A szex és én - Tizenkilencedik

Tudtam, hogy már egyszer lenyomtam az ébresztőt. Most megint csörgött. Egyszer nyomtam le? Vagy kétszer? Morgást hallottam magam mellől. Kezemmel tapogatózni kezdtem. Ujjaim beleütköztek a mobilba. Éppen csak kinyitottam a szemem és a kijelzőre pillantva kikapcsoltam a szundit. Visszaejtettem a mobilt magam mellé és már éppen visszamerültem volna mély és pihentető álmomba, amikor szöget ütöttek a fejembe a kijelzőn látott számok. Hét óra harmincöt. Tágra nyílt a szemem a döbbenettől, felülve a mobilomra néztem újra és mikor megbizonyosodtam, hogy nem álmodtam a számokat, kétségbe estem.

– Basszus! Basszus! Basszus! – pattantam ki az ágyból. – Tamás, elaludtunk! – kiabáltam a hason fekvő férfira.

– Micsoda? – nézett föl rám kótyagosan.

– Elaludtunk! Már fél nyolc is elmúlott.

– Fél nyolc? – ismételte felülve.

– Igen, siess már! – kiáltottam rá, majd átlépve az éjszakánk romjain kisiettem a fürdőbe.

Alaposan lezuhanyoztam, közben Tamás, úgy ahogy eltakarította a toll, szemkötő, kéjgolyó, bilincs és péniszköpeny alkotta éjjeli repertoárt. Amíg Tamás zuhanyozott, felöltöztem, és amíg sminkeltem és frizurát készítettem magamnak, Tamás is felöltözött. Nyolc óra után pár perccel el is indulhattunk. A kocsiban néztem végig magamon.

– Jézusom, ez a nyaklánc nem is illik ehhez a ruhához.

Sötétkék hosszú ujjú ceruzaruhámhoz és hozzáillő magas sarkú cipőmhöz egy hosszú fehér és aranyszínű gömbökből álló nyakláncot sikerült felvennem, amik sötétkék fonalon sorakoztak.

– Szerintem tökéletesen áll.

– Kedves vagy, de elfogult.

– És éhes! Eszünk valamit a büfében?

– Jó lenne. Nagyon kell egy kávé. Vagy kettő.

Tamás elnevette magát.

– Ne nevess! Vedd tudomásul, hogy ezt kamatostul vissza fogod kapni.

– Alig várom! – nevetgélt.

Amikor kiszálltam volna a kocsiból, felém fordult, akkor vettem észre.

– Basszus! – néztem a nyakára.

– Mi a baj?

– Nem vetted észre, hogy kiszívtam a nyakad?

– Én? Mikor? Rohantunk egész reggel.

– Jó ég! – vettem szemügyre még inkább a nyakát.

– Kicsim, semmi gond. Megoldom. Menj, mert itt nem szabadna várakozni!

– A büfében – szálltam ki a kocsiból.

Bólintott, majd elhajtott a cég parkolója felé. Csak negyed órát fogunk késni, de azért kapkodtam a lábaimat. Legalább Bettit elkerülhetem, nem fogok vele találkozni, minden bizonnyal ő már az íróasztalánál ül. Amikor beléptem a bejáraton, rájöttem, hogy tévedtem. Láttam, amint Betti a lányoknak mesél valamit bőszen. Elkaptam Szilvi tekintetét, felderült az arca. Odasétáltam és köszöntöttem őket.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt! – válaszolták kórusban.

– Már azt hittem, nem is jössz – mondta Hédi.

– Dehogynem. Csak elaludtam… – pillantottam félre, kicsit el is pirulva.

– Óóó, elpirultál! – nevetett Zsanett.

– Tényleg! És amúgy milyen kisimult az arcod – kontrázott rá Adél.

– Valakinek nagyon jó volt az éjszakája… – zsibongtak a lányok, mire én még mindig pirulva a fülem mögé igazítottam a hajamat. Ekkor Betti elkapta a csuklómat.

– Nahát, ez egy nagyon csúnya horzsolás!

Mindenki odanézett. Szilvi szeme is kikerekedett.

– Mi okozta? Bilincs? – találgatott továbbra is Betti.

– Dehogy! – szabadkoztam.

– Nahát, Liza! Alig ismerek rád. Tudjuk, hogy neked az oké… – jegyezte meg Hédi.

– Nem bilincs! Tegnap edzésen sérült meg. Fallabdáztunk és elcsúszott – szólt közbe Szilvi.

Mindenki felvont szemöldökkel nézett rám.

– Az én főnököm is késik. Nem is szólt – mondta hirtelen Adél. – Lehet, hogy ez neked köszönhető, Betti?

Megdobbant a szívem, ahogy Betti széles mosolyra húzta kirúzsozott száját.

– Hát… – kezdte. – Mondtam nektek az előbb, hogy összefutottunk tegnap este. Éppen hazafelé mentem, amikor ő az utcán sétálva a mobiljába merült, előre sem nézett és nekem szaladt.

– Tényleg? És mi volt utána? – kérdezgették a lányok. Mi Szilvivel csak összenéztünk, de egyikőnk sem szólt. Elnézve Betti háta mögött, Tamás pont akkor sétált be a bejáraton. Kiszúrta, hogy a csoportosulás közepén Betti van, az arckifejezésemből pedig láthatta, hogy róla mesél valamit. Halkan felénk sétált, szigorú ábrázatával megsemmisítve a lányokat, ujját a szájára téve parancsolta, hogy el ne árulják. Megállt Betti mögött, hogy jól hallja, amit mond, de a nő annyira bele volt merülve a hazugságába, hogy észre sem vette őt.

– Elnézést kért és ragaszkodott, hogy meghívjon egy kávéra. Elmentünk egy kávézóba és sokat beszélgettünk. Olyan kedves, igazi úriember! Teljesen egymásra kattantunk. Azt se vettük észre, hogy már záróra volt a kávézóba.

