A szex és én - Huszonhatodik

Mondanom sem kell, elég gyorsan értünk vissza a városba, de Tamás nem az én lakásom felé tartott.

– Hová megyünk? – kérdeztem tőle.

– Hozzám – nézett rám, majd amikor megpillantotta a rémületet a szememben, hozzátette: – Csak szeretnék átöltözni.

Bólintottam és kicsit megnyugodtam. Azt hittem, hogy ott akarja tölteni az éjszakát és én nem vagyok arra felkészülve, hogy egy olyan lakásban szeretkezzem Tamással, ahol anno Judittal voltak. Pláne nem abban az ágyban. Még ha ezer éve is volt már.

Tamás rövidesen befordult egy csendesebb mellékutcába, még inkább lassított és bekanyarodott egy gyönyörűséges családi ház beállójára. Döbbent arccal szálltam ki a kocsiból. Képtelen voltam levenni a szememet az épületről és az udvarról.

– Ez a te házad?

– Mondhatni… – felelt csepp büszkeséggel a hangjában.

– Ez hatalmas… és csodaszép… – ámuldoztam.

– Belül nem ilyen szép… átmenetileg… – nyitotta ki a kaput nekem és terelt a bejárati ajtó felé.

A kapun túl rövidke sétány vezetett a lépcsőig, mellette végig gömb alakú tujácskák sorakoztak a fehér díszkővel leszórt kanyargós kis területen. Szürke térköveken lépdeltünk, majd fel a lépcsőn az aprócska teraszra, ahol a fehér bejárati ajtó volt, üvegtéglákkal körbevéve. Elképzeltem, milyen látványos kopogtatót lehetne tenni ide karácsonykor. Tamás elővette a kulcsát és kinyitotta az ajtót. Várakozással telve léptem be, de aztán elhúztam a számat. Mindenhol létrák és takarófóliák voltak, a földön egymás mellett sorakoztak a szerszámok és a vödrök. A bútorok középre tolva és letakarva, mindenhol.

– Ez a konyha és a nappali.

– Felújítasz? – kérdeztem csodálkozva.

– Egy kicsit. Körülnézhetsz, ha szeretnél, de mindegyik szoba hasonlóan néz ki.

– Mindent kidobsz?

– Nézd, itt nagyjából minden Judit ízlését tükrözte, kivéve a külső és az udvar. Én szabadulni akarok ezektől.

Szótlanul követtem. A hálóba ment. Mindenhol hatalmas terek és üvegfelületek voltak. A nappalinak az egyik fala komplett üveg volt, elhúzható teraszajtóval, kívül egy nyitott teraszt láttam. A hálóban hatalmas ágy foglalt helyet. A hálóból nyílt a fürdőszoba és egy külön gardrób is. Végignézve a folyosón még láttam három-négy ajtót. Tamás elmondása szerint van egy vendégszoba, amit Judit sajátjaként alakított át, miután megromlott a házasságuk, ahhoz is külön gardrób és fürdő van. Ezen kívül van még két kisebb szoba. Az egyik dolgozószoba, a másik pedig…

– A gyerekszoba lett volna.

– Megnézhetem?

– A gyerekszobát? Üres – nézett félre zavartan, majd bement a gardróbba és ruhákkal a kezében tért vissza. – Gyorsan lezuhanyozom.

Bólintottam és alig vártam, hogy meghalljam a víz csobogását. Valami a gyerekszoba felé hajtott, tudtam, hogy füllentett, láttam rajta. Óvatosan lépkedtem a folyóson. Benyitottam az első szobába. Az Judité volt.

– Anyám, de giccses! – bukott ki belőlem, pedig alig volt bent valami, de a fal és a bútorok is szörnyűek voltak. Legalábbis az én ízlésemnek.

Ezek után nagyon kíváncsi voltam a babaszobára. Nem hittem, hogy azt Judit rendezte be. Nem tudtam elképzelni. Újabb szobába nyitottam be. Ez a háló melletti volt, míg Judité a hálóval szemben volt. Elámultam. Tátott szájjal léptem be és csodálkozva forgolódtam a szoba közepén. A legesleggyönyörűbb babaszoba volt, amit csak életemben láttam. Még a lakberendező oldalak babaszobáit is lepipálta. Minden finom krémszínbe burkolódzott. A bútorok antik tölgy színűek voltak. A sarokban egy szekrény volt, odébb a fal mentén egy rácsos ágy, a végében egy hatalmas polc, amire pelenkázólap volt szerelve. Hasonló színű laminált lap és az ágyacska előtt vastag, puha, fehér szőnyeg. A fal túloldalán egy fehér fotel lábtartóval. Benne egy krémszínű plüsselefánt csücsült. Odalépkedtem hozzá és óvatosan a kezembe vettem.

– Liza! – hallottam akkor Tamás hangját, majd a lépteit is a folyosón. Persze, azonnal rájött, hol lehetek. Kétségbeesve fordult be a küszöbön.

– Ez gyönyörű! – néztem rá meghatottan. – Miért mondtad, hogy üres?

Mély levegőt vett, kifújta és az ajtófélnak támaszkodva válaszolt.

– Én rendeztem be, én készítettem a bútorokat, én festettem, én laminált lapoztam. Évek alatt. Nem akartam, hogy úgy érezd, mániákusan vágyom egy gyerekre.

– Nem volt titok előttem, hogy szeretnél. Tényleg te csináltad a bútorokat?

– Igen. De volt ez a… dolog veled, és nem akarom, hogy azt hidd, sürgetlek… azt hittem, kiborulnál egy ilyentől – mutatott körbe.

– Nem borultam ki – mondtam csendben, az elefántot szorongatva. – Én csak…

Tamás odalépett hozzám és megfogta a karjaimat.

– Tudom, hogy nem vagy készen rá. Nem is erőltetek semmit.

