A lakásomon eltöltött kellemes este után tulajdonképpen nagyon vártam már egy újabb találkozót. Már csak azért is, mert tagadhatatlanul tobzódott bennem a bizonyosság, hogy Dáviddal voltam a kockában. És hát tudtam, milyen vele lenni. Elképesztően vártam, hogy a kockán kívül élvezhessük egymást, annak ellenére, hogy még mindig úgy gondoltam, túl gyorsan haladunk. Sőt voltak pillanataim, amikor arra gondoltam, hogy még Krisztiánt sem hevertem ki kellőképpen. Nem kéne várnom egy picit? Aztán eszembe jutott Dávid csókja és megráztam a fejem. Nem, nem kell várnom. Egymással akartunk lenni. Ám hiába tettünk meg mindent ennek érdekében, valami mindig közbejött. Vagyis munka. Rengeteget dolgoztam és az sem segített, hogy Levente halaszthatatlan indokkal szabadnapokat vett ki. Minden rám maradt. Egyedül készítettem elő és vezényeltem le négy rendezvényt, vasárnap pedig olyan fáradt voltam, hogy átaludtam szinte a napot. Dávid is sokat dolgozott és a hétvégére el is utaztak Márkkal munkaügyben. Levente amúgy nem igen szokott szabadságra menni, sőt! Nem tudtam nem arra gondolni, hogy az összezördülésünk miatt kerülni akart engem.
- Levente, van pár perced? – kérdeztem tőle reggel, rögtön a megérkezésem után.
- Persze. – felelt és azonnal követett az asztalomhoz. Én csak letettem a táskáimat és a kávégéphez léptem. Pár pillanatig elbíbelődtem a masinával, mielőtt megszólaltam voltam.
- Szeretném tudni, mi volt a gondod a kávézóban.
- Nekem? – kérdezte meglepődve. – Semmi.
Ránéztem, majd hümmögve elhúztam a számat.
- Na, persze. Én inkább úgy éreztem, olyanba avatkoztál, ami nem igen tartozik rád.
Levente döbbenten nézett rám. Folytattam.
- Én nagyon kedvellek téged, a legjobb asszisztens vagy a világon és valamennyire többek is vagyunk, mint munkatársak, de úgy gondolom, ez még nem jogosít fel arra, hogy szabotáld a találkozóimat.
- Így érezted? Hogy ezt teszem?
- Igen. Vagy te minek neveznéd azt, hogy érdeklődsz, mi van köztem és Dávid közt, majd mikor találkozni szeretnék vele, még ha munkaügyben is, le akarsz beszélni, a találkozónak pedig olyan hamar véget vetettél, hogy pislogni se volt időm. És ne gondold, hogy nem láttam, hogy néztél minket.
- Én csak... sajnálom.
- De van rá épkézláb magyarázatod?
- Csak meg akarlak óvni tőle.
- Dávidtól? Ugyan miért?
- Tudod, nagy szoknyapecér hírében...
- Engem nem érdekelnek a pletykák.
- Most szakítottatok Krisztiánnal. Nem szeretném, hogy újra pofára ejtsenek! – emelte fel a hangját hirtelen.
Ez kicsit erős kifejezés volt és láttam Leventén, ő is visszaszívná a legszívesebben. Kifújtam a levegőt és elszámoltam magamban tízig, mielőtt válaszoltam volna.
- Hát... ez nagyon kedves tőled, de én már nagylány vagyok, tudok vigyázni magamra. Rendben?
- Oké. – válaszolt lehajtott fejjel, majd felállt és elindult az asztalához. Kisvártatva azonban újra felém fordult. – Tehát mégiscsak van köztetek valami?
- Talán. – válaszoltam picit mogorván.
Aznap délután pedig Levente már be is jelentette igényét a szabadnapokra. Családi okokra hivatkozott. Nem mondhattam nemet, kiváltképp, mert tényleg nem szokott szabadságra menni. Természetesen elengedtem. Viszont így minden a nyakamba szakadt. Dáviddal néhányszor beszéltünk telefonon, de majd minden beszélgetésünk megszakadt egy munkával kapcsolatos hívás, e-mail, találkozó miatt. Már majdnem két hét telt el a randink óta, épp az utolsó Levente részvétele nélküli rendezvényt vezényeltem. A félreeső kis asztalnál üldögéltem és a jegyzeteimbe mélyedtem. Hirtelen egy hang szólalt meg mögöttem.
- Elnézést, hölgyem, nagyon elfoglalt?
A hangra azonnal felkaptam a fejemet és mosolyogva fordultam meg. Felpattantam és csilingelő hangon a nevét suttogtam.
