, az a nő egy démon. Felizgatott, aztán közölte, hogy férjnél van, és nem akarja megcsalni a férjét.
- Szép tőle. Mármint ez a része, az nem, hogy cserben hagyott.
- Még csak az sem. Elmesélte, hogy egyszer már félrelépett, de nagyon megbánta. A férje megtudta és azóta pokol az élete.
- Mi az, hogy pokol?
- A férje semmibe veszi. Totál semmibe, de elválni meg nem hajlandó tőle. Büntetni akarja.
- Juj, ez kényes ügy! De akkor minek kezdett ki veled?
- Csak élezi a körmét, próbálgatja a csáberejét, de a végletekig nem megy el.
- Akkor feladod?
- Á! Nekem küldetésem gerincre vágni. Komolyan! Dühös vagyok rá. Mi a fenének nem szólt az elején? Kinek lett volna kedve belefolyni ebbe? De már annyiszor elhúzta a mézesmadzagot. Tőlem is büntetést érdemel.
Akkor értünk fel a lakásba. Ledobtuk a táskáinkat a földre és Gergő felé fordultam. Magamhoz húztam és megcsókoltam, majd a füléhez hajoltam és belesuttogtam:
- Hmm... azt hiszem, én is büntetést érdemlek.
Gergő rám pillantott, majd felcsillant a szeme.
- Igen? Rossz kislány voltál? – kérdezte, miközben lehúzta a pulcsimat, és elindultunk a háló felé.
- Ühüm. Nagyon rossz. – suttogtam, miközben én is vetkőztettem őt. Félig meztelenek voltunk, mikor a komód elé értünk. Gergő kihúzta a fiókot és a nyakamba csókolva kérdezte.
- És milyen büntetést érdemel az, aki ilyen rossz volt?
A fiókba néztem, majd Gergőre.
- Bilincset mindenképp.
- Ó, igen. – mosolygott rám, majd kivette a bilincset a fiókból és az egyik csuklómra kattintotta, kivette a másik bilincset és azt a másik csuklómra tette.
Az ágyra szegezett és kikötötte a kezeimet. Levette a maradék ruháimat és ő maga is levetkőzött. Mellém térdelt, hosszan megcsókolt és aztán a fülembe lihegte:
- Az első büntetésed az lesz, hogy engem elégítesz ki.
Elmosolyodtam és megnyalva az ajkaimat figyeltem, ahogy a fejem mellé térdel...

A második büntetés az én kielégülésemet szolgálta. De még hogy! Gergő észveszejtően nyalt, miközben a hüvelyemet egy rúdvibrátorral kényeztette. Fenomenális volt!
Az orgazmus után lecsatolta a bilincseket és csak pihegtünk egymás mellett. Szótlanul mosolyogtunk csak egymásra, majd kicsivel később lezuhanyoztunk, megittunk egy cappucinot az erkélyen, aztán hazaindult.
Miután egyedül maradtam a lakásban, eltakarítottam a pásztoróránk romjait, majd leültem a kanapéra és bekapcsoltam a tévét. Pár perc múlva azonban arra lettem figyelmes, hogy nem köt le, a gondolataim minduntalan elkalandoznak és előbb-utóbb Tamás körül gyülekeznek. Szinte éreztem az orromban a parfümjét. Megborzongtam. Nem értettem, mi ez a hirtelen érdeklődés iránta. Eddig nem mutattam neki nagyobb jelét, persze tetszett, mert nagyon vonzó és sármos férfi, de hát nős és mellette komor is. A parti óta viszont...
Igen, az, ami a lakásomon történt... azóta nem vagyok képes megőrizni a nyugalmamat a közelében. Mert megtörtént! Nekem ne próbálja meg senki bemagyarázni, hogy csak képzeltem! Ki kell derítenem, miért néz mindenki hülyének! Meg kell tudnom, hogy miért tesz úgy mindenki, mintha nem látták volna, hogy becsiccsentve behúzom Tamást a taxiba.