– Nem is vagyunk együtt… úgy értem, még nem tudom, hogy…

– Tudom, hogy érted – mosolyodott el. – Ez az egész itt… – nézett körbe. – Nekünk még túl korai. Még annyi mindent szeretnék kettesben csinálni veled.

Elmosolyodtam.

– Persze, ha te is úgy akarod – tette hozzá, majd megcsókolt.

Visszatettem az elefántot a fotelbe, majd kimentünk. Tamás behúzta az ajtót, majd megjegyezte, hogy készen van, mehetünk is. Elhagytuk a lakást és beültünk a kocsiba. Kicsit szótlanok voltunk. Tamás a vezetésre figyelt, nekem pedig annyi minden kavargott a fejemben. Még azt sem vettem észre, hogy Tamás leparkolt és az autót is leállította.

– Minden rendben? – kérdezte néhány csöndes másodperc után.

– Persze… – néztem körül zavartan. – Már haza is értünk?

– Mire gondolsz? – húzta vissza a könyökömet, ahogy ki akartam szállni a kocsiból.

– Semmi különösre – füllentettem. – És mindenre… – tettem hozzá szemöldök felvonva, majd kiszálltam a kocsiból. Tamás követett. Felmentünk, de mielőtt benyitottam volna az ajtón, újra megragadott és kérdőre vont.

– Szeretnél inkább egyedül maradni?

– Nem – feleltem egy picit habozva.

Tamás elkapta rólam a tekintetét, nem hitt nekem, de én hozzásimultam és megragadva az arcát, magam felé fordítottam. Szájon csókoltam, majd a szemébe néztem.

– Nem – súgtam újra halkan.

Akkor ő csókolt meg. Előbb finoman, majd minden óvatoskodást félretolva, nyelve fürgén bújt be a számba. A testünk egymásnak préselődött és a csókunk a pillanat törtrésze alatt fellobbantotta bennünk a kínzó vágyat. Tapogatózva nyúltam hátra a kilincshez, lenyomtam és belöktem, majd behátráltunk a lakásba. Tamás pedig becsapta mögöttünk. A táskámat a padlóra ejtettem. Tamás lehúzta a dzsekim cipzárját és letolta a vállaimon. Zihálva próbáltam az orromon át elegendő levegőhöz jutni. Széthúztam Tamáson a dzsekit, tenyereimmel a mellkasára csúsztam, majd a vállaira és azokon átbukva csak hagytam, hogy a padlóra essen. Tamás a farmeromnak esett, de csak annyira tolta le, hogy megragadhassa a bodym kapcsait és egyetlen mozdulattal szétrobbanthassa a patentokat. Gyorsan húzta át a fejemen és dobta el valamerre. Levettem a pólóját és már épp a farmerjét gomboltam, amikor ő már a melltartómat tépte. Szorosan ölelte magához a felsőtestemet. A bőrünk felszíne parázslott, szinte lángra kapott, ahogy egymáshoz simultunk. Megpróbálkoztam megszakítani a csókot, de alig bírtam abbahagyni és így csak Tamás ajkai közé mormoltam.

– Várj… várj… el kéne… mennem… zuhanyozni…

Tamás ajkai durván martak az enyémekbe. Kilépett a cipőjéből és hátráltunk tovább a lakás belseje felé. Ujjai a mellbimbóm köré tekeredtek. Felsóhajtottam.

– Ne… – suttogta. – Most ne…

És csókolt tovább, miközben a nadrágomat próbálta letolni. Én is kiléptem valahogy a cipőmből és odébb rúgtam.

– De… gyors leszek… ígérem… – próbálkoztam újra, miközben én is letoltam a nadrágját.

– Ne… – dünnyögött tovább.

A farmerom már a térdemnél volt, megpróbáltam rálépni az egyik szárára és úgy húzni le magamról, de akkor elvesztettem az egyensúlyomat, Tamásba kapaszkodtam, aki így szintén megbillent és hanyatt borultunk a nappali szőnyegére. De egyikőnk sem foglalkozott vele, csak csókolta, simogatta tovább a másikat és próbálta nem eszméletét veszteni a szíve heves dobogásától, a kevés oxigéntől és vérének forrásától.

– Megyek – próbáltam újra, miközben Tamáson már alsónadrág sem volt.

– Ne hagyj itt… – lihegett, miközben a combjaim közé férkőzve ujjai már a bugyimban voltak.

Felnyögött, ahogy megmártózott a puncimban. Szétnyitva a lábaimat hívogattam őt, ujjaim a lapockáiba mélyedtek és ajkaink még mindig vadul marcangolták egymást.

– Megőrülök érted… Nem bírom tovább… – vonta félre az útból a bugyimat máris teret engedve hatalmasra duzzadt nedves farkának.

Ahogy belém bújt, minden idegszálam, minden izmom pattanásig feszült. Határozottan és olyan kéjesen tolta belém, mintha felnyársaltak volna. Kemény volt és nagy és úgy lüktetett, mint ha bármelyik percben kitörni készülő vulkán lett volna. Felsikoltottam, de csókja belém fojtotta a hangokat. Mélyen lökött, hosszan, aztán egyre durvábban. Nem voltam ura magamnak, szinte teljesen kikapcsoltam. Egyrészt annyira fel voltam hevülve, hogy félnivaló volt, hogy kigyullad tőlem a szőnyeg, másrészt nem láttam semmit azokban a pillanatokban sem, amikor felnyitottam a szemeimet. Abszolút köd. Párás minden. Vízben voltam. Könnyűnek éreztem magam. A mozdulataim siklottak. Gyorsan, mélyen, egyre hevesebben és még, még, még…

Tamás ajkai elszakadtak az enyémtől, feje a vállamba fúródott, fogai a bőrömbe mélyedtek, selymes kincs lövellt belém, kéjesen nyalogatva a hüvelyem falát. Az izmaim körülzárták őt és nem engedték, gyönyörteljes sóhajunk egyesült és kiteljesedett az én orgazmusomban. Ó, te jó ég! Ó te jó ég! Hullámozva próbálta a testem elcsitítani lángoló gyötrelmét, táncolva szelídült meg bennünk a csodás görcs. Végtagjaink zsibbadva hullottak magunk mellé és tüdőnkből mély sóhaj szakadt fel. A fejem a padlóra hanyatlott. Lihegve próbáltam levegőhöz jutni. Tamás egy percig a mellkasomon pihent, majd mellém gördülve felkönyökölt és kisimította a homlokomra tapadt tincseimet. Erőtlenül nyitottam fel a pilláimat és rámosolyogtam. Visszamosolygott, megcirógatta az arcomat és félszegen megcsókolt. Pár perc pihenő után felálltunk. Én zuhanyozni mentem, Tamás összekapkodta a szétszórt ruháinkat. Amikor kiléptem a fürdőből, pont letette a telefont.

