Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2016. május 3., kedd

Kín

A férfi alig bírt nyelni izgalmában. Mondhatni infarktus közeli állapotba került attól, amire Nóra készült. És csak remélni merte, hogy most nem futamodik meg úgy, mint a legelső alkalommal. Persze, ezt össze sem lehet hasonlítani az akkori helyzettel. Akkor két idegen voltak még, de most már van köztük kapcsolat. Nem is akármilyen kapcsolat. Szinte itta magába a látványt. Minden egyes mozzanatot, másodpercet, érintést, momentumot magába akart szívni. Nóra kezei a mellkasáról a finoman ringó halmokra tévedt. Dávid látta, hogy az apró mellbimbók megkeményednek és ágaskodva jelzik izgalmukat. Már akkor ő is ágaskodva jelezte izgalmát. Ahogy a női ujjak belekapva megmarkolták a melleket és mellkasa megemelkedett, Dávid összerezzent.
Nehezebb lesz megállnia, mint gondolta. Nem ronthat rá, élvezni akarta a látványt, nem akarta elrontani a játékot. Nóra felnyögött. Kezeit lesimította a hasára, a köldökén át a combjai közé. Finoman megérintve a szeméremajkakat, kezeit széthúzta a térdei irányába. Majd vissza a puncijára. Dávid érezte, hogy a pulzusa az egekbe szökött. Vérforralóan szexi látvány tárult elé és ő rendkívül élvezte, hogy a szemlélője lehet. A nő egészen lágyan és gyengéden cirógatta az ágyékát, a kecses ujjak könnyedén játszadoztak az ajkakkal és a csiklóval. Beharapta az alsó ajkát. Látta, hogy Nóra ujjai is nedvesek, tudta, hogy az nem csak a nő izgalma, de az ő spermája is. Amikor újabb és újabb ondócseppeket látott kibújni a nő hüvelyéből, miközben az ujjak el-elmerültek a résben, nem tudott levegőt venni. Mutatóujját a szájába tette és harapta. Elképesztően izgatta a látvány. Nóra teste vonaglott és a combjainak töve csillogott kettejük testnedvétől. A nő magába hatolt. Dávid nyögve remegett. Erekciója elmondhatatlan volt. Bármit megadott volna... nem volt képes uralkodni magán. Előre akart lendülni, de Nóra észlelve, mire készül, talpát a férfi mellkasának támasztotta, ezzel maradásra kényszerítve. Dávid kínban vergődve nézett rá, szemei elgyötörten könyörögtek. És Nóra megadta a kegyelemdöfést. Megmártózott ujját finoman kihúzta a punciból és húzni kezdte végig a testén, a mellén egészen a szájáig.
- Ohh. – nyögött Dávid, amint meglátta a szétnyíló női ajkak közelében az ujjat, amin a spermája tündöklött. – Túlfeszíted...
De Nóra csak mosolygott és fogai rázáródtak az ujjára, majd ajkai is finoman rásimultak. Dávid felhördült, nem tudott tovább csak ülni, neki feltétlenül muszáj volt, kellett... Egyetlen szempillantás alatt a nő teste fölé lendült, a kezeit a feje fölé szorította, és beléhatolt. Nóra felsikoltott. Dávid kíméletlen volt. Olyan szorosan szegezte a kanapéra, hogy alig kapott levegőt. A férfi testének összes izma megfeszült, vad ösztönei elszabadultak és olyan hévvel dugta a lányt, hogy még a bútor is belemoccant. Fejét Nóra feje mellé szorította, halántékuk összeért és ereik együtt pulzáltak. Nóra lábaival körülfonta Dávid csípőjét. Az arcába kósza tincsek hulltak, szája kinyílt és folyamatosan ontotta magából a kéjesebbnél kéjesebb nyögéseket. Minden porcikája megfeszült, szinte görcsben állt, de annyira élvezte, hogy ez egy cseppet sem érdekelte. Robbanni készült és sóhajai egyre hangosabbak lettek. Ujjai Dávid ujjai közé fonódtak és szorították őket, mintha sohasem akarnák elengedni. A hüvelyében növő gyönyörgombóc minden egyes lökéssel nagyobb és feszesebb lett, mígnem a hangja elcsuklott, elakadt, Dávid teste egyetlen másodpercre megállt, majd tökéletes, erőteljes, mély mozdulatokkal élveztette el őt. Nóra tobzódott az orgazmusban, katartikus érzés kerítette hatalmába. Dávid, miután az utolsó csepp magját is a nő méhe felé lőtte, megbabonázva nézte az arcát, ahogy az átélt gyönyör kipirult, csodaszép, mosolygós vonásokat rajzol rá. Nézte, ahogy a feje hátrafeszült, lehunyt pillái selymesen simultak az orcákra, ajkai kinyíltak és összezáródtak, szája sarkában bágyadt mosoly bujkált és zilált tincsei a homlokára ragadtak. Csodálatos volt, meseszép. Rabul ejtette. Bárcsak örökre így maradnának, bárcsak soha ne múlna el ez a pillanat. Szelíden ringott tovább a nő ölében, mígnem gyönyörük teljesen lecsillapodott, lélegzetük normalizálódott. Nóra felnyitotta a szemeit és egyenesen Dávidéba nézett. Csillogó mosolyt villantott rá. Soha nem felejti el azt a mosolyt, a szívébe hatolt.
- Nem engedted, hogy befejezzem.
- Nem. – súgta kedvesen a férfi, majd megpuszilta a lány orrának hegyét. – Nagyon durva voltam? Nem okoztam fájdalmat?
Nóra csak mosolygott és megrázta a fejét.
- Nagyon élveztem. – suttogta a férfi fülébe. – Nagyon.
- Semmi nem izgatott még fel ennyire.
- Jó tudni. – nevetett a lány továbbra is.
Dávid mosolygott, majd egy puszi kíséretében felállt és karjába vette Nórát. A fürdőbe vitte és beállt vele a zuhany alá. Lezuhanyoztak, megtörölköztek. Ittak egy pohár vizet és Dávid újra az ölébe kapta a lányt. A hálóba vitte, befektette az ágyba, mellé feküdt és magukra vonta a hatalmas, puha takarót. A karjába vonta és csak pihegtek egymás mellett. Bár egyikkőjüknek sem állt szándékában elaludni, beszélgetni szerettek volna, de a heves együttlétek, különösen az utolsó maximálisan kifárasztották őket és nem kellett sok időnek eltelnie, már mindkettejük édesdeden aludt.