- Dávid! – szinte a karjaiba vettettem magamat. – Hogy kerülsz ide?
- Látni szerettelek volna. – súgta a fülembe, miközben szorosan magához ölelt.
Abban a pillanatban olyan boldogságot éreztem, mint már hosszú idő óta nem, bár magam is meglepődtem ezen az érzelmi kitörésen. Mire föl érzem én ezt? Néhány találkozó után? Annyira fel vagyok villanyozódva. Úgy örülök ennek a férfinak. Az ölelésének, a mosolyának, az illatának. Hmm... az illata! Teljesen elzsibbasztott.
- Én is szerettelek volna látni. – feleltem halkan, miközben felemeltem a fejemet és a szemébe néztem. – De sajnos, nem tudok veled foglalkozni. Egyedül vagyok.
- Igen, azt látom, ha itt lenne a kis ölebed, nem is jutottam volna a közeledbe. – szaladt ki a száján. Csodálkozva néztem rá. Elhúzta a száját. – Ne haragudj, de nem tudtam nem észrevenni a kávézóban.
- Levente a legjobb asszisztens a világon és a barátom.
- Remélem, ezt ő is tudja.
- Tudja. – feleltem, majd oldalra billentve a fejemet elmosolyodtam.
- Min mosolyogsz?
- Képtelenség, ami eszembe jutott, hiszen csupán pár alkalommal találkoztunk, de olyan, mintha....
- Mintha? – kérdezett rá pár másodperces hallgatásomra.
- Féltékeny vagy?
Apró mosoly kíséretében félrenézett, majd újra rám. Megfogta a kezemet és a konyhába vezető folyosóra húzott. Nem is volt alkalmam tiltakozni, mert szinte azonnal magához szorított és ajkai vadul lecsaptak. Beleborzongtam. Hát még a tudatba, hogy tulajdonképpen pár pillanat alatt úgy felhevített a csókja, hogy képes lettem volna csapot-papot otthagyni, hogy vele lehessek.
- Ne tedd ezt velem! – szakítottam meg a csókot. – Nem tudok most itt hagyni mindent.
- Csak te jársz a fejemben. Úgy szeretném befejezni...
- Én is. – vágtam a szavába zihálva.
Pincérek jelentek meg a folyosón, így szétváltunk. Lassan visszaandalogtunk az asztalomhoz.
- Mikor végzel? – kérdezte.
- Nem tudom. Valamikor hajnalban, most nincs időkorlát. – megfogta a kezemet. – Tudom, mire gondolsz, de nagyon fáradt leszek, és nem akarok... fáradt lenni, miközben... – elpirultam.
Elnevette magát és magához ölelt.
- Miközben az enyém leszel? – kérdezte finoman a fülembe zihálva.
- Esetleg holnap. – javasoltam neki.
- Nem jó, nem leszek a városban. Sőt az országban sem.
- Ó, és mikor jössz vissza?
- Még nem tudom pontosan. Ausztriába megyünk Márkkal. Egy fesztiválon népszerűsítjük a borunkat. Valamikor a hét közepén.
Lebiggyesztettem a számat.
- Én hétvégén szintén itt leszek.
- Megtaláljuk a módját, ígérem. – mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
A válla fölött a megrendelőt láttam közeledni felénk.
- Mennem kell.
- Rendben. Majd hívlak.
Elbúcsúztunk és én újra minden figyelmemet a rendezvénynek szenteltem. Ám de későbbi ráérő perceimben várakozással teli izgalommal gondoltam a jövőbeni együttlétünkre. Bizseregtem minden egyes pillanatban, amikor felidéztem a csókját és bevallhatom, nagyon nehezemre esett, hogy ne zavarjak haza azonnal mindenkit. Persze nem tettem. A rendezvénynek így is túl későn lett vége. Vagy inkább korán. Hajnali négy után értem haza. Csupán arra volt energiám, hogy lezuhanyozzam és beessek az ágyba.