– És aztán? – kérdezte Szilvi. A többiek meg se mertek nyikkanni. Nem is értettem, hogy Bettinek, hogyan nem tűnt fel a szótlanságuk. Adél rémülten nézett Szilvire a merészsége miatt.

– Aztán hazakísért és megkérdezte, volna e kedvem máskor is találkozni vele. Természetesen irodán kívül.

Tamás szemöldöke felszaladt, arca egyre dühösebb lett. A lányok már ebből sejthették, hogy Betti nem mond igazat. Összefontam a karjaimat. Fölényesen néztem Bettire, nyerésben éreztem magam, hiszen most le fog bukni és Tamásnak végre lesz lehetősége nyilvánosan elküldeni őt.

– És megcsókolt? – bukott ki belőlem váratlanul. Szilvi rám nézett, majd Tamásra.

Betti úgy tett, mint aki elszégyelli magát, hogy engedett a csábításnak az első randin és egy másodpercre lehajtotta a fejét, majd villogó mosollyal közölte.

– Igen. És… hmm… annyira jól csókol… – ujjongott.

Hédi a szája elé kapta a kezét. Adél elfehéredett. Szilvi alig bírta ki, hogy ne nevesse el magát. Én keményen álltam a tekintetét. Betti kicsit furcsán nézett rám, valószínűleg zavarta, hogy úgy tűnik, nem hiszek neki. Ekkor Tamás óvatosan megmozdult és a nyakára mutatott. Egy másodpercre elmosolyodtam. Szilvi is kiszúrta a foltot és megértette Tamást.

– És mondd csak, Betti! Kiszívtad Tamás nyakát?

A lányok elhűltek, ők is látták Tamás mozdulatát, látták a foltot és tudták, hogy itt mindjárt óriási balhé lesz.

– Á, dehogy! Hova gondolsz? – kérte ki magának Betti.

– Pedig tegnap még nem volt rajta, igaz, Adél? – néztem a falfehér lányra, aki kis híján rosszul lett a szembesítéstől. – Emlékszel? Ebéd után találkoztunk vele.

Adél kábán bólintott, majd alig hallhatóan megszólalt.

– Így van.

– Tehát, akkor valaki este szívta ki a nyakát! – elmélkedett Szilvi. – És ha nem te voltál… akkor itt valami hibádzik!

– Honnan tudjátok, hogy ki van szívva a nyaka? – kérdezte gyanakodva Betti.

Ekkor Tamás elköhintette magát. Betti ijedten fordult meg és majd szörnyethalt szégyenében. Olyan elégtételt éreztem! Nem is folytatódhatna szebben ez a nap, egy fantasztikus éjszaka után egy ilyen jelenet… álmaim netovábbja volt abban a pillanatban. Ám Tamás kegyes volt.

– A következő képzelgése a munkájába kerül! Menjen dolgozni!

Betti vörös arccal rohanni kezdett a lift irányába. Amikor a lift ajtaja becsukódott, Tamás a többiekre nézett.

– Remélem, egy szavát se hitték!

– Nem. Nem, dehogy! Ugyan! – hallatszott a lányoktól.

– Köszönöm a segítséget – bólintott Szilvinek Tamás.

Mindenki a dolgára indult. Tamás néhány lépés után utánam szólt.

– Liza, ha lesz öt perce, egyeztetne Horváth úrral egy időpontot, és megbeszélhetnénk a szerződéstervezetét?

– Természetesen. Iszom egy kávét és már megyek is.

– Én is innék egy kávét. Akkor a büfében várom.

– Rendben.

Szilvi várt csak néhány lépéssel előttem, a többi lány már az ügyfélszolgálat bejárata előtt volt, illetve Adél Tamással ment.

– Hát ez nagyon durva volt! – kiáltott fel Zsanett.

– Miért? Ti egy percre is elhittétek, hogy Betti tetszhet a logisztikai igazgatónak?

– Nem tudom.

– És te is Szilvi, olyan merész voltál! – replikázott Hédi.

– Csak megértettem, mit kért, amikor a nyakára mutatott.

– Valaki kiszívta a nyakát és ő bátran vállalta! – álmodozott Zsanett. – Ki lehet az a nő?

– Ó, de szeretnék a helyébe lenni!

– Na, hölgyek, menjünk dolgozni! – tereltem be őket az ügyfélszolgálatra.

Szilvi nevetgélve suttogott a hátam mögül.

– Az ő rajongásuk nem idegesít?

– Nem – súgtam vissza. – Viccesnek találom.

Elnevette magát, majd leült a helyére. Én pedig nekiláttam a mai napomnak. Miután bekapcsoltam a gépemet és levettem a kabátomat, a büfébe indultam. Tamással az előtérben találkoztunk. Kávét és szendvicset vettünk. Leültünk és elsősorban tényleg a munka került szóba, ám amikor azt kitárgyaltuk, nem tudtam letörölni a mosolyt az arcomról.

– Elégedett vagy Betti porig alázásával? – kérdezte Tamás.

– Majd akkor, ha a szeme láttára csókolhatlak meg.

– Te kis gonosz!

– Legalább békén hagy.

Tamás kiitta a kávéját, majd mielőtt visszaindult volna az irodájába, odasúgta:

– Este találkozunk.

– Rendben – feleltem, majd én is megittam a kávémat és visszatértem a munkához.

A hét sok munkával telt. Kijutott belőle bőven, mindkettőnknek. Esténként, amikor hazaértünk, általában fáradtan zuhantunk az ágyba. Nem is sikerült egyszerre hazaérnünk, hol én értem haza előbb, hol Tamás. Pénteken is sikerült elaludnunk kicsit. A reggeli rohanásban meg is beszéltük, hogy ma este nem alhat el egyikőnk sem, vagy pedig az egész hétvégét szeretkezéssel töltjük. Amikor beértünk a céghez, láttam, hogy a lányok nagyon vidámak voltak.

– Mi ez a jókedv? – kérdeztem tőlük én is mosolyogva.

– Ma este bulizni megyünk, tudod, most ünnepeljük a szülinapomat – vihogott Zsanett.

