Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2015. június 5., péntek

Utolsó epizód

Egy este táncolni mentek. Oda, ahova Ádám Milát is vitte anno. Már nem először voltak ott, így már Ádámnak nem Mila jutott eszébe mindenről. Jól érezték magukat. Incselkedve táncoltak és nevetgéltek. Csókban forrtak össze, majd nevettek. A tömeg velük táncolt, mindenki együtt. Hullámzottak, énekeltek és tekergőztek a ritmusra. Ádám végigsimított Timi combján, belecsókolt a nyakába, majd megpörgette és a karjába döntve meghajolt vele. Timi felkacagott és hátrahajtotta a fejét. Akkor vette észre. Néhány lépésnyire állt tőlük. Őket nézte. Timi arcára fagyott a mosoly. Ádám is észrevette és felnézett. Meglepettségében majdnem elejtette Timit.
- Mila! – szaladt ki a száján, majd felállította Timit. Timi figyelmét nem kerülte el, hogy Ádám azon nyomban elengedte a kezét.
- Sziasztok! – üdvözölte őket Mila.
A férfi döbbenten meredt rá. Élete szerelme előkerült. Ott állt előtte és nyilvánvalóan már teljesen jól volt. Nyoma sem volt a közömbös, unott Milának. Ugyanolyan csinos és gyönyörű volt, mint akibe beleszeretett. Kitörő öröm fogta el, olyan boldogság, amiben már nagyon régen nem volt része. Már majdnem Milához lépett, hogy megölelje, de akkor a szeme sarkából látta, hogy Timi a háttérbe akar húzódni. Nem. Timi nem ezt érdemli. Nem bánthatja meg azzal, hogy félredobva őt Mila nyakába ugrik. Kényszerítette magát, hogy öröme háttérbe szoruljon. Mila fürkészve figyelte őket. Jól látta őket. Nem most lépett be. Látta, milyen önfeledten táncoltak együtt. Timi és Ádám. És mikor látta, hogy megcsókolják egymást, rosszul esett neki. Nagyon is. De nem akart jelenetet rendezni. Tudta, hogy ezt ő rontotta el. Helyre kell hoznia és azt vagdalkozással nem lehet.
- Szeretnék beszélni veled. – nézett Ádámra.
Ádám Timire pillantott. Timi hátrébblépett.
- Persze, beszéljetek csak. – szólt halkan. Ádám és Mila inkább csak a szájáról olvasták le, mit is mondhatott, mivel a zene elnyomta a hangját.
- Menjünk ki. – kérte Mila, majd sarkon fordult. Ádám szótlanul követte. Ahogy lépdelt utána, egyre inkább dühösebb lett. Maga sem értette ezt az indulatot. Nem tudta hova tenni.
A klubtól pár méternyire lévő sétaösvényhez mentek. Mila egy padhoz sétált és leült. Ádám is leült. Még mindig nem tudta kezelni feltámadó mérgét. Mila először csak mosolygott, kínosan feszengett, majd végre megszólalt.
- Jól nézel ki. – mosolygott Ádámra.
Ádám felhúzta a szemöldökét, majd várta a folytatást. Mila lesütötte a szemeit és zavarában tördelni kezdte a kezét.
- Ádám! Én... én sajnálom... – akadoztak a szavai, majd újra elhallgatott. Ádám felpattant és tett pár lépést. Idegesen a hajába túrt, majd Mila felé fordult.
- Csupán ennyit tudsz mondani? – kérte számon rajta.
- Én... tudom, hogy nem így kellett volna... komolyan sajnálom.
Ádám kényszeredetten felnevetett, csípőre tette a kezét és megrázta a fejét.
- Szóval sajnálod? Eltűnsz egy szó nélkül az életemből, egyetlen rohadt szó nélkül, majd egy év múlva előkerülsz, és csak annyit tudsz mondani, jól nézel ki, sajnálom?!
- Én... mit akarsz, mit mondjak még? – állt fel Mila. – Esetleg gratuláljak az új kapcsolatodhoz? – szaladt ki Mila száján, bár ezt azonnal meg is bánta. Megfogadta, hogy nem vagdalkozik.
A férfi újra felvonta a szemöldökét.
- Nos, az, hogy jól nézek ki, nem a te érdemed! Van fogalmad, mit éreztem, mikor megláttam az üres lakásodat? És egyáltalán hol a fenében voltál eddig?
- Engedd, hogy megmagyarázzam. – kérlelte Mila.
Ádám a fejét rázta.
- Tudod, olyan sokat ábrándoztam erről a percről. Hogy milyen lesz majd, ha visszajössz és előttem állsz. Mit fogsz majd mondani nekem. És most... most, hogy itt állsz előttem, tudod, már nem biztos, hogy érdekel, mit akarsz mondani. 
- Ádám, várj! – kapott Mila Ádám csuklója felé. – Már nem szeretsz? Ennyire komoly Timivel?
Ádám lehunyta a szemét és kitépte a csuklóját a lány ujjai közül.
- Nem én léptem ki az életedből, vedd tudomásul a következményeit! – mondta, majd elindult a klub felé. 
A bejáratnál már Timi várta. Mila látta, hogy együtt távoznak. Elkeseredetten roskadt le a padra. Elvesztette. Ádám már nem szereti őt. És erről csakis ő tehet. Hogy lehetett olyan hülye, hogy elhagyta. Sokkal jobban kellett volna bíznia a férfi szerelmében, hinni benne, hogy segít neki, hogy átvészelhetik azt az időszakot. De nem. Ő egyedül akarta megoldani. Hát most ihatja a levét.