A másnapot is szinte végig az ágyban töltöttem és hétfőtől kezdődött minden újra elölről. Azzal a különbséggel, hogy Levente visszatért a szabadságról. Azt hiszem, kellett nekünk ez a kis távollét. Visszaállt a korábbi jó kapcsoltunk. Igaz, nem meséltem neki Dávidról. Hiszen nem volt az országban, nem találkoztunk, beszélni is alig beszéltünk és azt is csak este. Kiderült, hogy pénteken fognak visszaérni és bár pedzegettük, hogy a péntek éjjelt nálam tölti, de megegyeztünk abban, hogy majd meglátjuk, mennyire lesz fáradt. Levente gőzerővel vetette bele magát a munkába, így végre volt alkalmam pihenni kicsit. Egyik nap korábban mentem haza a szokásosnál. Persze ez a korán is fél hetet jelentett. Végtelenül jól esett, hogy végre normálisan megvacsorázhattam, vehettem egy forró fürdőt és aztán bevackolhattam magam a kanapéra. Az elmúlt hetekben csupán gyors falatokra és zuhanyra volt időm. Miután kellemes kis vackomban felütöttem a laptopomat, első dolgom volt megnézni a blogomat. A legutolsó kockabeli élmény óta nem posztoltam, sőt mostanában fent sem voltam. Érkezett pár hozzászólásom. Kezdetben csak a szokásos hova tűntem kérdések az ismert nick nevekkel, de aztán megpillantottam az utolsó kommentet és elállt a lélegzetem.
„Írd le egy újabb fantáziádat és kvittek leszünk. Kérlek!”
Tekintetem gyorsan a felhasználónévre tévedt, de névtelen volt. A szívem elképesztően hevesen vert és elöntött a forróság. Felidéztem a beszélgetést a kockában. Éppen megígértem, hogy soha többet nem írok a blogra, mikor ő a nevemet kérdezte és az az őrült nyakon öntött minket vízzel. Aztán fáztam, ő pedig elnézést kért és azt mondta, ez most az ő hibája volt. Akkor kérdeztem meg, hogy kvittek vagyunk e. És ő azt felelte, majdnem...
Rátalált a blogomra. – mormoltam magam elé. – És most arra kér, posztoljak. Dávid? Dávid kéri, hogy posztoljak? Ő szeretné, hogy írjak egy újabb fantáziát, amit aztán az őrült teljesít. De hát hogyan? Mi van, ha írok egyet, de az őrült nem Dávidot teszi a kockába velem? Most nincs is az országban. Nem akarok mást. Még abban sem vagyok teljesen, 100 százalékig biztos, hogy eddig Dáviddal voltam. Csak úgy kilencven százalékra. De akkor is. Hát nem a kockabeli szex élményeim voltak a legeslegjobbak eddigi életem során? De! Soha hozzá hasonlót sem éreztem még egyik partneremmel sem. Egy pillanatra elméláztam. Írjak? Majd elmosolyodtam. Ha Dávid írta ezt a kommentet, mi vitte rá vajon? Úgy értem, most próbáljuk összehozni... igaz már hetek óta sikertelenül. Talán arra gondolt, hogy a kockában előbb sikerülne összejönnünk, mint a való életben? Hát jó! Most a kezembe veszem az irányítást. Írok, aztán majd meglátjuk. Mindenesetre nyitva tartom a szememet, talán most az is kiderülhet, ki az az őrült, hogyan kábít el minket és hogyan kerülünk a kockába.
Mióta megcsókolta Nórát és ezzel megbizonyosodott róla, hogy ő a hibbant nő, azon volt, hogy minél előbb az övé lehessen újra, de most már a kockán kívül. Bármit megadott volna érte, hogy láthassa végre, amikor a magáévá teszi. Olyan nagyon vágyott rá. Soha nem érzett még így nő iránt. Ám az együttlét valami miatt mindig meghiúsult, sőt nem csak az együttlét, de még egy randit sem tudtak összehozni. Egyik éjjel kínzó vágyában felidézte az első alkalmat, és akkor bevillant neki. A blog! Felkelt és kiment a nappaliba, leült a kanapéra és az ölébe vette a laptopját. Keresni kezdte a blogot a világhálón. Nem kellett sok idő, és meg is találta. A legelső bejegyzéstől kezdte olvasni. Hamarosan még izgatottabb lett és mikor érezte, hogy egyre jobban kezd gyötrődni a kielégítetlenség miatt, egy másodpercre megbánta, hogy elkezdte olvasni. Ám csak egy másodperc erejéig. Aztán egyre inkább elmélyült benne. A teste is felizgult, sőt, ugyanakkor azt érezte, hogy a lelke is egyre izgatottabb lesz. Nóra elméjében kutat. Tanulmányozza a