A hét elején nem volt időm ezzel foglalkozni, nagyon sok munka zúdult a nyakamba. Ráadásul egy partnerhez ki is kellett mennem, megmutatnom a szoftverünk működését. Ez egy fél napomat elvitte. Ez még nem a múlt heti tárgyalás eredménye volt, hanem egy régebbi partner volt, akinél váratlanul kellett a pozícióba ember és nem volt lehetőség a réginek betanítani.
Szerdán találkoztam először Tamással, de mintha a kettőnk találkozásai vonzanák a rossz alkalmakat, megint nem voltak megfelelőek a körülmények. Az irattartó szekrényem tetejére tett mappákat próbáltam meg levenni, de túl magasan voltak. Felállni nem tudtam semmire, a forgószékemre meg sem próbáltam. Így csak nagy nyújtózkodások közepette próbáltam a mappa sarkát elkapni, és aztán valahogy lerántani. Nem tudom, Tamás mennyi ideje nézhette az ajtóból a ténykedésemet, mert nem hallottam, mikor bejött, nem kopogott, nem köszönt, szerintem csak állt és bámult. Már éppen elkaptam a mappa sarkát és sikerült is húzni, de azt nem vettem észre, hogy a mappán vannak kisebb füzetkék is, amik így a nyakamba estek volna. Csak volna. Mert nagyon hirtelen egy férfikéz nyúlt a fejem fölé, megtartva a mappákat, miközben a teste olyan szorosan préselődött a gerincemnek, hogy érezhettem az izmait. Megdermedve álltam, még a kezemet sem mertem lehúzni. Persze, tudtam, ki állt mögöttem, megfordulnom sem kellett. Az illata elárulta. Bizseregni éreztem a puncimat. Picit oldalra fordítottam a fejemet, éreztem a leheletét az arcomba vágódni. Nem tudtam, mit tegyek. Egyikőnk se mozdult, majd óvatosan a testem mellé húztam a karomat és felé fordultam. Levette a mappát a füzetkéket visszatolva, majd az asztalomra dobta, de mindeközben egy pillanatra sem mozdult a testem elől. Felemeltem a fejemet és a szemébe néztem. A tőle megszokott ridegség mellett most fátyolos csillogás is vegyült a tekintetébe.
Valami határozottan megmozdult bennem. El akartam csábítani, megkapni ezt a férfit. Vágytam rá, mindennél jobban. Közelebb hajolva hozzá ajkaimmal meg akartam érinteni a nyakát, de akkor észrevettem, hogy a teste megfeszült. Elbizonytalanodtam egy pillanatra, majd mivel továbbra sem mozdult meg, a karjaiba simultam és egy apró vallomás bukott ki belőlem.
- Annyira el tudsz gyengíteni.
Akkor váratlanul megragadta a karomat és távolabb húzódott tőlem. Értetlenül néztem rá, de a szeméből újfent az a megalázó közöny sütött.
- Pénteken reggel mennek telepíteni a szoftvert. Mi ebéd előtt megyünk oda. – vetette oda jövetele okát hidegen.
- Mi? – kérdeztem tőle.
- Maga és én.
- Rendben. – bólintottam rá, majd az asztalom mögé húzódtam és megköszöntem neki, hogy levette a mappát.
Szó nélkül hagyta el az irodámat. Amint kiment, lehuppantam a székembe és a homlokomat a tenyerembe döntöttem. Annyira elméláztam a karjaiban rám tört érzéseken, hogy amikor kopogtak az ajtómon, megijedtem és véletlenül lelöktem a tolltartómat. Felnéztem, Szilvi állt az ajtóban. Felálltam és az asztal mellé térdeltem, hogy összeszedjem a ceruzákat. Szilvi mellém térdelt és segíteni akart.
- Minden rendben, Liza?
- Igen. Miért kérded? – feleltem egy picit remegve.
- Láttam, hogy a logisztikai igazgató nálad volt.
- Igen, munkaügyben.
- Csak megijedtem, mikor láttam, hogy eltakarod az arcodat.
- Ó. – teljesen zavarba jöttem, hiszen ezek szerint az egész ügyfélszolgálat látta, ami köztünk történt. Basszus, hiszen átlátszó az irodám! – Jó ég! Mennyit láttatok?
- Semmit, Liza! Nyugi!
Összeroskadtam.
- Én... nem tudom, mi van velem. Ez a férfi teljesen kikészít. Tudom, hogy mindenki látta, ami a partin történt, és ő mégis úgy tesz, mintha nem...
Szilvi elkapta a csuklómat és kényszerített, hogy ránézzek.
- Liza! Amit most mondok, nem tőlem hallottad.
Érdeklődve néztem rá.
- Láttuk, hogy többet ittál és láttuk, ahogy egy taxival mentetek el, hétfőn reggelre már azok is tudták, akik nem voltak ott a partin. Zsófi mindenkinek elpletykálta. Szerencsétlenségére akkor élezte rajtatok a leginkább a nyelvét, mikor a logisztikai igazgató belépett a büfébe és meghallotta, milyen hangnemben beszélt rólatok. Zsófit az irodájába kérte, a többieket pedig dolgozni küldte. Éktelenül dühös volt. Mindenki megijedt.
- De hát Zsófit kirúgták... – hebegtem.
- Így van. Mit gondolsz, ki rúgta ki?
A szám elé kaptam a kezem.
- Tamás?
Szilvi csak bólintott, majd folytatta.
- Mindenki megrémült, hogy elvesztheti a munkáját, ezért nem hozta senki sem szóba, amit látott. Kérlek, te se mondj senkinek semmit! Ne kérdezősködj!
- Ne aggódjatok! – szorítottam meg a kezét. – Köszönöm, hogy őszinte voltál.
- Liza, ugye tudod, hogy nős?
- Tudom és bárcsak a puncim is tudná.
Szilvi elnevette magát. Feltettem az asztalomra a tolltartót és visszaültem a székembe. Amint Szilvi kiment, úgy tettem, mintha a monitorba merültem volna, a valóságban viszont azon pörgött az agyam, miért tette ezt Tamás. Kirúgta Zsófit, hogy ne pletykálhasson, de neki miért kellett azt hazudnia, hogy nem történt köztünk semmi. Nem értettem. Szerettem volna most felmenni a férfi irodájába és megkérdezni tőle, de nem akartam bajba keverni a lányokat. Hmm. Különös volt. Ez az egész. Több, mint különös. Jó lenne tudni, mit gondol Tamás, annyira jó lenne.