– Rendeltem pizzát, ha nem gond.

– Azt jól tetted – mosolyogtam rá, ahogy elhaladt mellettem, hogy ő is zuhanyozhasson.

Fürdőköntösömbe burkolózva a kanapéra ültem, és tévét néztem. Rajta is köntös volt, amikor kijött, mellém telepedett és a karjaiba húzott. Körülbelül fél óra múlva meg is érkezett a pizza, amit hamar meg is ettünk. Ittunk egy kevés rozét, majd visszabújtunk a kanapéra. Egy idő után hanyatt dőlt, én pedig féloldalasan ráfeküdtem. Puha takarót húztunk magunkra. Összegabalyodva feküdtünk, a fejem a mellkasán pihent, elégedetten hallgatva nyugodt szívverését. Olyan boldogság volt ez, nyugalom, béke, harmónia. Én és ő. Senki más. Még mindig nem akartam foglalkozni a holnappal, vagy a munkahéttel, se azzal, hogy tudunk e jövőben működni. Csak az dübörgött az agyamban, hogy ha ezeket a pillanatokat kihagyom, örök életemben bánni fogom. Idő kellett és új élmények, hogy felejtessék a rosszat, és én most ezt akartam.

Valami régi film ment, alig követtem figyelemmel. Tamás babrálta a tincseimet, ujjai köré tekerte őket, beletúrt, végigsimította. A szemem egyre többször csukódott le, végül lehunytam és elszundítottam. Azt még halványan érzékeltem, hogy Tamás megpuszilta a homlokomat, de aztán minden olyan jótékonyan puha és sötét lett.

Arra ébredtem, hogy zsibbadni kezdett a bal oldalam. Megmozdultam, majd résnyire nyitottam a szememet. A tévé még mindig ment. Tamásra pillantottam. Rám nézett és bágyadt mosolyra húzta a száját. Nem tudtam eldönteni, hogy ő is aludt és a mozgolódásom ébresztette fel vagy pedig a tévét nézte és attól álmosodott el.

– Mennyi az idő? – kérdeztem kótyagosan, majd rögtön visszahullott a fejem a mellkasára.

– Nem tudom – súgta halkan. – Késő van.

A tévé egészen különös fényt vetett ránk. Végignéztem összegabalyodott lábainkon, ahogy a félrecsúszott takaró látni engedte őket. Éreztem, ahogy a zsibbadás végigáramlik minden porcikámon és a vér visszatér a testembe. Sőt!

Az ujjaim bekúsztak a takaró alá és pillekönnyűen megérintették Tamást a köntösön keresztül. Hallottam, ahogy a tüdejében reked a levegő. Felsóhajtottam és a köntös alá csúsztattam a kezemet. Szinte azonnal megmerevedett a cirógatásom nyomán. Felnyögött és egy másodpercre megvonaglott az alteste. Megmozdítottam a fejemet és óvatosan a füléhez bújtam. Ajkamat a fülcimpájára nyomtam, lassan ráleheltem, majd belesuttogtam.

– Azt hiszem… kívánsz engem…

Felsóhajtott és magához ölelt. Láthatóan és érezhetően nagyon jól esett neki ujjaim merész játéka. Azonnal felhevültünk, szinte lángba borult a testünk. Megremegett.

– És te? – kérdezte alig hallhatóan. – Te is kívánsz engem?

Felemeltem a fejem, ránéztem és az arcába ziháltam.

– Derítsd ki!

Elmosolyodott, majd a testére vonva szenvedélyes csókot kezdeményezett. Nyelve mélyen hatolt a számba és édesen simult az enyémhez. Kezeink sietősen kúsztak a testünk közé, a köntösök csomóját kutatva, ám türelmetlenségünk nem engedte a lassú keresgélést, Tamás felülve az ölébe húzott. Így már extra gyorsan ment a csomó kibogozása és a köntös majdhogynem szétszaggatása. Ahogy Tamás letolta a vállamon, a vállgödrömbe bújva, ajkai forrón tapadtak a bőrömre. Izgatóan csókolta végig a nyakamat és a kulcscsontomat. Eltávolítottam ágyékaink útjából Tamás fürdőköpenyét. Igyekeztem lehámozni róla és közben nem megzavarni őt a testem cirógatásában. Lehunytam a szemem és a fejem hátrabillent. Felsóhajtottam. Tamás belemarkolt a mellembe, majd szájába véve a kicsiny mellbimbót, szívni kezdte. Megvonaglottam a combján. Megérezte a szeméremajkaim duzzadt nedvességét, felnyögött. Egyik keze a csiklómra simult és ujjával behatolt az ajkak közé.

– Kívánsz… – állapította meg a fülem mellé suttogva, majd kezeit a hátamra simítva még közelebb vont a testéhez.

Merev férfiassága a combom tövének feszült. Felnyögtem és feljebb emelkedtem. Ajkaival mohón falta a remegő melleket, meg-megszívva a bimbókat. Szédülten sóhajtoztam a váratlan kéjtől és mindennél jobban vágytam már arra a mámorító érzésre, amikor beleülve a farkába szinte megtölti a bensőmet. Talán tehettem erre utaló apró mozdulatokat, mert Tamás rekedten kérlelni kezdett.