nő vágyait, belelát a titkos gondolataiba, és ez határozottan tetszett neki. Magával ragadta Nóra stílusa, szinte csüngött a szavain, mert ahogy olvasta a sorokat, lelki szemei előtt látta a jelenetet. Megjelent neki az egész és ő csak szívta magába a szavakat. Az, hogy nem pusztán annyit írt le, hogy mi hogyan történt, nem tényeket közölt, hanem érzéseket, gondolatokat, teljesen felizgatta. Ahogy azt olvasta, hogy a nő melle reszketve simult a férfi forró tenyerébe, ő azt látta maga előtt, hogy Nóra mellkasa megemelkedik, teste megvonaglik, és mellei kéjesen hullámzanak. Szinte hallja a nő gyors és szaggatott zihálását, apró nyögését, ahogy beharapja kínjában az alsó ajkát. Beleremegett, annyira akarta most ezt a nőt. Elolvasta az összes fantáziát és eszébe villant valami. Valaki szintén hasonlót érezhetett, mikor rátalált a blogra és ezért teljesíti sorba Nóra vágyait. De ki? Az oldal nem árulkodik a szerző kilétéről. Honnan tudja, hogy Nóra írja a blogot? Azt is látta, hogy a bársonyszalagos fantáziát követően nem jelent meg újabb poszt. Ahogy ígérte. Bárcsak írna. Akkor talán ez az őrült újra a kockába vinné őket és végre magáévá teheti. Talán így előbb megvalósulna, mert ahogy a munkanapjaik engedik, nem mostanában találhatnak egymásra, sem világosban, sem sötétben. Az őrült pedig nincsen tekintettel se munkanapra, se éjszakára, se fáradtságra. És ha...? Mi lenne, ha üzenne Nórának? Itt a blogon keresztül. Valami személyeset, amiből a nő rájöhet, hogy a kockabeli partnere üzen neki, nem pedig a titkos hódoló kéri. Sokat gondolkodott, mire végül kiírta a kommentet. Most már csak abban reménykedett, hogy Nóra minél előbb elolvassa és megírja a posztot.
Néhány nappal később már Ausztriában volt, mikor megnézte, hogy történt e valami a blogon. És igen! Nóra posztolt. Elolvasta. Nyugodt mosoly terült el az ajkán. Nóra értette a célzást. Finoman utalt rá, hogy vele képzeli el a fantáziáját és egyben az őrültet is biztosítani akarta, hogy nem akar kérdezősködni, csupán érezni és élvezni.
„...a kocsi tempósan száguldott az autópályán. Sötét volt kint, teljesen sötét. Bent az autó belsejében viszont finom meleg volt. Hogy ki vezetett? Nem tudom. Fal választotta el az utasteret. Csak magunk voltunk. Élveztem, hogy én vetkőztethetem... Nem beszéltünk. Nem kellettek a szavak. Tudtuk, miért vagyunk ott, és hogy mire számítsunk. Csak az élmény volt a fontos, a vágyunk megélése és a kielégülés...”
Most már csak várniuk kellett. Furcsa volt belegondolni, hogy mindketten arra várnak, hogy rabolják el őket. Mert tulajdonképpen ez történik. Persze, azért élvezték. Játék volt ez. Játék a javából, de már tudták, ki a játékmester. És az őrült pedig nem tudja, hogy ők a való életben is találkozgatnak.
Dávid pénteken késő éjjel ért haza és bár küldött egy üzenetet, hogy megérkezett, de én elaludtam, nem bírtam megvárni, így pénteken sem találkoztunk. Szombaton rendezvényünk volt. Délelőtt beszéltünk telefonon. Megegyeztünk, hogy Dávid majd értem jön. Ez most egy időkorlátos rendezvény lesz, csupán éjfélig fog majd tartani. Utána pedig feljövünk hozzám és... Bizseregve vártam az éjszakát, akárhányszor felidéztem Dávid csókját vagy a kockabeli vele átélt perceket, beleremegtem. Türelmetlenségem és izgatottságom feltűnt Leventének is.
- Mi van veled? Olyan fura vagy. – jegyezte meg.
- Semmi. – füllentettem.
- Akkor miért bámulod folyton az órádat?
Nagyot sóhajtottam, tényleg feltűnő voltam.
- Találkozóm lesz.
- Ma? Még a rendezvény után? – kérdezte meglepve.
- Igen. – néztem rá csodálkozva.
- Dáviddal?
- És ha igen? – kérdeztem picit erélyesebben.
- Semmi, csak kérdeztem.
- Vele.
- Értem. Remélem, nem fogsz benne csalódni. – mosolygott rám.
Ez kicsit kizökkentett, megzavart. Félszeg mosolyra húztam a számat.
- Ne haragudj, telefonálnom kell. – mondta néhány perc múlva, majd magamra hagyott.