A hazafelé vezető úton Ádám nem szólt, Timi csupán lendületes autóvezetéséből tudta, hogy a beszélgetésük Milával nem volt békés. Nem kérdezgette. Valójában tudni sem akarta, miről beszéltek, tartott tőle, hogy Ádám gondolkodás nélkül elhagyja, most hogy Mila visszatért. Most is azt hitte, Ádám hazaviszi őt, mert egyedül akar majd maradni. De nem. Ádám a saját lakásához hajtott. Felmentek és Ádám azonnal a fürdőbe ment. Timi hallotta a zuhanyt. Lebiggyesztette a száját. Tudta, hogy Ádám most nagyon kínlódik. Csendben kiment az erkélyre és leült az egyik székre.
Ádám csukott szemmel állt a forró vízsugár alatt. Mintha az kimoshatta volna a testéből-lelkéből a feszültséget, dühöt, feltámadt érzelmeket. Bármennyire is szerette volna bemagyarázni magának, igenis voltak érzelmei Milával kapcsolatban. Talán még mindig ugyanúgy szerette, mint régen, legfeljebb csak mérges volt rá. Úristen, mit tegyen!? Timire gondolt. A lány mellette volt élete legvacakabb időszakában. Ezt nem felejtheti el. És bár sosem ígért semmit neki, mindig őszinte volt vele, Timi tudta, hogy nem szerelmes belé, mégis rosszul érezte magát miatta. Nem akarta otthagyni és megfeledkezni arról, amit Timi tett érte, csak azért mert Mila visszajött. Elzárta a zuhanyt, megtörölközött, fürdőköntöst vett fel és kilépett. Körülnézett, sehol nem látta Timit. Már épp szólítani akarta, amikor a szeme sarkából észrevett mozdulni valamit az erkélyen. Akkor látta, hogy Timi kint ül. Kiment hozzá. Ránézett, halvány mosolyt erőltetett az arcára és letérdelt a lány elé. Felsóhajtva az ölébe hajtotta a fejét. Timi valamelyest megnyugodott és kedvesen simogatni kezdte a férfi fejét. Ádám nem tudta, mit mondjon. Timi is csak nagy sokára szólalt meg.
- Tudom, hogy őt szereted.
A férfi felsóhajtott és lassan Timire nézett.
- Soha nem tudtam hazudni neked. Úgy sajnálom, hogy nem tudtam beléd szeretni. Minden olyan könnyű lenne most.
- Nem, ne mondd ezt. Végtelenül hálás vagyok az őszinteségedért, de mindig is tudtam, hogy ha eljön ez a pillanat, én nem jöhetek ki jól ebből. Az én hibám, hogy beleszerettem a legjobb barátnőm pasijába.
- Mila nem érdemli meg, hogy visszakapjon. Cseppet sem érdekelték az érzéseim. Nem érdekelte, hogy szenvedni fogok, ha egy szó nélkül itt hagy és hónapokon át nem ad hírt magáról.
- Ez már a múlt. Visszajött hozzád, mert szeret téged.
- Az legyen az ő baja, én veled maradok. – szaladt ki Ádám száján.
Timi meglepetten nézett rá.
- Tessék?
- Jól hallottad. – állt fel a férfi, majd a karjaiba kapta Timit. Besétált vele a hálóba és csak az ágy előtt állította talpra a lányt. Kisimította a haját az arcából és újra kimondta a szavakat, amivel nagyon boldoggá tette Timit.
- Én veled maradok. – és megcsókolta a döbbent lányt.

Eltelt pár nap és Mila nem jelentkezett, sem Timinél, sem Ádámnál. Egy nap Ádám az ambulancián volt ügyeletes. Nem szokott már ügyelni itt, de most helyettesített. Sorra jöttek a páciensek. Az egyikőjük után Ádámnak csörgött a telefonja. Egyik kismamája hívta, hogy beindult a szülés. Ádám megnyugtatta, induljanak el a kórházba, ő már itt van, jelentkezzen be a szülészeten, amint leadja az ügyeletét, menni fog hozzá. Fél óra múltán beszólt neki a nővérke.
- Már csak egy páciens van hátra.
- Remek. Felhívná a szülészetet, hogy beérkezett e már a kismamám?
- Persze, doktor úr.
Ádám háttal állt az ajtónak. Kezet mosott. Hallotta, ahogy a nővérke bekíséri a beteget.
- Egy pillanat, máris mehet a doktor úrhoz.
- Köszönöm. – hallatszott a halk női hang.
Ádám túl ismerősnek találta a hangot. A nővérke beszólt.
- Itt van már a kismamája. CTG-n van. Parancsoljon, jöjjön csak.
- Köszönöm. – hallotta Ádám közelebbről az ismerős női hangot újra. Azonnal megfordult. Mila állt előtte. A lányt is megdöbbentette a férfi jelenléte.
- Te mit keresel itt? – kérdezte tőle Ádám.
- Én kontrollra jöttem, mint minden negyedévben. Te mit keresel itt?
- Én itt dolgozom. – horkant fel Ádám.
- Azt tudom, de nem az ambulancián. Ilyenkor nem te szoktál ügyelni.
- Így van, de most helyettesítek. – felelte Ádám, miközben megtörölte a kezét. Majd szöget ütve a fejébe Mila szavai, egy pillanatra megtorpant. – Várj, ezzel azt akarod mondani, hogy háromhavonta itt voltál a kórházban?
Mila lehajtotta a fejét.
- De hát én vagyok az orvosod! Nekem senki nem szólt.
- Mert én megkértem a doktor urakat, hogy ne szóljanak. Tudtam, hogy csütörtökön te soha nem ügyelsz, mert magánrendelésed van, ezért mindig akkor jöttem.
Ádámban újabb kérdés vetődött fel.
- Te el sem hagytad Budapestet?
- De igen. Londonban voltam. Csak a kontrollokra jártam haza.
- Ezt nem hiszem el!
- Ne haragudj, majd máskor visszajövök, amikor nem te leszel az ügyeletes.
- Na, persze! – kapott Ádám Mila keze után. – Én vagyok az orvosod, természetesen megvizsgállak.
Mila Ádám szemébe nézett, a tekintetük összefonódott. Képtelenek voltak elszakítani egymástól. Ádám még mindig fogta Mila kezét. Milának eszébe jutott a legelső alkalom, mikor Ádám megvizsgálta és testén fura bizsergés futott végig. Talán Ádámnak is eszébe jutott. Komolyan? Most komolyan ezt akarja? Megvizsgálni? Tudja, hogy ez mivel jár? Valószínűleg igen. Most nyoma sem volt annak a haragos Ádámnak, akivel néhány napja beszélt. Bár most sem volt éppen nagyon kedves, de... más volt. Mila már épp beleegyezett volna a vizsgálatba, mikor berontott a nővérke.
- Doktor úr, jöjjön azonnal, valami nincs rendben a baba szívhangjával.
Ádám azonnal elengedte Milát és sietve odavetette neki:
- Gyere el este a rendelésemre.
Majd válaszra sem várva elviharzott. Mila döbbenten bámult utána. Jól hallotta? Ugye, jól hallotta? Ádám azt kérte, találkozzanak. Talán még sincs veszve minden. Talán van még remény.

Ádám egész délután azon morfondírozott, hogy miért ajánlotta fel Milának a találkozót. És melyik volt az a pont, amikor elpárolgott a lánnyal kapcsolatos haragja. Vagy nem párolgott el, csak az érzései most elnyomták? Lehet. Sokat gondolt Milára az utóbbi napokban. Persze, amikor Timivel volt, igyekezett nem rá gondolni. Olyan hálás volt Timinek, amiért törődött vele. Bár sokszor elgondolkodott rajta, nem e csapja be mindkettőjüket azzal, hogy együtt vannak, hiszen tudja, hogy nem szerelmes Timibe és nem is lesz az. De aztán mindig eszébe jut, hogy ő végig őszinte volt a lánnyal. A kérdés inkább az, hogy Timi meddig bírja elviselni azt, hogy nem őt szereti. 