– Ó, boldog születésnapot! – mondtam neki.

– Ugye, te is eljössz? – kérdezték a lányok.

– Nem hiszem, de azért köszi!

– Na, ne csináld már! Úgy, mint régen.

– Majd meglátom – próbáltam hárítani a meghívást, majd bementem az irodámba.

A munkámba merülve nem is sejtettem, milyen gyorsan eltelt az idő, mire feleszméltem, már mehettem Norbihoz.

Tamással csak egy ebéd utáni kávéra futotta, mindegyikőnk korán akart szabadulni. Ám ez valahogy nem jött össze és késő délután értünk csak haza. Vacsorát is útközben rendeltünk interneten.

– Spóroljunk időt… – vetkőztettük már egymást a konyhában. – Zuhanyozzunk együtt!

Már a tus alatt egymásba gabalyodtunk és alig értünk be a hálóba.

– Uramisten, soha többet nem bírok ki ennyit a puncid nélkül!

Felnevettem.

– Dehogynem. Tudod, minden hónapban van pár nap…

– Az más, az kényszer! Ez meg kínzás!

Hirtelen eltoltam magamtól és fülig érő mosolyt villantottam rá.

– Ha már a kínzásnál tartunk… – ziháltam az arcába és komód felé néztem.

Nevetve ült az ágyra.

– Mire gondolsz? – kérdezte, miközben a tekintetével követett, ahogy a fiókhoz mentem. Kivettem a bilincset és felmutattam.

– Hmm… és ki lesz kikötve? – dőlt hanyatt az ágyon.

– Mindketten.

– Mindketten? – nézett rám kétkedve, majd azt figyelte, mit csinálok.

– Ühüm – válaszoltam, miközben a saját csuklómra pattintottam a bilincs egyik felét, áthúztam az ágy rácsai között a másikat, felemeltem Tamás karját a feje fölé és a csuklójára kattintottam a fém karperecet. – Így!

– Hűha! – vigyorgott kajánul Tamás és megrántotta a karját. – Csak az egyik kezünket használhatjuk.

– Többek között igen.

Egymásra nevettünk és csókolózni kezdtünk. Vicces volt, ugyanakkor izgató, hiszen számtalanszor emeltük a fogságban levő kezünket is különösen, ahogy egyre vadabbak lettünk. Tamás fölé lendültem, lábaimat szétvetve a csípőjén, melleimet az ajkaihoz dörzsöltem. Játékosan kapta be, és olyan forrón nyalta őket, hogy a puncim bőséges nedvet kezdett ontani magából.

– Mit szólnál… – lihegtem a füle mellé. – Ha most azonnal…

– Imádnám…

Még kimondani se tudta, már a hüvelyemben lüktetett kemény farka. Szabad kezével a fenekembe markolt, míg én támasztani próbáltam magam és közben irtózatos ütemet diktálni. Most nagyon kellett mindkettőnknek a féktelen durvaság. Robbanni akartunk, eldurranni minél előbb, hogy aztán lenyugodva kényelmesebben is szerethessük egymást. Ágyékunk egymásba forrt, parázslott a bőrünk és lángolt kívül-belül. Egyszerre robogott át a testünkön a kéjes mámor, hosszú gyönyörteljes sikolyban egyesülve. Tamás mellkasára omlottam és szelídebbre váltott lökésekkel csitítottam el a mindkettőnk testében dúló vihart. Ahogy képes voltam normálisan levegőt venni, a bilincshez nyúltam és kiszabadítottam a csuklómat. Feltápászkodtam és a konyhában, a hűtőhöz mentem. Vizet vettem ki. Az egyik palackot megbontva ittam belőle, míg a másikat a pultra tettem.

– Vettem ki vizet – kiabáltam be a hálóba.

– Rendben.

– Mikor érkezik a vacsink?

– Nemsokára.

– Elmegyek tusolni, ha jön a futár, beengeded?

– Persze, mindjárt húzok fel valamit.

Törölközés közben még kikiabáltam Tamásnak.

– Összeszednéd a ruhákat? Nehogy zavarba hozzuk szegény futárt.

– Persze, amint rájövök, hogy tudom leszedni a bilincset a kezemről.

Elnevettem magam, majd aprócska szatén köntösömbe bújva kiléptem a fürdőből és a pulthoz mentem a vizemért, amikor fura neszezést hallottam az ajtó túloldaláról. Nem ismertem fel, de több hangot is megkülönböztettem. Arra gondoltam, talán a futár be tudott jönni lent, mert épp ment ki valaki, de most elbizonytalanodott, melyik lakásba is kell jönnie. Gondolkodás nélkül kinyitottam az ajtót, aztán megdermedtem. Szilvi hátát láttam, ahogy megpróbálta megakadályozni, hogy a többiek becsengessenek hozzám.

– Látod, hogy itthon van – mondta Zsanett Szilvi válla fölött átnézve.

– És már készülődik is – kontrázott rá Hédi a köntösömre célozva.

– Remek. Megvárhatjuk odabent? Nagyon kell pisilnem – hadarta Adél és már be is lökte az ajtót.

– Lányok, én… öööö… – próbáltam feltartani őket, ám akkor mindannyian beáramlottak az előtérbe, majd a konyhába és akkor mindegyikükbe belefagyott a szó, mert megpillantották a padlón szanaszét szórt ruhákat.

Szilvi a szája elé tette a kezét. Itt már elkerülhetetlen volt a lebukás. És akkor mintegy végszóra, Tamás kilibbent a hálóból, alsónadrágban, fel sem nézve még mindig a bilinccsel babrálva a csuklóján.

– Kicsim, leszednéd ezt a vackot… – nézett föl. Én a tenyerembe döntöttem a homlokomat.

– Basszus! – torpant meg, ahogy megpillantotta a partiruhába bújt, kisminkelt ügyfeles lányokat a konyha közepén.

– Aztakurva! – csúszott ki Hédi száján, Szilvi pedig Zsanett hátát támasztotta meg, amikor látta, hogy épp ájulni készül.