Furcsállottam kicsit a viselkedését, de nem akartam jobban belemerülni a témába. Lezártam annyival, hogy mostantól már nem üti bele az orrát a magánéletembe. Inkább minden idegszálammal a rám váró éjjelre koncentráltam. Nagyon vártam. A rendezvény szerencsére eseménytelenül, gyorsan lezajlott. Fél tizenkettő körül megpillantottam Dávidot a tömegen át az ajtónál állni. Tekintetével engem keresett, mikor meglátott, felcsillant az arca. Elmosolyodtam és azonnal hevesebben kezdett verni a szívem. Felém indult. Lazán átölelt és megpuszilta az arcomat.
- Szia!
- Szia! Nem gond, hogy korábban jöttem? Már nem tudtam tovább otthon ülni.
- Dehogy. Örülök, hogy látlak. – mosolyogtam rá.
- Én is. – viszonozta a mosolyt, majd magához húzott. Meg akart csókolni, de akkor megpillantottam Leventét és jobbnak láttam arrébb húzódni. Különben sem akartam a rendezvényen senkit sem zavarba hozni a magánjellegű dolgaimmal.
- Majd később. – súgtam oda.
Dávid csak bólintott és igyekezett a háttérbe húzódni. Nemsokára Levente csatlakozott hozzánk, formálisan üdvözölték egymást, majd Levente letett egy üveg rozét az asztalra. Mosolyra húztam a számat. Az elmúlt rendezvényeken nem ittam. Egyedül minek igyak? Levente még sürgött-forgott, én pedig már a megrendelővel egyeztettem a számlaküldésről. Rövidesen szállingózni kezdtek hazafelé a vendégek. Éjfélkor már csak mi voltunk és a megrendelő. Kikísértem és elbúcsúztunk. Amikor visszaértem az asztalunkhoz, Levente épp három borospoharat tett az asztalra.
- Hmm, jól fog esni! – sóhajtottam és csillogó szemekkel Dávidra néztem. Rám mosolygott, majd Leventére nézett.
- Köszönöm, én nem iszok, autóval vagyok... de egy ásványvizet elfogadnék.
- Már hozom is... – szólaltam meg, de Levente megelőzött.
- Hagyd csak, majd én hozok. Töltsd csak ki a rozét.
- Rendben. – bólintottam.
Levente pár perc múlva szabadkozva tért vissza.
- Elnézést, de csak szénsavmentes vizet találtam. Megfelel? – kérdezte és már meg is nyitotta a palackot, hogy töltsön egy asztalon álló pohárba.
- Persze, semmi gond. Köszönöm. – nyúlt Dávid a pohár felé és már hörpintett is. Leventével mi is felvettük a rozénkat és koccintottunk.
- Egészségünkre.
- Egészségünkre.
Én azonnal a számhoz emeltem a poharat és kortyolni kezdtem. Leventének viszont megcsörrent a telefonja. Az asztalra tette a poharat, majd megnézte a mobilját.
- Bocsánat, ezt fel kell vennem. – mondta és a folyosó felé ment.
Kiittam a poharam tartalmát, majd az asztalra tettem. Egy darabig mosolyogva néztük egymást, majd Dávid megkérdezte:
- Muszáj megvárnunk, hogy visszajöjjön?
A folyosó felé néztem, majd megráztam a fejem.
- Végül is nem. Elköszönök tőle és hozom a kabátomat.
- Rendben. Kint várlak.
Ahogy Dávid elhaladt a folyosón Levente mellett, biccentett neki. A mosdóba siettem, kezet mostam és a tükörbe néztem. Felvettem a kabátomat és a kilincsre tettem volna a kezemet. De... jézusom, itt meg hány kilincs van? Miért van itt ennyi kilincs? Jaj, megszédültem! Mi történik velem? Szívdobogva kutattam az igazi kilincs után, lenyomtam és a folyosóra lépve tapogatózva haladtam vissza az asztalunkig, hogy felvehessem a táskámat. Azt hiszem, nem jutottam el odáig. Váratlanul szaladt ki a lábam alól a talaj és a fal mellé omlottam.
Uramisten, itt valami nincs rendben! Megint ez a szédülés. Mint mindig a kocka előtt! Szentséges ég! Most fognak... minket... jó ég, hol van Nóra? Vissza kell mennem érte. De sötét van...
Látta, amint a férfi előbb térdre hullik a kocsija mellett, majd a földre rogyik. Több ideig tartott neki, mint a nőnek. Őt már betette a bérelt autó hátsó ülésére és megszabadította a ruháitól. Ezt a részét kedvelte leginkább. Levetkőztetni a nőt. De most nem élhette ki teljesen ezen vágyát, a fehérneműit és a combfixét magas sarkú cipőstől rajta hagyta. Értette a célzást. A férfit nagy nehezen sikerült betennie az ülésre. Levette a kabátját, és átkutatta a nadrágja zsebeit, nem talált benne semmit. Aztán lehúzta a cipőjét és a zokniját. Utoljára ellenőrizte a lesötétített utasteret, majd becsukta az ajtót és beült a vezetőfülkébe. Nem volt ínyére, hogy a nő kezd ragaszkodni a férfihoz, de ez volt a vágya, nem akarta megbántani azzal, hogy más férfival kényszeríti össze. Bárcsak ő lehetne a helyében! Elfordította a slusszkulcsot és elindult. Komótosan haladt a városból kifelé.