Mila bekopogott az ajtón.
- Jó estét! – nyitott be. A recepció üres volt. Mila beljebb lépett. Senki. Fülelni kezdett, de semmi mozgást nem hallott. Biztos, van itt valaki, hiszen nyitva van az ajtó. – Van itt valaki? Ádám? – próbálkozott még egyszer most már a váróból. Hirtelen kinyílt a rendelő ajtaja.
- Mila. – szólította meg Ádám, majd megállt a küszöbön.
- Én azt hittem... üres volt a recepció... – hebegett Mila az asszisztens pultja felé mutatva.
- Igen, mert már hazament. Ma korábban. – Ádám szavai is akadoztak, mintha nem is lenne tudatában, mit mond.
- Értem. – felelt halkan Mila és lesütötte a szemét.
Ádám csendben figyelte egy darabig, majd megszólalt.
- Ja, persze... – köhécselt – gyere be.
Mila lassan besétált a rendelőbe és helyet foglalt. Amíg Ádám becsukta a rendelő ajtaját és ő is leült, Mila körbepillantott. Emlékek tolultak fel benne és ajkai akaratlanul is mosolyra húzódtak, persze rögtön utána el is pirult. Amint Ádám ránézett, rögtön tudta, mi jutott eszébe. Egy pillanatra az ő ajkai is mosolyra húzódtak, de aztán komolyra váltott arccal kérdezte Milát.
- Van valami panaszod? 
- Nem. Semmilyen. Teljesen jól vagyok.
- Ennek örülök. – mondta Ádám és maga elé meredt. Mila várt pár másodpercet. Ádám még mindig szótlan volt.
- Talán még sem volt túl jó ötlet idejönnöm. – szólt halkan és felállt a székből. A férfi is felpattant.
- De! – jelentette ki határozottan. – Ne haragudj! Menjünk át a vizsgálóba.
Mindkettejük elindult a szomszédos ultrahang szobába. Mila szótlanul levetkőzött és felfeküdt az asztalra. Na, igen, Ádám akkor érezte először, hogy valóban nem volt jó ötlet ez a vizsgálat. Reszketett a keze. Alig bírt úrrá lenni a remegésen. A keze véletlenül Milához ért, és érezte, hogy a lány teste megfeszült. Az ultrahangfej célt ér a lányban. Ádám tekintete a monitorba mélyedt.
- Nem látok semmi rendellenest.
Mila zavartan elmosolyodott, majd felült és öltözni kezdett. Együtt visszamentek a rendelőbe. Elképesztően zavarban voltak egymás előtt. Olyan mértékű feszültség volt a levegőben, hogy szinte vágni lehetett volna. Ádámban vegyes érzések kavarogtak. Először is, nem hitte el, de vágy támadt benne. Felidéződött benne azok a fantasztikus szeretkezések, a pillanatok, amikor annyira kívánta a lányt, hogy azt hitte, elpusztul, ha nem kapja meg és döbbenten észlelte, hogy vágyódik Mila után. Másodszor rádöbbent, hogy Timi nem elég visszatartó erő. Most csak a büszkeségére hagyatkozhatott, talán csorbát szenvedett férfiúi büszkesége nem engedi, hogy ostobaságot kövessen el. Ahogy visszamentek, Mila a paraván mögé sétált. Leült a kis székre, de kezei nem mozdultak. Az agya lázasan pörgött. Valahol szégyellni kezdte magát. Vajon szabad éreznie Ádám iránt bármit is? Jogot formálhat élete szerelmére így, hogy elhibázta? Nagyon elrontotta a dolgokat. Ha akkor nem hagyja el a férfit, most boldog házasok lehetnének. De a szeretett férfi mással van már. Konkrétan a legjobb barátnőjével. Ezért dühös is lehetne rá. Vajon hogyan alakult ki köztük bármi is? Ki kezdeményezte? Nagyon össze volt zavarodva. 
- Mila, minden rendben? – hallotta Ádám hangját a paraván mögül.
- Igen. – eszmélt fel Mila, de nem mozdult. Ádám kisvártatva újra megszólalt.
- Biztos?
- Persze, megyek már. – válaszolt hirtelen és felpattanva a székről, vetkőzni kezdett.
Már ki is lépett volna a nadrágja nélkül, mikor eszébe jutott valami. Megtorpant egy pillanatra. Elcsábíthatná Ádámot. Vajon el tudná? Csak meztelenül kéne kilépnie a paraván mögül. Komolyan fontolgatni kezdte. És ha elrontok vele mindent? Alig észrevehetően megrázta a fejét és elvetette az ötletet. Lassan kell haladnia. Kilépett és felült a vizsgálóasztalra. Ádámra nézett, aki felé indult. Mila nem dőlt hátra, csak ült és bámulta a férfit. Ádám elé állt. Minden tagja reszketett. Félt a lányhoz érni. Nem tudta, milyen hatással lesz rá. Illetve, pontosan tudta, de remélni akarta, bízni benne, hogy felül tud rajta kerekedni. A tekintetük ismét egymásba fonódott. Ádám elnyomott magában egy sóhajt, ám forró lehelete megcsiklandozta Mila arcát. A lányon apró remegéshullám futott végig és döbbenten érzékelte, hogy egészen kimelegedett. Ajkai szétnyíltak és nem bírta visszatartani feltörő sóhaját. Ádám egész lénye pattanásig feszült. Idegesen nyalta meg az ajkait és szemei Mila szájára tévedtek. Meg akarta csókolni azt az ajkat. De nem! Mégsem. Gyerünk, hol az a büszkeség? Nem hagyhatod, hogy ilyen kevéssel levegyen a lábadról! Ó, de olyan régen volt, hogy érezhette Milát. A lány őt figyelte. Az arcát. Az érzéseit. Nem tudta titkolni előtte. Lehet, hogy a szája mást beszélt, de a teste önkéntelenül válaszolt Mila közelségére. Forró volt, igen, határozottan forró. Az egész teste, az elméje, a lénye, minden apró porcikája, pórusa és csak egyvalakiért kiáltottak: Mila! 
Tarts ki! – mondogatta magában. – Nem teheted! Nem eshetsz neki! Vagy mégis? Mila ekkor meglepő dolgot tett. A felsőjéhez nyúlt és levette magáról. Ádám mély levegőt vett és benn akadt a tüdejében. Most már határozottan érezte gerjedelmét. Szemei fel s alá futottak a lány meztelen testén, látta, hogy Mila ugyanolyan izgatott, mint ő. Szinte érezte a lányból sütő érzékiséget, forróságot és nagyon vágyott rá. A mellei finoman megremegtek, ahogy felsóhajtott és Mila valószínűleg észre sem vette, de a térdei szétnyíltak. Ádám egészen közel hajolt a lány ajkaihoz, bár még mindig tétovázott. Aztán döntött. Egészen lágyan csókolta meg Milát, majd kicsit eltávolodva figyelte a lány reakcióját. Mila lehunyta a szemét egy pillanatra és mikor kinyitotta, Ádám szemeibe nézett. A férfi akkor vette észre, hogy mennyire felgyorsult a lélegzetük. Mila felnyögött izgatottságában és ez elszakította a cérnát Ádámnál. Akarta a lányt. Nagyon. Most. Azonnal... Felhevülve esett neki. Karjait a lány teste köré fonva a testéhez préselte magát és olyan heves csókot kezdeményezett, hogy Mila majd leesett a vizsgálóról. Ugyanolyan hévvel viszonozta a férfi csókját és abban a pillanatban tépni kezdte róla a ruháját. Nem gondolkodtak, csak éreztek. Meg akarták adni a testüknek, amire hónapok óta mindegyikük vágyott. A másikat. 
Mila forró tenyere a férfira simult és a bőrébe markolva húzta még közelebb és közelebb magához. Ádám döbbenten tapasztalta, hogy elméje mennyire lila ködben úszik, hogy semmi, de semmi nem érdekli most Milán kívül és senki nem tarthatja őt vissza attól, hogy itt és most szerelmeskedjen Milával. Ajkai felszántották a lány nyakát, mellkasát, a vállába haraptak. Szenvedélyük nem ismert határokat. Mila érezte, hogy puncija nedves, mit nedves, nem egyszerűen az, hanem szinte cseppfolyós. Mikor Ádám a szájába vette a mellbimbóit, feje hátrahanyatlott és ajkai közül félreértelmezhetetlen sóhaj tört elő. Kezei türelmetlenül rángatták Ádám maradék ruháját és végül sikerült csupaszra vetkőztetnie a férfit. Ádám a lány combjai közé fúrta magát és egyik keze Mila szeméremajkaira csúszott. Nem bírt magával tovább, férfiassága olyan kemény volt, hogy azt hitte, menten felrobban, fájdalmasan duzzadtak rajta az erek és a testéből minden vér ott, azon az egy helyen pulzált.
- Kérlek!
Hallotta akkor Mila hangját valahonnan a távolból, a lila ködön át. Felnézett és újra lecsapott a lány ajkaira. Olyan vadul marcangolta őket, ahogy állatias szenvedélye csak engedte. Mila tehetetlenül úszott mindent elsöprő vágyában. Olyan erősen akarta, hogy mélyen... ahogyan csak lehetett, most ... hallotta, hogy összefüggéstelenül beszél, vagy nem is beszél, csak gondolja a szavakat... A teste végletekig feszült, már nem csak akarta, hanem követelte, könyörgött és elégett... és akkor... a férfi váratlanul hatolt belé. Egyetlen, gyors mozdulattal. Mila felsikoltott. Ádám a lány arcába pillantott, bár homályos tekintetén át alig látta, de tudta, hogy mindketten elvesztek. Most hazaértek. Egymásba. Nekik ez a sorsuk, csak egymással... Próbált visszafogottan mozogni, de az idő, amit enélkül a punci nélkül volt kénytelen tölteni, most még többnek tűnt és nem volt képes türtőztetni magát. Mila pedig érzéki nyögésekkel, sóhajokkal díjazta a szenvedélyes iramot. Magukba feledkeztek, mindent maguk mögött hagytak és úgy szerették egymást, ahogy régen. Percek kellettek csupán és Mila érezte, hogy most... mindjárt itt lesz illetve ott lesz, fent a csúcson, vele, Ádámmal, a szerelmével. Eksztázisa hatalmas lökést adott a férfinak is. Mila szenvedélye tetőfokán felemelte egyik karját, nem volt ura a mozdulatainak, keze valahogy maga mellé csapott és leütötte vele a vizsgáló melletti fémtálcát. Orgazmusuk mindent elsöpört, hosszan és hangosan egyesültek. Mila ajkai Ádám nyakára tapadtak, és észre sem vette, de fogai a férfi bőrébe mélyedtek. Istenem, de hiányzott! – gondolta, miközben alig bírta kinyitni a szemét kábultságában. Ádám pihegve próbált megtámaszkodni, és ahogy csitulni kezdett benne az izgalom és tisztulni az elméje, döbbent rá, mit is tett. Kár lett volna bemagyarázni magának, hogy ez csak most történt, mert régen voltak együtt, tudta, hogy szerette a nőt és tudta, hogy ezek után már nem lenne képes Timi szemébe nézni sem. Hátrébbhúzódott és igyekezett rendbe tenni az öltözékét. Mila hátrahanyatlott a vizsgálóasztalon és boldog pírral az arcán nézte a férfit. Mikor Ádám ránézett, mosolygott. Ezer és ezer szó szökött hirtelen a szájára, de mégsem mert megszólalni. Ádám leült a vendégszékbe. Mila lassan lekászálódott az asztalról és a paraván mögé lépett, hogy felöltözzön. Mikor már felöltözve kilépett onnan, Ádám még mindig a székben ült és őt nézte. Mila is leült és megfogta Ádám térdét.
- Mérhetetlenül sajnálom, hogy akkor nem bíztam a szerelmedben és nem maradtam veled. Nem tudom, mi történt velem akkoriban. Talán besokalltam, sok volt az erőszak, a szerelem, a baba, az esküvő és a szüleim. Csalódást okoztam magamnak. Megszoktam, hogy egyedül nézek szembe a problémáimmal. Amikor azt mondtad, most már te vagy a családom, nem tudtam milyen az. Az én családom minden volt, csak nem család. Egyedül szálltam szembe mindig mindennel. A baba... nagyon fájt, hogy a te gyermeked volt és én nem éreztem. Nem szerettem és talán ezt ő is megérezte. Azt gondoltam, azért ment el.
- Ez butaság. – reagált Ádám lassan.
- Igen, tudom.
- Hol voltál? Miért nem kerestél? Miért nem adtál magadról hírt? – kérdezte fájdalommal a hangjában a férfi.
- Nem tudom. – válaszolt Mila nagy sokára. – Tényleg nem tudom. Londonba mentem, egy egyetemi barátnőmnél húztam meg magam, és egy alapítványnál segédkeztem. Sokat foglalkoztam gyerekekkel, talán nekik, az ő önzetlen szeretetüknek köszönhettem, hogy kis idő múlva már jobban voltam. Akkor sokszor gondoltam rá, hogy felveszem veled a kapcsolatot, de féltem.
- Mitől?
- A reakciódtól. Attól, hogy már mással vagy.
Ádám felnyögött.
- Nagyon sokáig vártam rád. És nem csak én, hanem Timi is. Sokáig egymásban tartottuk a lelket, hogy még visszatérhetsz, hogy minden rendben van veled. 
A férfi hirtelen felállt.
- Haza kell mennem.
Mila is felállt és a táskája után nyúlt. Az ajtóhoz lépett.
- Megbántad, hogy lefeküdtünk? – kérdezte hirtelen a férfitól.
Ádám a nőre nézett, lassan hozzásétált és megsimogatta az arcát.
- Nem. – mosolyodott el nagyon halványan. – Mindig szerettelek, ezen semmi és senki nem tudott változtatni. 
Finom csókot hintett Mila homlokára, majd útjára bocsájtotta.