– Még ne…

– Nem tudok várni… – lihegtem az arcába.

Ujjai erősen mélyedtek a csípőmbe és nem engedték, hogy foglyul ejtsem őt a vaginámmal. Reszketve vonaglottam az ölében. Egyik keze a lábaim közé tolult, míg a másikkal átnyalábolva a derekam, közelebb hajolt hozzám. Ajkaival az enyémeket kutatta és csókjával igyekezett elterelni a figyelmemet a sürgető kielégülésről. Ujja puhán mártózott meg a hüvelyemben és lágyan stimulálva még több és több nedvet csalt ki belőle. Már cseppfolyósnak éreztem az altestemet, vérrel telítődött szeméremajkaim forrón ölelték körbe a kezét. Váratlanul visszavonult és a csatakos kézfej még beljebb furakodott a combjaim közé. Amikor megéreztem az ujját a szintén nedvben úszó ánuszomon, egy pillanatra bennakadt a levegőm. Simogató ujjbegye azonban hamar ellazított és aztán egy teljesen más dimenzióba taszított. Szinte éreztem szétfolyni a testemet az ujja körül. Pillekönnyű volt minden és olyan nagyon izgató. Alkarjaival a hasának húzta az ölemet és tenyere erotikus masszázsba fogott a farpofáimon. El-elmélyülve a farpofák közti vonalba és tovább a fülledt lucsokban egyre mélyebben stimulált. A szívem hevesen vert, minden egyes dobbanás szinte Tamás arcába lökte a mellkasomat. Nyelve azonos ütemmel rezegtette mellbimbóimat. Elvesztem. Teljesen elaléltam, elbágyadtam, nem éreztem a testem kontúrjait. Beleolvadtam az érzésbe, abba a nagyon kéjes érzésbe, amit az anális izgatásom okozott. Többet akartam, de némileg képtelen voltam dönteni, hogy mire is vágyom jobban. Arra, hogy análisan szeretkezzünk, vagy arra, hogy a hüvelyemben lüktessen a farka, miközben ujja folytatja eddigi pazar játékát? Nem tudom, végül is mi terelt az előbbi irányába, de váratlanul a kanapé melletti könyvespolc egyik dobozába nyúltam. Emlékeztem, hogy még a kapcsolatunk elején elrejtettem néhány óvszert a lakás bizonyos pontjain, amikor még Tamás csak óvszerrel volt hajlandó szeretkezni. Ki tudta, épp hol esünk egymásnak?

Felkapta a fejét és csodálkozva nézett az arca elé tolt csomagocskára. Tétován kivette a kezemből, majd félretette.

– De… én szeretném… – súgtam erőtlenül.

Hanyatt fektetett a kanapén és egy díszpárnát tolt a csípőm alá.

– Csss! – csitított, majd szétnyomva a térdeimet a lábaim közé bújt.

Ahogy forró nyelve kettészelte a szeméremajkaimat, hátrafeszítettem a nyakamat és felnyögtem. Másodpercről másodpercre éreztem, ahogy egyre lazábbra nyal, egyre inkább beletaszít a vágy széttárt és kitágult örvényébe, amikor már azon a ponton vagy, hogy mindegy, hogy mitől, de azonnal ki akarsz elégülni. Ujja felbátorodva merült el a popsimban és egyre magabiztosabban kényeztetett. Igyekeztem fékezni magam, visszatáncolni a biztos orgazmus felé vezető útról, mígnem Tamás feljebb kúszva a testemen a fülembe zihált.

– Nagyon kívánlak…

– Én is… – csókoltam szájon sietősen. – Úgy…

Elakadt a szavam, de a hangom lejtéséből tudhatta, hogy a módjára gondoltam, nem a sürgetésre. Feltérdelt és felvette az óvszert. Ujjai még átfutottak a nedves tájékokon és megragadva a lábaimat felhúzta őket a mellkasához. Levegő után kapkodva támasztottam a vádlijaimat a vállának. Éreztem, ahogy ujjaival az ánuszomhoz igazítja makkját. Próbáltam visszatartani a lélegzetemet, magam sem tudom, miért. Olyan puhának és finomnak éreztem magam odalent. Semmilyen ellenállást nem éreztem. Irtóra kívántam, borzalmasan akartam magamban tudni. Óvatos volt, végtelenül gyengéd, ugyanakkor vérforralóan szexis. Kéjes sóhajok törtek ki belőlem. Éreztem egy ponton megdermedni őt. Lassú volt, alig moccant. Én pedig ki akartam tárulkozni. Közel érezni, nagyon közel. Széttártam és leengedtem a lábaimat. Még kéjesebbnek éreztem a mozdulatait. Mindketten olyan vággyal teli és erotikus nyögést hallattunk, hogy beleborsódzott a bőrünk. Tamás keze a puncimra simult. Felsikoltottam. Ujjbegye lágyan megcirógatta a csiklómat. Remegett a teste, tudtam, hogy a határon van és alig képes türtőztetni magát. Nem a hímvesszejének stimulálásától, hanem inkább a látványtól és a hangomtól. Az újdonság teljesen elvarázsolt, olyan erőket éreztem magamban, amiknek eddig a létezéséről sem tudtam, olyan pontokon éreztem azt a mindjárt, mindjárt érzést, amikről eddig fogalmam sem volt. Ujja finoman paskolta a szeméremajkaimat, az apró kis gyönyörgomb a találkozásuknál rángatózva égett. Igen, égett. Határozottan más volt az érzés. Először nem is tudtam, hogy jó e vagy megijeszt, akarom e vagy sem, de aztán máshova összpontosult a kéj hatványozott érzése, mélyen magamban éreztem, de csak egy pillanatra, majd görcsbe rándult minden izmom, éles, hangos és hosszú nyögést hallattam, majd meleg nedv robbant ki belőlem és olyan intenzív orgazmus rántotta össze a bensőmet, amelyet soha nem éltem még meg. Valahol félúton érzékeltem és hallottam, hogy Tamás is hasonló gyönyörben tobzódik, majd kezével még mindig cirógatva puncimat és ezzel szinten tartva a mámoromat, visszavonulva kihátrált belőlem. Óvatosan becézte tovább a szeméremajkaimat egészen addig, amíg alább nem hagyott a remegésem, amíg azt nem hallotta, hogy újra biztonsággal lélegzem. Közelhajolt az ágyékomhoz. Mindenhol éreztem a nedvet, ami a puncimból spriccelt ki. Nem volt sok, de kicsit ijesztő volt, ilyet még nem tapasztaltam. Tamás finom puszikat hintett a bőrömre, inkább ízlelgetve csókolta.