Tamás tanácstalanul nézett rám. Én gyorsan felkaptam a nadrágját a földről, majd odanyomtam a kezébe.

– Felvennéd? – súgtam neki, miközben egy mozdulattal lekapcsoltam a csuklójáról a karperecet.

Eltakarva őt a számra szorított markomba nevettem, amíg ő villámgyorsan belebújt a nadrágjába. Mindketten fülig pirultunk. Rám nézett, ahogy felhúzta a sliccét és elmosolyodott. A lányok felé fordultam és tettem egy lépést feléjük.

– Adél, a mosdó arra van – szóltam a tátott szájú lánynak.

– Ja…aha.. ööö… – ennyi volt a válasza, majd botorkálva eljutott a fürdőig.

Amíg Adél vissza nem tért, senki nem mert megszólalni, a lányok lefagyva bámulták a félmeztelen, kócos Tamást, Tamás hol engem nézett, hol őket, én pedig Szilvit, aztán amikor a bilincset a konyhapultra tettem, mindenki odanézett a fémes csattanásra. Amikor Adél kijött, még jobban zavarban volt, mint eddig, gondolom, látta a férfi holmikat a fürdőben. Tamás törte meg a csendet.

– Jó estét a hölgyeknek!

– Jó estét, igazgató úr! – felelték dadogva, elhűlve, teljes zavarban.

– Szerintem rájuk férne egy pohár bor – nézett végig a lányokon Szilvi.

– Csak ránk? – nézett rá hirtelen Hédi. – Te tudtad, hogy… hogy ők…izé…

– Én örülök neki – bukott ki váratlanul Adélból és fülig ért a szája. – Mármint nem tudom, mi… hogy mi van önök.. izé köztetek…

– Vedd fel az ingedet, kicsim, addig nem tudnak érthetően beszélni! – néztem Tamásra a vállam fölött.

Tamás elmosolyodott és szemével keresni kezdte az ingét. Adél mellett volt a földön. A zavart lány készségesen felvette és odanyújtotta Tamásnak.

– Köszönöm – súgta Tamás. – Azt hiszem, töltök bort – tette hozzá, miközben magára húzta az ingét. – Ezt pedig… nyúlt a bilincshez. – Elteszem.

A hálóhoz érve csak az ágyra hajította, majd az erkélyajtóhoz sétálva, kinyitotta azt és aztán kivette a hűtőből a bort. Én poharakat vettem elő, majd letéve őket a pultra a lányokra néztem.

– Oké, lányok, üljünk le, ez azért nem akkora dolog!

– Előbb az alkoholt! – nézett rám Zsanett.

Tamás mindenkinek töltött, amit aztán rajtunk kívül mindenki húzóra megivott.

– Inkább rövidet kellett volna adni nekik! – súgta Tamás mellém állva.

Hédi lehuppant az egyik bárszékre, majd nehezen megformálva a szavakat ugyan, de végül megszólalt.

– Te vagy az a nő, akit annyira irigyeltünk?

Bólintottam.

– Szóval… amikor neked áradoztunk arról, hogy… közben ti, mármint te és ön…

– Az egyszerűség kedvéért most tegeződjünk, jó? – ajánlotta fel Tamás. – Röviden, Lizával együtt vagyunk már egy ideje, de amíg ki nem mondják a válásomat, a legnagyobb titokban, mert nem szeretném, ha a cégnél locsi-fecsi pletykafészkek kikezdenék őt. Nem miatta ment tönkre a házasságom.

– Hűha! – reagált rá Zsanett.

– Akkor azért utálod annyira Bettit? És te szívtad ki a főnök nyakát? – ült le Adél is az asztalhoz.

– És a csuklóján a sérülés… – kapott Hédi a szája elé.

– Ja… igen – néztem Tamásra. – Az is én voltam.

– És a mosoly… az Lizának szól… – nem is kérdezte, inkább állapította meg Adél.

– Így van – bólintott Tamás, miközben keze a derekamra csúszott.

– Akkor ez szerelem? – kérdezte egyszerre Adél és Zsanett.

– Alakul – habozott mindkettőnk.

– Beszarás! – bukott ki Hédiből, majd a szája elé kapta a kezét. – Mármint… bocsánat, én csak… ő olyan merev és te meg olyan… más és most…

– Megértjük, hogy nem találjátok a szavakat, de szeretnénk egy kis megértést. Ez most a mi magánügyünk, ha úgy érezzük, eljött az ideje, majd felvállaljuk a dolgot, de addig kérhetnénk, hogy menjen minden ugyanúgy, mint eddig…

– Ne viccelj, Liza, a jégcsap logisztikai igazgatónk, akiért a komplett cég oda van, félmeztelenül, bilinccsel a csuklóján kisétál a te hálódból… hogy tudnánk ezek után ugyanúgy nézni rá? – kiáltott fel Hédi.

Tamással elmosolyodtunk.

– Nekünk is megy. Hónapok óta van köztünk valami, mégsem vette észre senki közületek.

Hédi a tenyerébe döntötte a homlokát.

– Basszus, Liza, a pofám leszakad… hagytad, hogy ömlengjek a pasidról… Már bocsánat… – nézett Tamásra.

– Nem tesz semmit.

– Nem mondhattam el – vigyorogtam rá. – Szóval, mit gondoltok, menni fog a cégnél a diszkréció és a fapofa?

– Én teszek róla, hogy menjen – jelentette ki Tamás határozottan. Mindenki csodálkozva nézett rá.

– Helyes! – kiáltottam fel. – És most menjetek bulizni!

– Te nem jössz velünk? Illetve ti… – állt fel Zsanett.

Abban a percben felcsengettek.

– A vacsoránk – szólalt meg Tamás és az ajtóhoz sétálva megnyomta a kapunyitó gombot, majd a fogasról félig lelógó zakójához ment, hogy kivegye a pénztárcáját. A futár felért és bekopogott, Tamás elvette tőle az ételcsomagot, majd kifizette.