Ádám kisebb lelkifurdalással ült a volán mögött, miközben hazafelé tartott. Percenként villantak be neki képek a szeretkezésükről. Látta Mila felhevült testét, szinte érezte azt a végtelen feszültséget, ami uralta a testüket, mielőtt behatolt volna a nőbe. Lehunyta a szemét és gerincén fura bizsergés rohant végig. Épp egy piros lámpánál állt. Hirtelen érzett a nyakán egy fájó pontot. Felegyenesedve belenézett a visszapillantó tükörbe. A nyakát vizsgálgatta. A kisebb harapásnyom láttán elhúzta a száját. Timi ezt egyből ki fogja szúrni. Eddig remélte, hogy majd meg tudják beszélni az elválást anélkül is, hogy Ádám felfedné Timi előtt, azt hogy bármilyen testi kapcsolata volt Milával. Most már mindegy. Timi okos nő, nem fog patáliát csapni. – gondolta.
Timi a konyhában volt, mikor hallotta, hogy nyílik az ajtó. Örömmel rohant Ádám elé és szinte a karjaiba vetette magát. 
- Milyen napod volt, édes? – kérdezte csivitelve, ám arcáról hamar lehervadt a mosoly, amint kiszúrta a férfi nyakán az apró fognyomokat. Ádám megfogta Timi karjait és lefejtette magáról őket.
- Timi, beszélnünk kell. – mondta neki nagyon lassan, de határozottan.
A nő hátrébblépett, de le nem vette a szemét Ádám nyakáról.
- Milával voltál? – kérdezte halkan.
Ádám csak bólintott.
- Sajnálom, tudom, azt ígértem, veled maradok, de nem tudom becsapni magam. Még mindig szeretem Milát, nagyon és elveszem a közelében.
- Ő ment el hozzád könyörögni?
- Hogy micsoda? – kérdezte Ádám. – Nem. A rendelésemre jött.
- Az ugyanaz. – mondta ki megvetően Timi. – Odament, mert vissza akart csábítani és meg is kapott téged...
- Timi, én hívtam oda. – szólt közbe Ádám.
- Tessék? – reagált a lány megrökönyödve.
- A kórházban találkoztunk. Negyedéves kontrollra jött, nem hozzám, csak nem tudta, hogy helyettesítek. Akkor nem tudtam megvizsgálni, mert baj volt egy kismamámmal, de behívtam a rendelésemre.
- Ezt most komolyan mondod?
- Ne haragudj!
- De hát... – ült le Timi a kanapéra. – Elhagyott.
- Igen, tudom. – jelentette ki Ádám, majd Timi elé guggolt és megfogta a kezét. – Timi, én soha nem hazudtam neked, tudtad, hogyan érzek. Mila elhagyott és fájdalmat okozott nekem, de ez sem tudott a tényen változtatni, hogy szerelmes vagyok belé.
Timi csak ült egy darabig szótlanul, majd lerázta magáról Ádám kezeit és felállt. Lassan az előszobába sétált és felvette a táskáját. A férfi utána szólt.
- Timi!
De ő nem válaszolt, csak kilépett az ajtón.