Csütörtökön volt egy kisebb tárgyalás, amin szintén Tamás mellett ültem, de a férfi olyan szinten volt elutasító, közönyös, szinte már modortalan velem, hogy szerintem másoknak is feltűnt. Nem szólt hozzám, mikor véletlenül leejtettem a tollamat kettőnk közé, nem hajolt le érte, még csak rám sem nézett. Délután a liftben felfelé menet, egymásnak préselődtünk, olyan sokan zsúfolódtak be, de ő látványosan elhúzódott mellőlem. Majd később bejött az irodámba és leszúrt egy olyan hibáért, amit nem is én követtem el, hanem még az elődöm. Bántott minden ilyen megnyilvánulása, ostobának éreztem magam és már előre féltem a másnaptól.
Péntek reggel még beszéltem az IT managerrel, előbb ő megy ki a partnerhez telepíteni, mi, Tamással majd dél körül, ha ő már végzett. Én betanítok, Tamás pedig a főnökkel tárgyal. Általában nem így szokott lenni. Csak Norbi és én szoktunk kimenni, de most Tamásnak valami dolga van a cégvezetővel, azért lesz most máshogy.
Ahogy közeledett a dél, a gyomrom egy inkább görcsbe rándult. Tamás nem jött be az irodámba, hanem Adéllal üzent, hogy kint vár a bejáratnál. Összepakoltam a táskámat és elindultam kifelé. Köszönés helyett csak megkérdezte, indulhatunk e. Bólintottam, majd lementünk a parkolóházba. Szótlanul követtem a kocsijáig. Néztem, ahogy a slusszkulccsal már jó pár méternyiről kinyitja a kocsit, a pittyogások belehasítottak a parkolóház csendjébe. Nagyot nyeltem. Izgatott voltam, csak azt nem tudtam, miért. Beült a kocsiba és várta, hogy én is beüljek. Lassan kinyitottam az ajtót és beszálltam mellé. Valamiért kezem-lábam remegett. Indított. Egész úton feszült csend volt. A pillantásaim a kezére irányultak. Nem tudtam levenni a szememet a karikagyűrűjéről. Már pedig ez minden sebesség váltásnál megtörtént. Azon gondolkodtam, milyen lehet a felesége. Vajon vele is ilyen hűvös? Ő már látta mosolyogni? Az ágyban is ilyen modoros lehet? Egyáltalán hogy vonzódhatom egy ilyen pasihoz, aki ilyen érzéketlen?
Tamás egész délután úgy bánt velem, mint egy idegennel. Amint a céghez értünk, magamra hagyott, néha-néha a főnökkel bejöttek az ügyfélszolgálatra megnézni, hogy haladunk, de nem volt velem kedves egy cseppet sem. Késő délután értünk vissza az irodába. Még lezártam a hetet, majd összepakolva hazaindultam. Éppen a táskámban kutattam a telefonom után, mikor az előtérben nekirohantam a büféből kilépő Tamásnak. A táskám a földre esett, a tartalma a padlószőnyegre szóródott. Tamás felharsant.
- Nem tudna kicsit jobban figyelni? Összeszedettebb is lehetne!
Elnézést kérve guggoltam le és kapkodtam össze a táskám tartalmát, majd olyan gyorsan hagytam el az épületet, amennyire csak lehetett. Nem is hazamentem, hanem egyből edzeni. Már reggel is így terveztem, nálam volt az edzőfelszerelésem.
Gergővel jót beszélgettünk és bár szóba került, hogy feljön hozzám, a végén mégis elnapoltuk, mert én kedvetlen voltam Tamás miatt, őt pedig hívta a vöröske. Mikor elmeséltem neki, hogy mit tudtam meg Tamásról, megrökönyödött. Aztán azt is elmeséltem neki, hogy milyen hidegen, elutasítóan bánik velem, és azt is, ami az irodámban történt köztünk. Szerinte Tamás felfigyelt rám. Kinevettem. Zuhany után elbúcsúztam tőle, majd hazaindultam. A lépcsőházba érve a táskámba kezdtem kutatni a kulcsom után. Sehol nem találtam. Már felértem a lépcsőn, mikor teljesen kétségbeestem, hogy nem lesz meg a kulcsom, mert valószínűleg a cégnél van a padlószőnyegen, ahol kiborult a táskám. Épp sírva fakadtam volna, mikor egy hang szólalt meg az ajtóm előtt.