– Kösz, nem – vettem el Tamástól a dobozokat, majd a pultra tettem őket. – De ti érezzétek jól magatokat!

Tamás közben a kanapé melletti dohányzóasztalra dobta a pénztárcáját és becsukta az erkélyajtót.

– Kicsim! – szólt onnan.

– Igen? – néztem hátra, mire a fejével intett.

– Ha van kedved, nyugodtan menj bulizni velük – mondta, miközben odaértem hozzá.

– Kedves tőled – bújtam hozzá. – De inkább veled lennék.

– Biztos? – kérdezte, miközben átölelt. – Itt maradnék, megvárnálak…

– Nem – ráztam meg a fejemet lassan, az arcába mosolyogva. – Más terveim vannak.

– Mások? – kérdezte évődve, szájon csókolva.

– Aha – haraptam az alsó ajkába.

– Rendben, akkor zavarjuk el a nézőközönséget – egyezett bele gyorsan.

Elengedtem Tamást és a lányok felé fordultam.

– Kösz, csajok, de most hozták a vacsinkat és amúgy is… más terveink vannak.

– Oké, rendben… értettük… – mosolyogtak és induláshoz készülődtek.

Kikísértem őket az ajtóhoz, Szilvi maradt utoljára.

– Vagy ötször hívtalak, de gondolom…

– Igen, foglalt volt a kezem – suttogtam.

– Ugye, tudod, hogy ezek most rám fogják vetni magukat.

– Igen, gondolom. Rád bízom, de ne túl részletesen.

Elköszöntünk tőlük, majd leültünk enni.

– Darabokra fognak szedni hétfőn, ugye? – kérdezte Tamás.

– Minden bizonnyal.

– Pont az ilyen kis pletykafészkek miatt kell titkolóznunk. Szerinted ez leesett nekik?

– Le. Hebrencsek, de nem buták. Kedves volt Adél reakciója.

– Mit jelentett az, hogy ömlengtek rólam?

– Kicsim, te még mindig nem érted, hogy az összes lány totálisan oda van érted. Egy mosolyodtól lecsúszik a bugyijuk. Amikor végiglibbensz az ügyfélszolgálaton, harminc nedves punci között sétálsz be az irodámba. Kávé vagy ebéd közben téma volt, hogy mennyire irigylik azt a nőt, aki bilincsbe verhet téged, aki miatt mosolyogsz, ésatöbbi. Hédi és Zsanett is sokszor ábrándoztak rólad előttem, de az ő rajongásuk inkább vicces volt, mint idegesítő.

– Szóval rájuk nem vagy féltékeny?

Megráztam a fejem.

– És a bérügyes Kovácsnéra?

Elnevettem magam. A személyzetis osztályon dolgozott egy erősen középkorú bérügyintéző, Kovácsné. Teljesen oda volt Tamásért. Amikor a közelében volt, furcsa, magas hangon beszélt hozzá és egyfolytában a karját dörzsölgette. Tamással kivételesen kedves volt, amúgy mindenki mással házsártos bestiaként viselkedett.

– Azt hiszem, rá sem. Vagy netán tetszik neked?

– Isten ments!

– Pedig biztos vagyok benne, hogy nála jobban senki nem szeretne kikötözni téged az ágyhoz – harsogtam a nevetéstől.

– Senki? – pattant fel Tamás a székről kaján ábrázattal.

Én is leugrottam a székről és kikerülve őt a nappaliba szaladtam.

– Úgy megerőszakolna, hogy csak na! – kacagtam hangosan.

Tamás utánam szaladt, egészen a hálóig kergetőztünk, majd az ágy előtt elkapva, lerántott a matracra.

– Képes lennél kiszolgáltatni egy vénasszony kényének-kedvének? – nevetgélt.

– Maradandó élményben lenne részed!

– Te kis gonosz! – csiklandozta meg az oldalamat. – Nem gondolod, hogy ezért büntetés járna neked?

– Miért? – néztem rá ártatlanul.

– Amiért megerőszakoltatnál egy banyával.

– Szóval akkor rossz kislány vagyok?

– Szerintem… igen – nyelt egyet Tamás, majd feltérdelt és levette az ingét.

– És akkor büntetést érdemlek? – kérdeztem, miközben szétnyitottam a combjaimat előtte és a bokáimat a fenekéhez szorítottam.

Végignézett a testemen, különös figyelmet szentelve a csupasz ölemnek, majd tenyereit lassan a vállaim fölé támasztva fölém magasodott. Kezemet a mellizmaira fektettem és finoman cirógatni kezdtem a bőrét. Nehezen tudott megszólalni.

– Talán egy igazán aprót megérdemelsz.

Mély levegőt vettem és elszántan csillogó tekintettel néztem a szemébe.

– Az apró büntetések izgatnak igazán.

Elmosolyodott és megcsókolt. Egyre hevesebbé, marcangolóvá váló csókunk közben letépte rólam a köntösömet, majd ajkait eltépve az arcomba zihált.

– Négykézlábra, rossz kislány!

Halvány mosoly futott át az arcomon, majd szó nélkül engedelmeskedtem neki. Mögém térdelt és a farpofáimat kezdte simogatni, markolni, becézni. Egyik ujja váratlanul futott végig a szeméremajkak között. Beleborzongtam. Tamás felnyögött, ahogy megérezte a nedvességem. Lágyan megcirógatta a puncit és élvezte, hogy egyre több és több nedv buggyan ki belőle. Ujjai a csiklómon apró köröket írtak le, majd kibukott belőle egy újabb parancs.

– Szét a lábakat!