Mila halk kopogást hallott az ajtó felől.
- Egy pillanat, azonnal megyek. – kiabált ki, miközben kijött a fürdőből és megkötötte fürdőköntösét. Ajtót nyitott, de mosolya az arcára fagyott. – Timi. – szaladt ki a száján.
- Igen, én. – felelte nyugodtan a lány. – Bemehetek?
- Persze, gyere. – invitálta be. – Foglalj helyet.
- Nem, nem szeretnék leülni. – felelte kicsit hűvösebben Timi.
- Ahogy gondolod. Miért jöttél? – kérdezte Mila, miközben leült a kanapéra.
- Tudni szeretném, miért jöttél vissza és mit akarsz Ádámtól.
- Szeretem Ádámot, azt hittem, ez nyilvánvaló.
- Nem. Nem az. Tudod, amikor egy éve itt voltunk az üres lakásodban Ádámmal... nos, nem volt nyilvánvaló a szerelmed.
- Hibáztam.
- Hibáztál, Mila? Ennyi? – emelte fel Timi a hangját. – Akkor én voltam itt vele, én ültem vele a padlón és az én ölembe hajtotta a fejét, miközben miattad sírt! –kiabálta. – Én vigasztaltam hónapokig.
- Tudom. – hajtotta le a fejét Mila. – Tisztában vagyok vele. De, Timi, szeretjük egymást, ezt te is tudod. És Ádám hajlandó megbocsátani nekem. És te? Barátnők voltunk, remélem, még most is azok vagyunk.
- Én nem tudok. – tárta szét karjait Timi, majd kis hatásszünet után az ajtó felé indult. Kiviharzott, anélkül, hogy megfordult volna. Mila döbbenten nézett utána, majd nagyot sóhajtott. Valamibe nagyon belenyúlt. Megbolygatta két ember életét is, akik nagyon fontosak neki. Kis lelkifurdalása lett. 