Monoton zúgást hallottam. Kezdetben a távolból, majd egyre inkább közelebbről, végül rájöttem, hogy alattam zúg valami. Egy autó talán. Kótyagosan emeltem meg a karomat. Kellemes meleg volt. Jól esett a csupasz bőrömnek. Várjunk csak! Csupasz? Tapogatni kezdtem a testemet. Fehérnemű, combfix és cipő? Megpróbáltam felülni. A fantáziám! Jóságos ég! Sikerült. Az őrült valóban teljesítette!
- A fejem! – hallottam hirtelen nem olyan messze tőlem. Ám hiába erőltettem a szememet, próbáltam fókuszálni, semmit nem láttam. Reméltem, Dávid van velem. Mozgolódást hallottam, majd óvatos hangon valaki megkérdezte: - Itt vagy?
- Igen. – válaszoltam, ám akkor megreccsentek a hangszórók a kocsi ajtajából.
„Látod, milyen fontos vagy. Mindent megteszek érted. Cserébe egy hangot se! Különben a kocsi megáll és ti az út szélén folytathatjátok!”
A géphang elhallgatott. Egy másodpercig én is és ő is csak ziháltunk, próbáltuk feldolgozni, megemészteni, hogy az, amit leírtam valóra válik. A tenyeremet az ülésre tettem és lassan kezdtem tapogatózni. Nem ült mellettem senki. Se jobbra, se balra. Akkor hát hol lehet? Óvatosan az ülés elé nyúltam, egészen a cipőm orráig. Puha szőnyeget éreztem a tenyerem alatt. Majd az ujjaim valaki térdébe ütköztek. Felkaptam a fejemet és éreztem a férfi leheletét az arcomba csapódni. Megfogta az egyik kezemet, majd a másik után kutatott. Lassan maga felé húzott. Én is a térdeimre csúsztam és lélegzetvisszafojtva vártam a férfi mozdulatát. Ujjai a kezemről a testemre kúsztak és sietve vont magához. Arcunk milliméterekre került egymáshoz. Felsóhajtottam és mélyen beszívtam magamba a férfi parfümjét. Jóleső, mámoros bizsergés futott végig a gerincemen. Kezemet a férfi arcára simítottam. Még szorosabbra fonta az ölelését. Ujjaim az állára simultak, akkor már a csókjára várva lihegtem az ajkai közé. Ahogy belemarkolt a bőrömbe, reszketni kezdtem. Tenyere gyorsan szánkázott fel a testemen, keze a hajtincseim közé bújt. Felnyögtem. Ajkai belekaptak az ajkaimba. Nyelve szenvedélytől fűtve hatolt át a fogaim közé. Csókja hihetetlen magasságba röpített. Remegve tudatosult bennünk egymás kiléte. Felismertük egymást. Egy másodperc erejéig megszakítva a csókot, elmorzsoltunk egy mosolyt az ajkainkon, majd újra vadul egymásnak estünk. Lángra lobbantunk, a szívdobbanásainknál csak a vérünk zubogása volt erőteljesebb. Végigsimítottam Dávid ingjén, ujjaim sebesen kezdték kibújtatni a gombokat, lecsúsztattam a vállán a feleslegessé vált ruhadarabot. Ajkai a nyakamra kúsztak és tovább a vállamra, ujjaival elhúzva a melltartóm pántját szája és forró csókjai útjából. Kezeit váratlanul a fenekem alá nyomta és megemelt, várt, amíg a lábaimat a dereka köré kulcsoltam, majd az ülésre tett. Még mielőtt a hátam az üléstámlának nyomódott volna, fürgén kipattintotta a melltartóm kapcsát és már le is tépte rólam. Meztelen, izzó felsőtestünk összepréselődött és éreztem, ahogy a mellbimbóim belefúródnak a mellizmaiba. Levegő után kapkodva csimpaszkodtam a testébe, míg ajkai vándorútra indultak rajtam. Forró tenyere a melleimre simult, szenvedélyesen markolt belém. Felsóhajtottam, mire szájával rátalált a bimbómra, beszívta az ajkai közé és olyan kéjjel futtatta körbe a nyelvét körülötte, hogy azt hittem, menten elélvezek. Éreztem a puncimat bizseregni, az ágyékomat, a lüktető vér elöntötte a szeméremajkaimat és duzzadva követelték maguknak a kényeztetést. A farmerjéhez kaptam és