– Eszméletlenül szexi volt… – suttogta.

Csak bágyadtam elmosolyodtam, nem volt erőm válaszolni. Felállt, a karjaiba vett és a fürdőbe vitt. Alaposan letusoltunk, majd Tamás a hálóba vitt és betakart. Még visszament a nappaliba, gondolom, kikapcsolta a tévét és talán romeltakarításba is fogott. Már majdnem elaludtam, amikor befeküdt az ágyba. Bebújt mellém és magához vonta a meztelen testemet. Megcsókolta a halántékomat és a fülembe suttogott.

– Köszönöm.

Kinyitottam a szememet és egy pillanatig vártam, hátha folytatja, hogy mi az, amit megköszön, de nem így történt. Felkönyököltem és a szemébe néztem.

– Mit?

Elmosolyodott és megsimogatta az arcomat.

– Mindent – felelte röviden, majd megpuszilta az arcomat és közelebb bújt hozzám.

– Még soha nem élveztem el így.

– Észveszejtő volt látni és érezni, ahogy a kezemre… – megremegett és a nyakamba fúrta az arcát. – Nagyon izgató… – mormolta a fülembe.

Szégyenlősen elmosolyodtam, majd visszafeküdtem a párnára.

– Csak … ezt és a fenekemet köszönöd meg?

Elnevette magát.

– Imádom a szókimondásodat – simított ki néhány tincset az arcomból. – Nem, nemcsak azt köszönöm. Tényleg mindent – váltott komolyabb hangnemre. – Elsősorban a bizalmadat. Tudom, hogy nem volt könnyű, de adtál nekem esélyt és bíztál bennem. Tudom, hogy a bizalomnak ez a fajtája nagyon messze van attól, hogy igent mondj nekem, de elindultunk… és együtt indultunk el. Nagyon boldog vagyok, hogy bíztál bennem ennyire.

– Hogy veled szeretkeztem így először?

– Szerintem ez nem attól függ, hogy akarod e vagy sem. Bizalom kell hozzá, nemcsak vágy, és te hagytad nekem.

Egymással szemben feküdtünk és csak néztünk bele a másik szemébe. Az ujjaink valahogy egymásba fonódtak és meghitten pihentek együtt a lepedőn. Hosszú percek teltek el, mire erőt gyűjtöttem ahhoz, hogy képes legyek megszólalni.

– Én nem tudom megígérni…

– Tudom – fojtotta belém a szót. – Nem sietünk. Van időnk.

– Van? – kérdeztem elmélázva.

Bólintott, majd megcirógatta az arcomat.

– Bármeddig képes vagyok várni rád.

Ezt a vallomását mély csend követte. Csak álltuk egymás tekintetét, majd észrevétlenül zuhantunk álomba.

A reggeli készülődés komótosan telt. Kávé után letusoltam és hajat mostam. Tamás leszaladt a kocsihoz ruháért. Épp a hajamat vasaltam, amikor belépett az ajtón.

– Nem gondoltam, hogy van lent ruhád.

– Pedig van – vette ki a ruhazsákból az öltönyét.

– Nem gondoltam, hogy együtt… megyünk…

Csend volt. Nem felelt, majd megjelent a fürdőszoba ajtóban.

– Ha szeretnéd, külön megyünk.

– Nem tudom, mit szeretnék – mondtam, miközben erősen szuggeráltam a tükörképemet.

Tamás egy pillanatra lehajtotta a fejét, majd megszólalt.

– Elviszlek és a szokásos helyen kiteszlek – jelentette ki, majd visszament a nappaliba, hogy felöltözzön.

Elhúztam a számat, majd fogat mostam és sminkeltem. Miután én is felöltöztem, útnak indultunk. A kocsiban egyszer sem szóltunk egymáshoz, Tamás valóban megállt ott, ahol szokott, és én kiszálltam. Amikor beértem a céghez, nem futottunk össze az előtérben és a lányokat sem láttam kint, úgyhogy nyugodtan besétálhattam az irodámba.

– Jó reggelt! – köszöntöttem az ügyfélszolgálatot, miután beléptem.

– Jó reggelt, Liza! – harsogták mindenhonnan.

Bármibe lemertem volna fogadni, hogy Hédi azonnal a nyomomba szegődik vagy legalábbis két percen belül az irodámban lesz. Nem tévedtem. Még be se jelentkezett a gépem, már kopogtak.

– Mi történt? – szegezte nekem a kérdést, amint becsukta maga mögött az ajtót.

– Mikor? – kérdeztem a monitoromba merülve.

Értetlenül oldalra billentette a fejét.

– Ezt most komolyan kérded? Mi történt a hétvégén? Mi volt este? Visszament Tamás a lakásodra?

– Vissza.

– És volt már zárad?

– Nem, csak vasárnap reggel jött a lakatos.

– Ezek szerint ott aludt nálad?

– Ott.

– És? – kereste a tekintem.

– Mit szeretnél tudni? – néztem rá komolyan.

– Jaj, Liza! Beszéltetek? Kibékültetek? Szexeltetek?