Másnap este Ádám kopogott Mila ajtaján.
- Szia. – köszöntötte Mila.
- Szia. Beszélnünk kell.
- Szerintem is. Timi tegnap este meglátogatott.
- Komolyan? És mit mondott neked? – nézett meglepődve Ádám a lányra, miközben lehuppant a kanapéra.
- Megkérdezte, mit akarok tőled.
Ádám hátradőlt a kanapén és Milára szegezte a tekintetét.
- Ez jó kérdés. Erre én is kíváncsi vagyok.
- Azt hittem, egyértelmű voltam a rendelőben.
- Mila! – pillantott Ádám oldalra, miközben idegesen a kanapé karfáján húzkodta az ujjait. – Ott csak az volt egyértelmű, hogy még mindig elgyengülünk egymás közelségében. De most nekem ennél több kell.
- Mit akarsz ezzel mondani? – nézett gyanúsan a férfira.
- Mila, én biztos akarok lenni abban, hogy nem hagysz el megint, amint kis probléma üti fel a fejét.
- Az a probléma nem volt annyira kicsi. – dünnyögött Mila.
- Lehet, de én nagyon szenvedtem a következményétől és nem szándékozom újra átélni. Mi a garancia arra, hogy ha most újra kezdjük, együtt maradunk?
- Semmi. – felelte a lány. Ádám felkapta a fejét és kérdőn nézett rá. – Semmi. Vagyis ugyanannyi, mint az utcán sétálva a fejemre esik egy virágcserép. – Mila a férfihoz sétált. – Ádám, veled akarok lenni. Veled, amíg lehet. 
A férfi sóhajtott egyet, majd az ajtóhoz sétált. A küszöbről visszafordult és halkan megjegyezte:
- Nekem ez kevés.
Mila döbbenten bámult a becsukódó ajtóra. Nem tudta felfogni. Mi volt ez? Ádám faképnél hagyta. Mit kellett volna még mondania? Mit? Talán szerelmet vallhatott volna neki. Teljesen összezavarodott. Érezte, hogy kétségbeesik. Szemeit hirtelen lepték el a könnyek. Elméjében gondolatok százai cikáztak. Mit kéne tennem? Utána menjek? Nem, már biztos elment. Letörölt néhány könnycseppet. És ha nem? Lehet, még utolérem. Sietős léptekkel indult az ajtó felé, megragadta a kilincset és szinte feltépte azt. A küszöbön viszont megtorpant. Ádám állt vele szemben, hasonlóan könnyes szemekkel és meredten bámulta őt. Mila könnyes mosolyra húzta a száját, Ádám pedig felé indult. Ajkával sietve csapott le Miláéra. A lendülettől szinte visszaestek a lakásba. A csók mély szerelemről, szenvedélyről és marcangoló vágyról tanúskodott. Fuldokolva vallottak egymásnak szerelmet és indultak el a hálószoba sötétje felé. Mila letépte Ádám ingjét. A férfi felnyögött izgatottságában. Elméjük elborult és visszagondolva, nem is tudták felidézni, hogyan szabadították meg egymást a ruháiktól, egyszer csak teljesen meztelenül voltak és felhevült, összefonódott testük a matracra omlott. Ádám a testére vonta Milát és a tincseibe túrt. Mélyen hatolt a nyelvével a lány szájába és borzalmasan felizgatta, hogy Mila ugyanolyan hévvel csókolja őt vissza. Mindkettejük szinte tűzben égett, perzselték egymást minden érintéssel, minden csókkal és minden egyes lélegzetvétellel. Ádám váratlanul teperte maga alá Milát. A lány fölé magasodott és élvezettel figyelte, hogyan zihál alatta Mila. A szemei különösen csillogtak, fátyolosan. A női test izgatóan megvonaglott és Ádám sietve csapott le rá. Végigcsókolta Mila minden porcikáját... minden apró négyzetmilliméterét, illatos nyakát, remegő mellbimbóit, forró köldökét, nedves punciját. Szájával a duzzadt szeméremajkakra tapadt és szívta őket, nyelvével kettészelte és az ajkak találkozásánál megrezegtette a nyelve hegyével a lány csiklóját. Mila olyan széles terpeszbe húzta a lábát, amennyire csak tudta, fejét hátraszegve nyögött izgalmában. Vágyódva emelgette a csípőjét mind közelebb és közelebb a férfi ajkaihoz. Ádám fölé lendülve újra birtokba vette az ajkait. Mila ujjai bele-belemartak a férfi húsába, bőrébe. Ádám felszisszenve élvezte Mila izgalmát. Határtalanul izgatta a lány felszabadultsága. A lány váratlanul felült és Ádámot is feltérdeltette. Ajkai a férfi hasát, csípőjét kényeztették, de egy óvatlan pillanatban szájába engedte a megduzzadt szerszámot. Ádám torkából kéjes sóhaj szakadt fel és kis híja volt csak, hogy ott és azonnal nem élvezett el Mila szájában. Érezte, hogy Mila ajkai forrón körülölelik férfiasságát, ahogy a nyelve simogatja őt és mélyen, egyre mélyebben engedi őt be, majd szopja... lágyan, olyan elképesztően lágyan és aztán egyre erélyesebben... és úristen... alig bírt magával... Szinte az utolsó másodpercbe visszakozott a lány szájából és olyan hévvel vágta gerincre Milát, hogy annak kerekre nyílt a szeme döbbenetében, de rögtön utána széles mosollyal jutalmazta a férfi felindultságát. Ádám a combjai közé engedte csípőjét és a lány reszkető testére feküdve, az ajkaiba mart. Mila a lábai közé nyúlt és megérintette az előváladéktól és saját nyálától nedves szerszámot. Megragadta és ellentmondást nem tűrően a hüvelyéhez illesztette. Játékosan simogatni kezdte vele a szeméremajkait. A felajzott makk belesimult az ajkak közé és mikor már Ádám nem volt képes türtőztetni magát, előrelendítve a törzsét, elmerült a nedvesen kitárulkozó, forróságtól izzó lyukban. Mila teste megfeszült, sóhajai kéjesen simogatták Ádám fülét. Olyan nagyon együtt mozogtak, ritmusra, gyorsabb, erőteljesebb iramra, képtelenek voltak betelni a mozdulatokkal. Csókolták és harapták és percek múltán el is veszejtették egymást. Ádám nyögve élvezett bele a lány testébe, meleg ondója buzgón csorgott a nő bensőjében. Mila megesküdött volna, hogy az orgazmusa hevében még egy pillanatra az eszméletét is elvesztette, annyira jó, annyira gyönyörű volt és annyira teljes. Igen, teljes. – gondolta és már tudta, mit kell tennie, hogy Ádám higgyen a szerelmében.


Hetek teltek el, Mila és Ádám úsztak együtt az újra megtalált boldogságban. Csak egyetlen dolog miatt nem lehetett teljes az örömük, és az pedig Timi volt. Mila tudta, hogy nem csak Ádámot hagyta el anno egy éve, hanem Timit is, aki szintén nem ezt érdemelte tőle. Próbáltak vele beszélni, de a lány nem állt szóba velük. Egy idő után feladták a próbálkozást, időt akartak adni neki a megbocsátásra. Közben Mila különleges tervét dédelgette, amivel Ádámot biztosíthatja örök szerelméről. Egy napon is tervezgetés alatt figyelme el-elkalandozott. Most is rádöbbent, mennyire hiányzik neki a barátnője, nincs akivel beszélgessen, csiviteljen, nevetgéljenek. Timinek meg kell bocsátania nekik. A lány az életük része. Hirtelen felpattant és elrohant otthonról.