türelmetlenül gombolni kezdtem. Tenyereimet bedugtam a nadrág és a teste közé, körmeimet belevájtam a feszes farpofáiba, miközben ágyékát közel húztam az enyémhez. Dávid felnyögött. Önuralmát vesztve csókolta végig a testemet, miközben ujjaival félrehúzta a tangámat. Amikor belesimított a nedves, duzzadt ajkak közé, gyötrődve nyögött egy újabbat. Ellentmondást nem tűrően tépte le rólam az aprócska, átázott bugyit és száját a csiklómra nyomta. Felsikoltottam. Nyelve fürgén dolgozott, kéjes csapkodása az őrületbe kergetett. Nem sok tartotta volna vissza, hogy ne élvezzek el a nyelvén, de nem akartam. Még nem akartam elélvezni, az örökkévalóságig akartam folytatni ezt a vérforralóan varázslatos előjátékot. Dávid úgy tartotta izgalomban az egész testemet, a legutolsó porcikámat is, ahogy még senki. Teljesen elvesződve a kéj tengerében vonaglottam az ajkai alatt. Végül nem bírtam tovább, felhúztam magamhoz, majd hátrébb tolva a testét újra térdre ereszkedtem. Tenyeremet a mellkasának támasztottam, majd lesimítva az izmain, ujjaimat bebújtattam a farmerjébe és az alsónadrágjába. Húzni kezdtem lefelé, miközben ajkaimmal az ajkait kerestem. Dávid keze a nyakamra csúszott. Ahogy megemelte a térdeit, hogy kibújtathassam a nadrág fogságából, felült az ülésre. Úgy látszik, mögötte is volt egy ülés. A térdei közé kúsztam. Dávid hangosan zihált, mikor megszakítottam a csókot és elindultam a számmal a testén lefelé. Úgy szerettem volna tőle hallani, mit érez, mennyire izgatja ez és biztos voltam benne, hogy ő is szeretne hallani engem. De egyikőnk sem mert megszólalni. Mikor az ajkaim közé engedtem a hímvesszejét, nyögve remegett. Szopni kezdtem, ujjai az alkaromba mélyedtek. Élvezettel merült el jobban és jobban a forró üreg szorításában és a nyelvem simogatásában. Hallottam, hogy ajkaival halkan szavakat formált, kéjes sóhaja lángra gyújtotta a véremet, cseppfolyósan összeomolva érzékeltem, hogy megragadja a testemet, magához szorít, felemel, és már az ölében ültem. Csípője szétfeszítette a combjaimat, keze a bokám köré kulcsolódott, forró tenyerét izgatottan vonszolta feljebb és feljebb a lábamon, míg végül a húsomba markolva sziklaszilárdan nem tartotta az ágyékomat. Perzselő zihálása az arcomba vágott, kapkodó lélegzete a bőrömet is égette. A puncim magához édesgette zsákmányát és a csatakos szeméremajkak elhajlottak a lüktető, duzzadt farok elől. Szája a számra tapadt, szétnyitott ajkaink szavakat ontottak volna. „Kérlek!” – lihegte az ajkaim közé alig hallhatóan. Teljesen elvesztette a kontrollt, azonnal akart és én is őt. Mielőtt léphettem volna, megelőzött és az ágyékomat lenyomva elmerült a hüvelyemben. Hangos és gyönyörűséges sóhaj szakadt fel mindkettőnk torkából, és most rajtam volt a sor, hogy megmutassam, mennyire megőrjít. Ahogy mozogtam rajta, teljessé tett, olyan tökéletesen passzolt belém és olyan gyönyörfakasztóan furakodott beljebb és beljebb. Szinte percről percre keményebb lett. Karjai birtoklóan fonták körül a testemet. A katartikus érzés már egészen eltelítődött bennem, már alig bírtam, ott voltam és robbanni készültem. Meg akartam szólalni, kiáltani akartam, hangosan nyögni, bármit... Fuldokolva próbáltam megnedvesíteni a kiszáradt ajkamat, egészen közel hajoltam Dávid füléhez. Egészen halkan suttogtam, nem voltam benne biztos, hogy megérti, de muszáj volt... Ő is a fülemhez hajolt és finoman belezihált.
- Élvezd hangosan... hallani akarlak...