Széjjelebb húztam a térdeimet és a következő másodpercben ujjai már meg is paskolták a puncimat. Az egész szeméremtestem belebizsergett, én pedig kéjesen felnyögtem. Simogatott, ujjazott, majd a legváratlanabb pillanatokban finoman, de határozottan ráütött az egyre érzékenyebb csiklóra és az egyre csatakosabbá váló ajkakra. Egy mámorosabb sóhajom után szorosan mögém térdelt és egyetlen mozdulattal belém is tolta lüktető férfiasságát. A farpofáimba markolva tartott ellen egyre mélyebb és erőteljesebb lökéseinek. Olyan jó volt, gyönyörűséges, a hüvelyizmaim olyan szorosan fogták őt közre, úgy stimulálta őket, olyan érzékeny voltam belül! Nem bírtam halkan élvezni, minden lökésnél nyögtem, és amikor már azt hittem, képtelenség fokozni a kéjemet, Tamás finoman rácsapott a fenekemre és én előbb csak meglepődtem, majd közvetlenül utána hatalmasat élveztem. Minden izmom rángott és magával rántotta Tamást is, ágyékát szorosan a fenekemnek préselte, csípőmbe kapaszkodva spriccelte tele ondójával a hüvelyemet.

Ahogy izmaink görcse szelídült és orgazmusunk elcsitult, Tamás óvatosan kihátrált belőlem és ujjaival lágyan babusgatta ütésének helyét a farpofámon. A matracra omlottunk és lihegve próbáltunk észhez térni. Tamás egész idő alatt azt a helyet cirógatta, ahol a tenyere csattant.

– Ne aggódj! – könyököltem fel a szemébe nézve. – Egy cseppet sem fájt. Pont tökéletes volt.

– Ilyen büntetésre gondoltál? – kérdezte megpuszilva az orrom hegyét.

Bólintottam és elmosolyodtam.

– Azt mondtad, távol áll tőled a BDSM.

– Távol is, és az is távol áll tőle, hogy ráütsz egyszer a fenekemre vagy megpaskolod a puncimat.

– Akkor jó. Ebben még benne vagyok.

– És miben még?

– Mire vagy kíváncsi? – feküdt a hátára és vont a karjaiba.

– Mondj el egy ábrándot, egy fantáziaképet, ami felizgat!

– Egyszer már mondtam.

– De még egyet!

– Nem tudok. Ezt se tudtam, hogy felizgat, ha ráütök a puncidra, de te fura dolgokat hozol ki belőlem.

– Fura, de jó dolgokat?

– Csakis, de azért nem szeretném minden szeretkezéskor ezt játszani.

– Komolyan nem okoztál fájdalmat – nevettem rá.

– Elhiszem, de csakis a megaorgazmusod miatt.

– Mega? Inkább giga.

Tamás elnevette magát.

– Mit gondolsz a hármasról?

– Mármint… – nézett rám meglepetten.

– Egy férfi két nő?

– Igen, az jobban tetszene, mint két férfi és egy nő – nevetett. – De az igazat megvallva, soha nem gondolkodtam ezen, volt időszak, amikor egy nő sem jutott, nemhogy kettő.

– De megmozgatja a fantáziád?

– Melyik férfi fantáziáját nem mozgatja meg? De tudod, mit ismételnék meg még egyszer?

– Mit?

– Azt, amikor az irodámban szexeltünk.

– Komolyan?

– Ühüm. Az nagyon… izgató volt.

Fáradtan mosolyogtam rá.

– Álmos vagy?

Bólintottam.

– Gyere, tusoljunk le és aztán aludjunk!

És így is lett. Mozgalmas napunk volt, a lányok előtti lebukással meg pláne. Hamar álomba merültünk.

A hétvégénk pihenéssel telt, szombaton Vica néninél ebédeltünk, vasárnap a szüleimnél. Rengeteget beszélgettünk és nevetgéltünk. Bár igen tragikusan fogtam fel a szüleimnél töltött órákat, a végén kellemeset csalódtam.

A hétfői napunk izgalmasnak ígérkezett. Nagyon reméltük, hogy a lányok betartják az ígéretüket és nem buktatnak le minket. Most is külön érkeztünk Tamással. Ahogy beléptem az irodámba, Szilvi már ott is volt mögöttem.

– Jó reggelt!

– Jó reggelt! Egyben vagy még? – kérdeztem derült arccal.

– Hát alig úsztam meg. Legyél felkészülve, hogy szétcincálnak.

– Nem elégedtek meg a te verzióddal?

– Nem igen. Nagyjából semmit nem mertem mondani nekik.

– Nahát, ez a legjobb!

– Igen, de készülj fel, meg fognak hívni ebédre és akkor tuti kifaggatnak.

Elnevettem magam. Természetesen addig nem bírták ki, már tíz óra körül kávét hoztak az irodámba.

– Ezzel akartok szóra bírni? – néztem rájuk cinkos mosollyal.

– Ugye, mesélsz nekünk? – telepedtek az íróasztalom köré.

– Szilvi smucig volt az infókkal – duzzogott Hédi.

– Tamás tudja, hogy itt vagy? – mosolyogtam Adélra.

– Kávézni kéredzkedtem el tőle.

– Na, jó, de csak egy-két morzsa, mert rengeteg dolgom van. Mit akartok tudni?

– De hogyan? – bukott ki Hédiből. Látszott rajta, hogy azóta is ezen pörgött az agya.

– Hogyan jöttünk össze?

Mindenki helyeselt.

– Nem volt benne semmi romantikus.

– Az kizárt – tiltakozott Zsanett.

– Pedig így van. A céges partin kicsit spicces voltam, nekiszaladtam a ruhatárnál és ő hazavitt. Én rámásztam, aztán amikor ágyba kerültünk, elaludtam.

– Na, ne! Hogy voltál képes elaludni? – háborodott fel Hédi.

– Az a sok koktél tehetett róla.

– És aztán? – érdeklődött Adél.

– Aztán kerültük egymást, de közben vonzódtunk a másikhoz. Egy este eljött a lakásomra, és aztán szeretők lettünk.

– Ez túl nagy lépés volt! A kettő között nem lehetne egy kicsit részletesebben?

– Mire vagytok kíváncsiak? – nevettem rájuk.

– Milyen az ágyban? Hogy csókol? – kérdezték szinte egyszerre.

Csak mosolyogtam, kiélveztem a türelmetlen tekintetüket.

– A legjobb. Tökéletes.