Mila mély levegőt véve bekopogott az ajtón. Timi kis idő elteltével nyitott csak ajtót. Kérdőn nézett a lányra.
- Timi, a barátnőm vagy és nagyon szeretlek. Bocsánatot kérek tőled is, mert téged is itt hagytalak, pedig te sem érdemelted ezt tőlem. – hadarta a küszöbön állva, majd megölelte Timit. – Ne haragudj rám.
Timi először meglepődött, megdöbbent. Nem viszonozta Mila ölelését.
- Gyere be. – csak ennyi telt tőle.
Mila ijedt arccal besomfordált Timi lakásába, majd leült a kanapéra. Barátnője az ablaknál állt karba tett kezekkel.
- Sokat gondolkodtam az elmúlt napokban és rájöttem, hogy ti is nagyon fontosak vagytok nekem. A legjobb barátnőm voltál, bármit megtettem volna érted. És nekem is nagyon fájt a bizalmatlanságod, amikor elmentél szó nélkül. 
Egy pillanatra elhallgatott, Mila már meg akart szólalni, de akkor Timi hirtelen folytatta.
- Észrevétlenül szerettem bele Ádámba. Nem is tudom, hogy pontosan mikor. Egyszer csak... azt vettem észre, hogy folyton rá gondolok, hogy hiányzik. Eleinte küzdöttem az érzéseim ellen... miattad. – nézett most Milára, a lány lesütötte a szemeit. – De aztán ahogy teltek a hetek és te semmi életjelet nem adtál magadról, engedtem magam sodorni az árral.
Mila türelmesen hallgatta Timit és le nem vette róla a szemét. Sajnálta, amiért fájdalmat okozott neki.
- Amióta visszajöttél, tudtam, hogy el fog jönni ez a pillanat és persze az a pillanat is, mikor Ádám visszatér hozzád. Nem tudott belém szeretni és ezért nem hibáztathatom. Ti egymást szeretitek és nekem nincs jogom közétek állni. Szeretném, ha boldogok lennétek, de...
- Timi, el sem tudod képzelni, mennyire örülök... – pattant fel Mila és már indult is volna Timi felé, de a lány feltette a kezét.
- Még nem fejeztem be. – Mila megtorpant. – Szeretném, ha boldogok lennétek, és félreállok az útból, de azt ne kérjétek tőlem, hogy asszisztáljak a kapcsolatotokhoz. Én szerelmes vagyok Ádámba, és bár öröm őt boldognak látni, de végtelenül fáj, hogy nem velem az. Értesz?
- Értelek. Persze, hogy értelek. – szólt halkan Mila lehajtott fejjel. – Sajnálom, hogy mindent elrontottam. Minden olyan más lenne, ha nem lépek le. Timi, meg tudsz nekünk bocsátani?
- Idővel biztos. – húzódott halvány mosolyra Timi ajka. Mila viszonozta az apró mosolyt és elmorzsolt egy könnycseppet. Hirtelen a táskájához nyúlt, zsebkendőt keresett. Ahogy megpróbálta kihúzni a papírzsebkendőt, kirántott a táskájából egy csomó katalógust, prospektust.
- Ó, a fenébe! – szitkozódott, majd térdre hullva megpróbálta összeszedni őket. Timi is odalépett és lehajolt, hogy segítsen. Megakadt a szeme egy prospektuson.
- Hát ez meg mi? – kérdezte döbbenten Milától.
Mila a lapra nézett, majd Timire. Leült a földre és megfogta barátnője kezét.
- Mindent megértettem, amit mondtál, és tiszteletben tartom, de nagyon fontos lépésre szántam el magam. Talán életem legjelentősebb lépésére. Ahogy mondani szokták, életem legszebb napjára és most érzem, hogy ez valóban az lesz. Egyedül maradtam, nincsenek már rokonaim, látni sem akarom őket, de téged igen, téged szeretnélek látni a legszebb napomon.
Timi szemei könnybe lábadtak.
- Mila, nem kérhetsz tőlem ilyet, nekem fájna látni...
- Kérlek! És ha Ádám tudna erről az egészről, biztos ő is erre kérne.
- Hogyhogy ha tudna? – ráncolta Timi a homlokát.
- Szeretném meglepni.
- Meglepni? – kérdezte megdöbbenve.
- Őrültségnek tartod? – nézett rá Mila elbizonytalanodva. Timi elmosolyodott.
- Nem. – babrált most Mila ujjaival. – De hogy akarod ezt kivitelezni?  
Mila széles mosolyra húzta az ajkát és belefogott tervei vázolásába. Timi elképedve hallgatta, látta, milyen boldog tőle a lány és tudta, hogy Ádám is végtelenül boldog lesz tőle. Ő nem számít. Talán segíthetne nekik. Most utoljára. És aztán elbúcsúzik tőlük. Lehet, hogy elutazik egy időre. Csak amíg már nem fáj a szeretett férfira gondolnia. Rámosolygott Milára és közbevágott.
- Segítek.