Felsóhajtottam, mielőtt válaszoltam volna neki.

– Igen. Nem. Igen.

– Igen, nem, igen? – nézett vissza szemöldök ráncolva. – Mi? Várj! Szexeltetek?

Bólintottam. Teljesen felvillanyozódott.

– És beszéltetek is? Várj, mi volt a nem… – morfondírozott.

– Nem békültünk ki. Beszéltünk, sokat, nagyon sokat, együtt töltöttük az egész vasárnapot és éjjel is nálam maradt, de nem békültünk ki.

– Miről beszéltetek? – fonta össze a karjait, miközben az irattartónak dőlt.

– Mindenről. Érzésekről, esélyről, megbocsátásról. Azt mondta, szeret és csak velem tudja elképzelni az életét. Szeretkeztünk is, de…

– De? Nem volt jó?

– Viccelsz? Tudod, hogy…

– Tudom – harapta össze a száját Hédi. – Te is elmondtad neki, hogy szereted?

– Nem. Azt hiszem, így direktbe nem mondtam ki. Adtam neki esélyt, hogy bizonyítson, de most nem vagyok benne biztos, hogy jól tettem.

– Miért?

– Nem tudom, hogy el tudom e felejteni, amit tett. Kapok e annyit érzelmileg tőle, hogy képes legyek neki megbocsátani… Félek tőle, hogy hülyét csinálok magamból.

Hédi elmosolyodott és megsimogatta a kézfejemet.

– Én szurkolok nektek.

– Ugye, nem direkt hagytál egyedül vele szombaton? – merült föl bennem váratlanul.

– Nem teljesen.

– Ez mit jelent?

– Tényleg itt voltak az unokatesómék, de még este hazaindultak… Bocs! – reagált rögtön az elboruló arckifejezésemre. – Kettesben akartalak hagyni titeket!

Szerencséjére éppen csörgött a telefonom. Enyhén dühös pillantást küldtem felé, majd felvettem a telefont. Ez alatt Hédi szépen kisétált és így meglógott a számonkérés elől.

Próbáltam egész nap a munkámra koncentrálni és nem agyalni Tamáson, ám ez elég nehezen ment. Dél körül elgondolkodtam azon, hogy kimenjek e ebédelni, de féltem találkozni vele. Az asztalomra könyökölve azon tűnődtem, hova tűntek a tegnapi magabiztos érzéseim. Kopogtak. Felnéztem. Tamás állt a küszöbön.

– Ebédeltél már? – kérdezte.

– Nem vagyok éhes.

A monitorba merültem és úgy csináltam, mint akinek teljesen leköti a figyelmét a munka. Tamás pár másodpercig szótlanul meredt rám, majd leült az egyik székre.

– Elmondod, hogy mi jár a fejedben?

– Ne haragudj, de most… nagyon sok dolgom van – próbáltam volna rövidre zárni a beszélgetést.

– Komolyan? – kérdezte hitetlenül.

Nem válaszoltam azonnal, persze csak később döbbentem rá, hogy ez nem volt jó megoldás. Lebuktam.

– Igen, nagyon sok… – próbáltam menteni a menthetőt.

Tamás elnyomott egy sóhajt.

– Később egy kávé?

– Talán… – néztem rá habozva.

– Rendben – állt föl a székről, majd elindult kifelé.

Nem volt jó érzés látni a csalódottságot a szemén. Valamit tenni akartam, valamit mondani, de olyan nagyon dolgozott bennem az a fránya büszkeség.

– Tamás! – kiáltottam utána végül. – Én…

– Semmi gond – mosolygott erőtlenül, majd kilépett az ajtón.

Felsóhajtottam és az asztalra könyököltem.

– A francba… – mormogtam magam elé.

Reggel óta valahogy minden eltűnt, amiről tegnap még meg voltam győződve. Akkor még biztos voltam abban, hogy jó esélyünk van, hogy szeretjük egymást és képesek leszünk túllépni… illetve képes leszek túllépni. A szerelmet nem vitatom. Tudom, hogy szeretem, és hogy szeret, de ez most kevés nekem. Nem akarom megbánni, talán túl gyorsan hagytam magam rábeszélni…

Nem szépítem a dolgokat, alig bírtam dolgozni. Szórakozott voltam és felületes. Amit lehetett, lepasszoltam a lányoknak, nem éreztem magam hatékonynak. A legszívesebben bezárkóztam volna a lakásomba és csak feküdtem volna az ágyon a plafont bámulva. Egyszer csak délután lett. Éhes is voltam és mindennél jobban vágytam egy kis koffeinre. Kopogtak, majd Szilvi és Hédi nyitott be az ajtón. Kezükben egy szendvics és egy kávé volt. Letették az asztalomra. Értetlenül néztem rájuk.

– Tamás küldi neked – magyarázta Hédi.

– Nem akart zavarni, de úgy gondolta, hogy már biztos éhes vagy… – tette hozzá Szilvi. – Na, jó, elárulná valaki, mi folyik itt? – kérdezte türelmetlenül.

Összehúztam a szemöldökömet, ahogy a kávéba kortyoltam.

– Majd Hédi elmondja. Nincs kedvem mesélni – vetettem neki oda, majd hátradőlve beleharaptam a szendvicsbe.

– Mégis… nagyvonalakban, nem lehetne? – nézett rám kérdőn.

– Nem – ráztam meg a fejemet. – Magamra hagynátok?

A két lány összenézett, majd elhagyták az irodámat. Nagyjából egy óra múlva összeszedelődzködtem és hazaindultam. Ám az ügyfélszolgálat ajtajából mégsem a kijárat felé indultam. A lifthez sétáltam. Nem tudtam ott hagyni Tamást egyetlen szó nélkül. Torkomban dobogó szívvel léptem ki a liftből az emeleten. Adél nem dolgozott ma, szabadságon volt. Tamás ajtaja talán ezért is volt nyitva. Lassan odamentem és megkopogtatva az ajtófélfát beléptem az irodájába.