Felsóhajtottak.

– Nekem akkor is elképzelhetetlen! Egyszerűen nem megy. Nem tudom elképzelni, ahogy a komoly vasember fölötted dolgozik… már bocsánat…

– Hédi, de érzéketlen vagy! – korholta Adél.

– De most komolyan? Hogy volt? Oké, hogy első alkalommal te másztál rá és elaludtál, de aztán ő kezdeményezte?

– Úgy volt.

– Nem tudom, elképzelni, hogy megcsókolt és aztán ágyba vitt.

Elmosolyodtam.

– Sokáig nem is csókolóztunk, csak szex volt köztünk – vallottam be.

– Mi? – estek nekem mindhárman.

– Hogy lehet csók nélkül szeretkezni? – morfondírozott Adél.

– Lányok… ez nem szerelemnek indult. Csak szex volt.

– És mikor csókolt meg először?

– Nem is tudom, talán másfél-két hónap után.

– És hogy csókol? – nézett rám ábrándozva Zsanett. Elnevettem magam.

– Komolyan, szaftos részleteket kérünk! Gyengéden, erőtlenül, nyálasan? Vagy mintha be akarná kapni az egész arcodat? Esetleg harap?

Annyira nevettem, majd lefordultam a székről.

– És mit csinál a nyelvével? Éppen csak átdugja, vagy a manduláidat nyalogatja?

– Hédi, hogy te mekkora hülye vagy! – nézett rá Zsanett. Én majd megszakadtam a nevetéstől.

– Csak kíváncsi vagyok! Basszus, nekünk már esélyünk sincs soha megtapasztalni, legalább hadd tudjam meg, olyan e, mint álmaimban. Mármint álmaimban volt.

– Pont tökéletes – mosolyogtam Hédire. – Erős és szenvedélyes, gyengéd és érzéki. Tökéletes.

– Ó! – sóhajtottak fel.

– Nem hiszem el, hogy így behálóztátok egymást!

– Szerintem nagyon szépek vagytok egymás mellett! Mindketten olyan magabiztosak, határozottak vagytok. Magasak és szépek! – dicsért minket Adél. – El sem hiszem, hogy az irodájában is csókolóztatok. Soha nem nyitottam rátok. Vagy volt, hogy majdnem?

– Nem, te nem.

– Hát? – kérdezte Zsanett.

– Csaba. Ő ránk nyitott. László igazgató pedig majdnem.

– Az a vén szatír?

Bólintottam.

– Éppen csak össze tudtam rántani magamon a ruhát, mert kopogás után be is nyitott.

Hoppá!

– Basszus, ezt nem akartam mondani! – tettem a szám elé a kezem.

– Hogy mi? – néztek rám megdöbbenve.

Elpirulva sütöttem le a szememet.

– Azt akarod mondani, hogy az ő irodájában is szoktatok szexelni?

– Napközben? Munkaidőben?

Nem tudtam válaszolni. Csaba csörtetett be hozzám idegesen.

– Liza, ráérsz?

– Persze – álltam fel. – Lányok, vége a kávészünetnek!

Én örültem neki, ők kevésbé. Kelletlenül visszatértek a munkáikhoz. Amikor kettesben maradtunk, hellyel kínáltam Csabát.

– Miben segíthetek?

– Liza, valami nagy kavarodás van itt. Ki kell bogozni, minél előbb. Sas és Sas Kft? Ismered?

– Gyulán?

– Igen. A CVO egyik ügyfele.

– Még emlékszem rájuk. Napi szinten ment hozzájuk csomag. Utánvétesek.

– Igen, a CVO most hívott, hogy Sasék utánvétei nagyjából két hétre visszamenőleg nincsenek rendezve.

– Átvették a csomagokat?

– Fogalmam sincs. A CVO azt mondja, hogy…

Ekkor Tamás lépett be az irodába, fülén a telefonnal. Nyugtatni próbált valakit a telefonba, biztosítani arról, hogy azonnal utánanéz a dolgoknak.

– Sas és Sas? – artikulált halkan Csaba. Tamás bólintott, majd letette a telefont.

– A CVO fejese pokoli dühös. Azt mondják, hogy ennek a Sas és Sasnak az utánvétei nem kerültek vissza hozzájuk, de az üzlet a csomagokat átvette és ki is fizette.

Felálltam és kiszóltam az ügyfélszolgálatra.

– Hédi, bejönnél?

A lány azonnal felpattant és besietett. Tamásra nézve kicsit elpirult, de aztán illedelmesen köszönt neki.

– Hédi, összeszednéd az elmúlt három hétben a CVO összes olyan csomagjának a fuvarlevélképét, amit a Sas és Sasnak küldött Gyulára?

– Persze – bólintott, majd el is hagyta az irodát.

– Nem értem. Ha a csomagot átvették és kifizették, akkor hol vannak az utánvéteik? Csak nálunk lehetnek, nem, Csaba?

– Én megnéztem, de én nem látok beragadt utánvétet sehol. Engem is hívott a CVO pénzügyese.

– Nemsokára kiderül – mondtam nekik nyugodtan.

– Tipped van, hogy mi történhetett?

– Van, de várjuk meg a biztosat. Hédi azonnal összeszedi a fuvarlevélképeket.

Tamás szintén leült. Egy darabig némán várakoztunk, majd Csaba megtörte a csendet.

– Mi újság veletek? Furcsák vagytok.

– Furcsák? – néztem rá kérdőn.

– Egymásra sem mertek nézni.

– Csak példát statuálunk – jelentette ki Tamás.

– Mit? – kérdezte nevetve Csaba.

– Megmutatjuk néhány ügyfelesnek, milyen a fapofa – nevetgéltem.

Csaba hátranézett, majd vissza ránk.

– Semmit nem értek.

– Pár lány meglátogatta Lizát pénteken este és elég konkrét helyzetben láttak meg.

Csaba elnevette magát.

– Mi az a konkrét?

– Félmeztelenül, bilinccsel a csuklómon, ahogy kijövök a hálóból.