Néhány nap múlva...
- Timi? Te mit keresel itt? – bámult döbbenten Ádám az elképesztően csinos lányra, mikor ajtót nyitott neki.
- Segítek neked készülődni. – felelte Timi széles mosollyal az ajkán, miközben besétált egy öltönnyel a vállán.
- Készülődni? De hova? – kérdezte a férfi.
- Majd megtudod. Irány a fürdő. Zuhanyozz és borotválkozz meg! – adta ki a parancsot Timi, miközben betuszkolta a még mindig döbbent férfit a fürdőbe.
Húsz perc múlva már a nyakkendőjét kötötte.
- Hova megyünk? – kérdezgette a férfi, de Timi csak mosolygott, nem válaszolt. – Mit tudsz? Mila, napok óta furán viselkedik, tudom, hogy titkol előlem valamit és most te is. Áruljátok már el, mi van.
Timi a tükör elé tolta a férfit és megigazította a zakójának vállát.
- Titok. – súgta a fülébe, majd az ajtó felé húzta a férfit.
A lakás előtt beültek a kocsiba és útnak indultak. Sokáig autóztak, ki a városból. Ádám egész végig faggatózott, de Timi csak sejtelmesen mosolygott rá. Már fölöttébb ideges volt, el nem tudta képzelni, hova viszi Timi így kirittyentve. Egy jó órás kocsikázás után már éppen rá akart parancsolni a lányra, hogy azonnal álljanak meg, egy tapodtat sem megy tovább, ha Timi nem mondja meg, hova mennek, mikor egyszer csak befordultak egy kisebb vidéki kúria udvarára. Timi leparkolta a kocsit. Ádám csodálkozva szállt ki a kocsiból. Egy lelket sem látott.
- Mit keresünk itt? – kérdezte.
- Gyere. – mondta neki Timi és kézen fogta. Bementek az épületbe. Bent minden alkalmazott fülig érő mosollyal fogadta őket. Ádám zavartan viszonozta a kedves fogadtatást.
Timi a hátsó udvarra vezette, majd megálltak. A férfi már épp meg akarta kérdezni, most mi van, amikor váratlanul halk zenét hallott. Hátrafordult és a legcsodásabb kép tárult a szeme elé, amit csak valaha látott. Naplemente volt, szépséges. A kertben egy gyönyörűséges tölgyfa alatt csodás virágok között egy férfi állt hivatalos öltözékbe, a kezében egy mappa, és előtte állt Mila... menyasszonyi ruhában. Ádámnak leesett az álla, mikor megpillantotta őt és a fejében összeállt a kép, mire készült Mila. A lány szerelmes mosollyal az ajkán nézte a férfit. Ádám meghatódva indult felé. Alig bírta visszatartani a könnyeit. Esküvő, ahogy megálmodták. Csak ők, a természetben, naplementében... örökre. Milán csodálatos szép, egyszerű fehér ruha volt, semmi fodor, semmi hab, hajában egy szál fehér rózsa volt tűzve. Ádám lenyűgözve állt meg Mila mellett, az anyakönyvvezető előtt. A lány az időközben melléjük sétáló Timinek adta aprócska menyasszonyi csokrát és a férfi felé fordulva megfogta a kezét, majd lassan feltette neki a nagy kérdést:
- Ugye, leszel a családom? 
És Ádám boldogan, könnyekig hatódva bólogatott és tudta, ez most már tényleg örökre szól.



VÉGE

12 megjegyzés:

  1. Szia! Nagyon örülök, hogy visszatértél, remélem a babával minden rendben.
    Nagyon tetszett ez a történet, bár a végét nem így képzeltem el, talán egy kicsit jobban ki kellett volna még dolgozni a visszatérés utáni részleteket. Persze mindenképpen egymásra kellett találnia Milának és Ádámnak, de azt nem hiszem, hogy egy barátnő, aki szerelmes a férfiba, és meg is kapta, csak így tovább tud lépni, és szerintem Ádám kíváncsi volt arra is mit csinált egy évig Mila, neki volt-e valakije (de ezt mindenki másképp látja).
    Mindenesetre várom a következő történetet. Izgalmas ahogyan írsz.
    Amy
    Várom a folytatást.

    VálaszTörlés
  2. Szia!
    Tetszett a befejezés, de azért nem teljes.
    Szegény Timi boldogtalan maradt, én nagyon sajnálom.
    Várom a másik történet folytatását is.
    Gratulálok, szép történet volt.
    Edó

    VálaszTörlés
  3. Háát. Nekem ez most nagyon nem tetszett.

    Túl gyorsan lezavartad a végét, összecsapottnak érzem. Az egész olyan mintha úgy írtad volna, hogy közben azt mondogattad: "legyen már vége".
    Rengeteg kérdés maradt megválaszolatlanul, ráadásul habár az előző történeteidben is nagy szerepet kapott a "félre kacsintgatás" itt valóban megfertőzte a történetet a VALÓDI megcsalás. Őszintén sajnáltam Timit. Egy év hosszú idő. Mila csak úgy odadobta magát Ádámnak, nem is érdekelte mi van az állítólagos legjobb barátnője érzelmeivel, Ádám pedig képtelen volt egy picit valóban kűzdeni a hűségességéért. Semmi szenvedés, és aztán a várva várt extázis eljövetele, egyszerűen csak lefeküdtek egymással. És kész.

    Sajnálom a végét.. jó történetnek indult.

    Ági

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!

    Köszönöm a szavaitokat. Levettem az epizódot, kicsit átdolgozom. Remélem, néhány napon belül vissza tudom tölteni, bár most nincs szabad időm, csak elméletben tudok vele foglalkozni. :( Csak két szót mondok: mandulagyulladás és fogzás. Akinek van kisgyerkőce, tudja, miről beszélek.

    Puszi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hu hát èn ma találtam rád ès nagyon tetszik az írás stílusod. Eddig mèg csak ezt a törtènetedet olvastam, pedig nem is ezzel akartam kezdeni, de már mindegy. Nagyon tetszett, amikor láttam, hogy van befejező rèsz örültem, hogy nem kell rá várnom ès be tudom fejezni a törtènetet egy nap alatt, amikor pedig láttam, hogy szeresztés alatt azt hittem, hogy elromlott az olval ès hülyèskedsz. DE amikor láttam, hogy írtad, hogy majd vissza teszed örültem is meg nem is. Örültem, mert van már befejező ès már csak át íros, de szomorú voltam, mert nem tudtam tovább olvasni a törtènetet.
      Mgy: Kegyesen bánj el Timivel (Timinek hívnak, amúgy a vègèn nem volt szimpi már a Timi, hogy össze jöttek. Fèl èv nem is sok. Hamar el tud repülni.)
      Nekem mèg nincs gyerekem, de abszurd is lenne, ha lenne, de átèrzem, milyen ha rossz a helyzet. Nemem bőven elèg meg kínlódni a havi egy hányással... De van kettő unoka húgom akik sokszor betegek ès így tudo, főleg, hogy betegen is ölik egymást.
      Nagyon jól írsz. A pályázati munkáidat el lehet majd valahogyan olvasni?
      Puszi ès jó èjt.

      Törlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Szia! Keresem a "En es a fonokom" cimu irasodat! Kilencedik utan nem talalok semmit! Hol keressem, hogy keressem? Koszi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha az "Èn ès a főnököm, avagy Lelkes Fantáziám II."-t keresed akkor minden ott van az oldal lècen jobb oldalt nekem legabbis.
      Ui: tudom nem tőle. Vártál választ.

      Törlés
  7. Nem jelenik meg... De azert koszi!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Sajnos,nem tudom hol lehet a probléma, nekem megjelenik. Az oldallécen van az összes lélegzetvétel, és rákattintva be is jön. Vagy azóta már el tudtad olvasni őket?

      Törlés
  8. Szia!Mikor várható az átírt befejezés?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Most. :) Ne haragudjatok, hamar eltelt a nyár.

      Törlés