– Szia! – üdvözöltem halkan.

– Szia! – állt fel a székéből és az asztala elé lépett. – Már hazafelé… ? – bökött a kabátomra.

– Igen… én csak… köszönöm a kávét és a szendvicset.

– Semmiség. Gondoltam, nem lesz időd kávézni és mivel ebédelni se voltál… – mély levegőt vett és nekidőlt az asztala szélének. – Már biztos éhes lehettél.

Zavartam elmosolyodtam.

– Van kedved együtt vacsorázni?

Elhúztam a számat.

– Vihetek is valamit hozzád! – ajánlotta gyorsan.

– Ööö… – kezdtem tétován. – Ma inkább egyedül lennék.

– Ó! – sóhajtott fel fájdalmasan. – Rendben, megértem.

– Én… sajnálom…

– Ne, Liza, megértem, tényleg! – kapta el a kezemet, majd gyengéden magához vont.

Hagytam, bár még inkább összezavart vele. Finoman magához ölelt. Nem volt az ölelése sem szoros, sem követelődző, sem kétségbeesett. Csak hagyta, hogy feloldódjak egy kicsit a karjaiban, hogy én tegyem meg az első lépést, hogy én simuljak hozzá. Fogalmam sincs, mennyi ideig álltunk ott egymásba fonódva. A mellkasára hajtottam a fejemet és hallgattam a szívdobogását. Olyan megnyugtató volt az üteme! Egy idő után Tamás felsóhajtott és megpuszilta a homlokomat. Nagyon lassan felemeltem a fejemet és a szemébe néztem. Talán többet mondhatott ez a pillanat rólam, mint bármi más, amit kinyögtem volna. Szerelem volt benne és fájdalom. Csalódottság és küzdés. Vágy és gyengédség. Kezei óvatosan a nyakamra simultak. Hüvelykujjával megcirógatta az arcomat és közelhajolt az ajkaimhoz. Várt egy másodpercet, aztán elképzelhetetlenül gyengéden megcsókolt. Nem tiltakoztam, nem húztam el a fejemet és nem is szisszentem fel. Jólesett. Érzéki volt és rendkívül finom. Beleborzongott minden porcikám. Szomjas voltam erre az érzelmes csókra, nagyon. Bármeddig tudtam volna folytatni, ám Tamás behúzta a vészféket. Homlokát a homlokomnak támasztotta és megnyalta az ajkát.

– Mennem kell – ziháltam az arcába, mire ő csak bólintott, majd elengedett.

Kissé bizonytalanul lépkedtem a kijárat felé, ám Tamás váratlanul utánam szólt.

– Bármikor hívhatsz, bármiért.

Zavart mosollyal bólintottam, majd kiléptem az irodából.

Hazafelé tartottam, amikor Gergő hívott, hogy lemondja az aznapi edzést. Nem volt nehéz rábólintanom, nem igazán volt kedvem hozzá. Csak feküdni akartam és hagyni, hogy a gondolatok ide-oda cikázzanak a fejemben. Amint beléptem a lakásba, rendeltem vacsorát, majd lezuhanyoztam és átöltöztem. Nem sokkal ezután megérkezett a futár. Tányérra tettem az ételt és bevackoltam magam a tévé elé. Nem mondom, hogy nem jutott eszembe, hogy felhívom Tamást, mert eszembe jutott, de minduntalan megmakacsoltam magam. Olyan tíz óra magasságában éreztem borzalmasan erős késztetést arra, hogy áthívjam. Tenni akartam valamit, hogy ez ne történhessen meg, így gyorsan lefekvéshez készülődtem. Persze, gondolhattam volna, hogy nem lesz olyan könnyű elaludnom! Sokáig forgolódtam az ágyban. Folyton magamon éreztem Tamás kezét. Éreztem a csókjait, hallottam a zihálását, a kapkodó lélegzetét. A hangját, ahogy szerelmet vall...

Reggel elég nyúzottan ébredtem. Alig bírtam kikecmeregni az ágyból. Erős kávét főztem, hátha magához térít, de nem teljesen történt így. Hideg volt, és ahogy kinéztem az ablakon, ködben úszott minden. Elhúztam a számat. A szekrény elé lépdeltem és kivettem a fekete-szürke mintás jacquard ruhámat. Fekete harisnyát kerestem hozzá és elővettem a szekrényem mélyéről a magas sarkú csizmámat. Gyorsan felöltöztem, frizurát és sminket készítettem és elindultam a céghez. Az utcán fázósan húztam össze magamon a szürke mintás szövetkabátomat. Amíg a villamosra vártam, a nyakam köré tekert puha sálba nyomtam az államat és közben azon gondolkodtam, hogyan fogom ma elkerülni Tamást. Egyáltalán miért akarom elkerülni, miért érzem magam kellemetlenül a közelében? Legalábbis egy darabig. Nagyon zavar ez a kettőség, hiszen szeretem, hiányzik és vele akarok lenni, ugyanakkor menekülni is akarnék előle. Nem akarom becsapni magam, tudom, hogy még sűrűn eszembe jut a rideg viselkedése, a bizalmatlansága, nem akarok abba a hibába esni, hogy túl hamar oda dobom magam neki és akkor esetleg egy hónap múlva újra elhajít, mint egy koszos rongyot.

A céghez érve és végignézve az ügyfélszolgálaton láttam, hogy mindenki a munkájába merül. Még el is mosolyodtam, mert inkább olyanok voltak a lányok, mint akik téli álomra készülnek. Mindenki összehúzva magát gubbasztott a gépe előtt és arra várt, hogy fejét az asztallapra hajthassa. Az iroda sarkában megláttam pár kartondobozt, amiből a karácsonyi dekoráció füzérei lógtak ki. Lebiggyesztettem a számat. Hát igen, néhány hét és itt a karácsony. Rövidesen minden helyiség ünnepi hangulatba öltözik és aztán mire észbe kapnánk, már itt is van a karácsonyi céges parti.