Csaba szemei óriásira nyílottak a döbbenettől.

– Bilinccsel?

Alig tudta kordában tartani a nevetését.

– Halkabban, öregem! – hívta fel Tamás Csaba figyelmét.

– Akkor azért pirult el az előbb a kislány, aki itt volt?

Bólintottam. Csaba képtelen volt abbahagyni a kacagást. Jókedvének Hédi berohanása vetett véget.

– Liza, itt valami nem stimmel! – dobta szinte az asztalomra a kinyomtatott fuvarlevélképeket. – Nézd… ööö… nézzék, az első héten szépen alá van írva a fuvarlevél, szabályosan, de a következő két hétben az utánvét összegei le vannak nullázva és olvashatatlan az aláírás.

– Ezek szerint a csomagok úgy lettek leadva, hogy nem kértünk el érte pénzt? – nézett Tamás Hédire.

– Valószínűleg – jelentettem ki. – Ki adott engedélyt az utánvét lenullázására?

– Senki.

– Hogyhogy senki? – kérdezte feldúltan Csaba.

– Ilyen esetekben, írásos felhatalmazást kérünk a partnertől, hogy utánvét beszedése nélkül leadhatjuk a csomagot. Ezeket mindig továbbítjuk nektek is – magyaráztam Csabának.

– Mi most nem kaptunk ilyet, az tuti!

– És nálunk sincs semmi ezekkel a fuvarlevélszámokkal kapcsolatban – szólt közbe Hédi.

– Ezek szerint valaki csak úgy lehúzta azt utánvét összegét a fuvarlevélképről és nullásan leadta a csomagot?

– Nem valaki. Csakis a kézbesítő futár lehetett – elmélkedett Tamás.

Felkaptam a mobilomat, majd telefonálni kezdtem. Sokadik próbálkozásra végre hozzájutottam a gyulai depón keresztül annak a bizonyos futárnak a számához, aki ezeket a csomagokat kézbesítette. Kiderült, hogy abban a két hétben össze-vissza helyettesítettek, nem volt két egymást követő nap, amikor ugyanaz lett volna a kézbesítő. Így aztán mindegyikőnk kapott telefonszámokat és hívni kezdtük a futárokat.

Akkor már Norbinál kellett volna lennem. Láttam is az ügyfélszolgálat bejáratánál, de amikor megpillantotta az irodámban Tamást és Csabát, dolga végezetlenül továbbment.

Elment csaknem az egész napunk a telefonálgatásra, mire kora délutánra megfejtettük, mi történhetett. Mindegyikőnk padlót fogott a történtekről. Közben beszéltünk a Sas és Sassal is, elmondva nekik a történteket. Időt kértek, hogy utánajárjanak a dolgoknak, és amikor visszahívtak minket, kihangosítva hallgattuk az irodámba, majd közvetlenül ezután felhívtuk a CVO–t is.

– Üdv, Markovich Tamás vagyok, az előbb beszéltünk a kényes Sas és Sas utánvétes problémáról. Nos, utánanéztünk a dolgoknak.

– Hallgatom, Tamás.

– Hosszas nyomozás után sikerült kibogozni a szálakat. Az történt, hogy tőlünk rendben kimentek a csomagok utánvéttel, ahogy fel is adták. A területen abban a két hétben sajnos helyettesítések voltak, majdnem mindennap más volt a kézbesítő futár. Beszéltünk az összessel és ők mind ugyanazt mondták. Beszéltünk a Sas és Sas Kft üzletvezetőjével és így már összeállt a kép.

– Vagyis?

– Sasék szintén szabadságon voltak abban a két hétben. Alkalmi munkavállalóik voltak erre az időre. Sasék minden nap pontosan átadták nekik a következő napi utánvét összeget, aztán amikor jött a futár, az üzletben lévő eladók felháborodva közölték velük, hogy nem értik, miért küldik utánvétesen a csomagokat, mikor ők azt már átutalással kifizették. Mutattak a futárnak egy számlát is amit, mint kiderült, ők hamisítottak és a szokásos futárra hivatkoztak, hogy ő mindig csak áthúzza az összeget és átadja nekik a csomagot. És ezt eljátszották két hétig minden nap. Sasék pedig nem jöttek rá, mert a pénz nem volt meg, a csomag pedig ott volt.

– És a kedves kis munkavállalók meg elrakták saját zsebbe, ugye?

– Így van.

– Ez hallatlan!

– Természetesen nem elhanyagolható a futárok bűnössége sem, mert ilyen esetben mindig a mi szavunk a döntő, ha nincs írásos felhatalmazás a csomag nullás leadására, csomag sincs. Telefonálniuk kellett volna!

– Értem. Hát akkor a továbbiakban Sas és Sassal direkt módon intézzük el ezt az ügyet. Köszönöm, Tamás, hogy utánajártatok!

– Nagyon szívesen.

Letettem a kagylót és a férfiakra mosolyogtam.

– Ki éhes?

– Én nagyon – szorította a kezét a hasára Csaba.

– Én is – mondta Tamás. – Menjünk ki ebédelni!

Így hát felkerekedtünk hárman és átmentünk a kifőzdébe ebédelni. Jól éreztük magunkat, végre nem kellett annyira figyelni, mit mondunk, mit csinálunk. Persze nem fogtuk meg egymás kezét, nem csókoltuk meg egymást, semmi ilyesmi, de jól esett kicsit felengedni.

Miután visszamentünk a céghez, elmentem Norbihoz, de gyorsan letudtam a napi kötelezőt és visszatértem a saját irodámba. Munkaidő együtt mentünk haza és egy újabb nagyszerű estét töltöttünk el együtt.

Folyt.köv. nemsokára! Ha kíváncsi vagy egyéb háttér infókra a sztorival kapcsolatban, például apró jelenetekre későbbi posztokból vagy kérdeznél tőlem akármit, csatlakozz a FB csoporthoz, jelölj ismerősnek, kedveld a szerzői oldalamat! Elérhetőségek oldalt a Kapcsolat menüben.