- Ezt keresi?
Felnéztem és Tamást láttam az ajtónak dőlve, ahogy a kulcsaimat lóbálja a kezében. Teljesen ledöbbentem. Akkor igazolást nyertem, hogy mégiscsak emlékszik arra az éjszakára, mikor hazahozott, hiszen máskülönben nem tudta volna sem ide elhozni a kulcsomat, sem bejönni a lépcsőházba. Emlékezhetett a kapukódra, hiszen ő ütötte be helyettem.
- Igen, köszönöm. Az életemet mentette meg. – mondtam neki, miközben az ajtó elé léptem és elvettem tőle a kulcsomat. – Behívhatom egy kávéra?
Láttam rajta, hogy egy pillanatra elgondolkodik, de aztán bólintott. Másik ruha volt rajta, friss volt és az illata... libabőrös lettem.
Benyitottam a lakásba és beinvitáltam. Amíg belépett a lakásba, a háta mögött próbáltam megigazítani az öltözékemet és a hajamat. Basszus, leggingsben és kapucnis pulcsiban nem nyújthatok valami szexi látványt! A táskáimat az előszobában hagytam, majd a konyhába mentem és bekapcsoltam a kávéfőzőt.
- Tej, cukor?
- Egy cukor. – felelt kimérten, miközben körülnézett a lakásban.
Miközben csészéket vettem elő, a szememet rajta tartottam. Megszólalni nem mertem. Mit mondhatnék neki? Talán felhozzam neki azt az estét, amikor már járt itt?
- Szép kis lakás. – szólalt meg váratlanul.
- Köszönöm. A nagynénémtől örököltem. Persze az ő idejében még nem így nézett ki... – hadartam, miközben átnyújtottam neki a kávéscsészét. – Talán az erkélyen kényelmesebb lenne.
Kimentünk az erkélyre, leültünk a kanapéra és én tovább beszéltem neki a lakásról, majd észbe kapva félbehagytam a monológot.
- Elnézést, ez biztos nem érdekli önt. Ha ideges vagyok, sokat beszélek.
- És miért ideges? – kérdezte egy korty kávé után.
- Viccel?
- Ezzel arra céloz, hogy tudnom kéne, miért ideges?
- Arra. – böktem ki nemes egyszerűséggel.
- Nem tudom. Nem harapok.
- Biztos? – néztem rá összeráncolt szemöldökkel.
Erre nem válaszolt, csak tovább kortyolgatta a kávéját, majd felállt és a korláthoz ment. Követtem a példáját. Mellé álltam. Szótlanul voltunk, ő az utcát bámulta, én háttal a korlátnak. Este volt már, az ég alja sötétrózsaszín csíkban világított még, a város fényei itt az erkélyen annyira nem világítottak. Azért is szerettem itt tölteni a nyár estéket. Most is langyos szellő fújdogált, kellemes légkört varázsolva. Nagyot sóhajtottam. A közelsége nem tett jót nekem. Megint csak elgyengített. Azon gondolkodtam, miért jött ide, miért várt meg? Felhívhatott volna, hogy nála van a kulcsom. Érte mentem volna. Célja volt azzal, hogy idejött? Ha igen, akkor mi lehetett? Nem volt kedvesebb, nem volt fesztelenebb, mint máskor. Pont olyan pokróc volt, mint eddig.
- Na, jó! – szólaltam meg több perces néma csend után. – Miért teszi ezt velem?
Nem felelt, csak rám nézett. Mereven. Semmi érzelmet mutatva.
- Miért viselkedik...
Nem tudtam befejezni a mondatot. Elkapta a karomat és a korlát és a teste közé húzott. Mindezt olyan gyorsan, hogy még bele is szédültem. Olyan erősen nyomott a korlátnak, hogy azt hittem, kizuhanunk. Levegőt is alig mertem venni. Minden egyes testrészét éreztem az izmaimnak feszülni, egyet különösen. Kételyem nem volt ezután, hogy mi volt az idejövetelének a célja.

3 megjegyzés:

  1. jaj, én is!! :D jöhetne egy picit gyorsabban, mint ez .... :) :*

    VálaszTörlés
  2. Igyekszem vele nagyon!
    Az elmúlt hetekben lefoglalt az egyik régebbi sztorim... :D

    VálaszTörlés