Bementem az irodámba. Leültem és azonnal csörögni kezdett a telefonom, majd megnyitva a levelezésemet, ömleni kezdtek az e-mailek is. Felsóhajtottam. Ma nem lesz könnyű napom.

Igazam lett. Délig fel sem álltam a székemből. Akkor is csak annyi időre, amíg elmentem a mosdóba és megkértem Szilviéket, hogy hozzanak nekem ebédet. Rögtön visszaültem és dolgoztam tovább, még a hozott ebédet is a monitor előtt fogyasztottam el. Délután háromra már körülbelül diónyi nagyságúnak éreztem az agyamat, egyszerűen kifáradtam. Fel kellett állnom az asztaltól. Sétálgattam és nyújtóztattam kicsit a végtagjaimat. Kopogást hallottam.

– Igen? – néztem az ajtó felé.

– Szia! – kukkantott be Csaba, majd be is csukta maga mögött az ajtót. – Van egy perced?

– Csak annyi van – mosolyogtam rá. – Reggel óta most álltam fel másodjára a gép elől.

– Akkor gyors leszek. Utánanéznél ezeknek a tételeknek? – nyújtott át egy telefirkált papírt. – Nem kell most azonnal – reagált a megdöbbent arckifejezésemre.

– Kösz – nevettem rá erőtlenül. – A héten megcsinálom.

– Rendben. És amúgy… – nézett rám jelentőségteljesen.

– Amúgy? – ültem vissza a helyemre.

– Hogy vagy? Mi újság?

Átlátszó volt az érdeklődése, de azért megmosolyogtam.

– Velem vagy velünk?

Elnevette magát, majd lesütötte a szemét egy pillanatra.

– Jól vagyok, köszönöm. És szerintem Tamás is jól van.

– Ez azt jelenti, hogy szent a béke?

– Nem egészen.

– De efelé haladtok?

– Csaba, mit szeretnél, mit mondjak erre? Még nem tudom.

– Oké, de siess! Nem élhet örökké egy félig szétvert házban. Én mondtam neki, hogy hülyeség várnia. Legalább egy alapot csináltasson, aztán a körítés már lehet a te szád íze szerint… Nem lehet nagy élmény létrák és levert fal mellett…

– Te miről beszélsz, Csaba? – szegeztem neki.

Zavarodottan nézett rám.

– Hogyhogy miről? Tamás házáról. Addig nem hajlandó nekiállni a felújításnak, amíg oda nem költözöl hozzá. Azt szeretné, hogy te…

– Hogy micsoda? – pattantam föl.

– Te nem tudtad? – kérdezte a szája elé kapva a kezét.

– Úgy festek, mint aki tudta?

– Basszus…

– Elnézést, de akadt egy kis dolgom! – tagoltam el kicsit dühösen, majd kivágtáztam az irodámból.

Meg sem álltam Tamás irodájáig. Adél ugyan felállt az üdvözlésemre, de egy mérges hellóval visszaültettem a helyére, majd kopogás nélkül berontottam Tamáshoz. Épp telefonált és szavaiból kivettem, hogy Csaba figyelmeztette a jöttömre. Amikor megjelentem előtte, elköszönt Csabától és letette. Esélyt sem adtam neki, hogy megszólalhasson.

– Mi a franc ez? Mi az, hogy nem újítod fel a házad, amíg én oda nem költözök? Honnan veszed, hogy odaköltözök? Nem is vagyunk együtt! Én nem ígértem neked semmit…

– Tudom – szakított félbe. – Tudom, hogy most jelenleg nem vagyunk együtt, de én abban bízom, hogy egyszer majd igen és akkor majd nagyon szeretném, ha oda költöznél, és addig tényleg nem akarok belekezdeni semmibe…

– De hát hogy… ? Addig létrák és vödrök közt akarsz élni? És ha soha nem bocsátok meg?

– Liza, reménykedem az ellenkezőjében. Csaba egy idióta! Direkt nem mondtam neked, mert tudom, hogy a közös jövőnk egyelőre... még nem beszélhetünk róla… Én nem akartam terhet rakni rád. Van elég gondod. Eszem ágában sem volt ezt is rád pakolni.

– Ha össze is jövünk, én nem akarok senkihez odaköltözni! Van saját lakásom!

– Akkor nem költözöl hozzám.

– És te ott élsz egy félig szétvert házban… – tártam szét a karjaimat értetlenkedve. – Arra várva, hogy meggondoljam magam? Ez abszurd!

– Jóformán csak aludni járok haza.

Csettintettem és bosszúsan elfordultam.

– Liza, hagyd ezt! Az én dolgom…

– De én…

– Te csak foglalkozz azzal, hogy belém szeretsz! – csúszott ki Tamás száján, mire mindketten meglepetten néztünk egymásra.

Szégyenlősen lesütötte a szemét és leült az asztala szélére. Csupán néhány másodpercig gondolkodtam. Valamiért felzaklatott ez a mondata és akkor ott megsajnáltam, hogy ő még ennyit sem tud biztosan rólam. Sietve léptem hozzá, szinte ugyanazzal a lendülettel simultam a karjaiba és csókoltam szájon. Csak egyetlen pillanatig volt meglepődve, aztán magához szorított és forrón viszonozta a csókomat. Nagyon hamar elharapódzott egymásnak feszülő vágyaink szikrája és mire észbe kaptunk, már jóval többet kívántunk puszta ölelésnél. Tamás ágyéka az enyémnek préselődött és megérezvén a keménységét, belenyögtem a csókunkba. Gondolkodás nélkül toltam le Tamásról a zakóját és már épp a nyakkendőjéhez kaptam, amikor tompa puffanást hallottunk az irodaajtó felől. Ziláltan robbantunk szét és levegő után kapkodva néztünk a küszöb felé…