Még szorosabban kapaszkodott belém és én hálás voltam érte, mert úgy éreztem, azonnal felszállok és lebegni fogok. A testem megfeszült. Reszketve sikítottam. Olyan gyönyört éreztem, mint még soha és ezt csak tovább fokozta Dávid orgazmusa. A forró sperma, ami a testembe lövellt, még kéjesebb érzést váltott ki. Éreztem a hüvelyem falának csapódni, lüktetni bennem. Én is lüktettem, pulzált az egész lényem, minden sejtem, porcikám, testrészem, és csak élveztem és élveztem. Dávid ujjai lágyan futottak végig a gerincem mentén, arcát a vállgödrömbe fúrta, és csípője óvatosan reszketett alattam. Ringatott a testén, egészen addig, amíg az utolsó csepp ondó is át nem jutott belőle, belém. Teljesen elpilledtem. Erőtlenül hanyatlottam a karjaiba. Lassan megemelte a fejét, ajkai a fülemhez simultak. Megpuszilta a fülcimpámat és mosolygott. A vállára hajtottam a fejemet és az én szám is mosolyra húzódott. Olyan jó lett volna megszólalni! De még egyikünk sem mert. Igazából talán vártuk az ilyenkor szokásos gázt, amitől újra kábulatba esünk. Talán kocsiban nehéz volt ezt megoldani. Vagy csak nem értünk még vissza a kiindulóponthoz a kocsival? Eltelhetett egy jó pár perc, mire azt vettük észre, hogy a szívverésünk és a lélegzetvételünk normalizálódott. Dávid férfiassága kihullott belőlem és néhány pillanat múlva éreztem csorogni belőlem a spermáját. Lekászálódtam róla és mellé huppantam. Abban a percben a kocsi megállt. Ijedten feszült meg a testünk. Az utasteret és a vezetőfülkét elválasztó fal megmozdult. Vékony világító csík jelent meg a tetején. Majd hangos sziszegés. A gáz! Szinte azonnal elkábultunk tőle, jóformán még megnyikkanni sem volt időnk.
Hallotta a nő orgazmusának hangjait. Megborzongott tőle. Nehezen tudott a vezetésre koncentrálni. Jóleső büszkeséggel töltötte el, hogy ő segítette ehhez a gyönyörhöz. Attól a ténytől eltekintett, hogy a legnagyobb munkát a férfi farka tette ez ügyben. Néhány perc múlva behajtott egy pihenőbe. El kell altatnia őket, nehogy beszélni kezdjenek. És el is kellett döntenie, mit csináljon. Túl messzire ment. A visszaútra nem lennének teljesen kiütve. És ha csak egy kicsit altatná őket, aztán ha felébrednek, még mindig lesz idejük... Eszébe jutott az anyósülésen lévő táskájában rejtőzködő apró csomag. Igen! Ez jó ötlet. A nő orgazmusa sokat jelentett neki. De akárhányszor meghallotta a férfiét, és ha belegondolt, hogy a magjait a szeretett nő testébe lövelli... rosszul volt tőle. A táskába nyúlt és nedves törlőkendőket vett elő, majd kivette a saját kis tasakjában lévő játékszereket. Elmosolyodott. Kinyitotta az ajtót és bemászott az eszméletlen párhoz. A férfi az ülésen ült, feje hátrahanyatlott. Ágyékán sperma és nő élvezetének nyomai csillogtak. Elhúzta a száját. Szerelme az ülésen feküdt, egyik lába a férfi combján hevert. Csodálattal, áhítattal figyelte a nyugodt arcvonásait. Lehelet finoman megérintette a nő mellkasát és végigcsúsztatta a mellén az ujjait, majd tovább lefelé, egészen az ágyékáig. Nem tetszett neki ez a sok ondó. Gyűlölte. Mindig megtisztította tőle. Azonnal. Most is a kezébe vett egy csomó nedves kendőt és gyengéden törölni kezdte vele a punciját, a szeméremajkait és a combját. Mikor végzett, ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy ő is megcsókolhassa a nőt, de inkább csak nyelt egyet, majd a másik ülésre készítette a játékszereket. Igen. Ezekkel kell kielégítenie. Nem a farkával. Tekintete a férfi csípőjére meredt. Bárcsak neki is menne! Keze ökölbe szorult a gondolatra, újra, majd kiszállt a kocsiból és becsukta az ajtót. Visszaült a vezetőfülkébe és elindult a város felé.
Hiányzott már.. izgató, de egyben hátborzongató is. :)
VálaszTörlésNagyon kíváncsi lettem!
VálaszTörlésKöszönöm! A "hátborzongatás" és a kíváncsivá tétel volt a célom! :)
VálaszTörlés