Teljesen egymásba voltak gabalyodva, nem tudni, melyikük első mozdulatától, nyújtózkodásától ébredt fel a másik. Óvatosan mozgatták elpilledt tagjaikat, miközben a meleg takaró jótékonyan ölelte körbe mély álmuktól felforrósodott testüket. Résnyire nyitott szemmel és apró mosolyokkal pillantgattak egymásra. Nóra a hasára fordult és fejét a párnába fúrta. Dávid a nő hátához simult és belepuszilt a tarkójába.
- Jó reggelt! – suttogta.
Nóra kuncogva hümmögött és játszotta a még alvót. Valójában teljesen tisztában volt Dávid céljával, hiszen érezte a férfi kemény ágyékának nyomását a farpofáján. Dávid lágyan végigcirógatta a gerincét, majd a nyakába omló tincseket félrehúzva érzéki csókokat hintett Nóra vállára, tarkójára, fülcimpájára. A nő felnyögött, így nyilvánítva ki tetszését. Lábait akaratlanul is apró terpeszbe húzta. Dávid csókjai egészen felbátorodtak és Nóra combjai közé nyomta a térdét. Kezei a nő teste alá kúsztak. Nóra felemelte a fejét és alkarját megfeszítve felkönyökölt. A férfi a melleibe markolt, ő felnyögött. Mozdulatai sietősek lettek, követelődzőek és Nóra mind jobban és jobban felhevült. Érezte lángolni magát, különösen egyetlen pontot a testén illetve a testében. Puncija lüktetett és forrón pulzált, minden vér odagyűlt és felduzzasztotta a szeméremajkait. Dávid ujjai türelmetlenül tolultak a nedvességbe. Nóra felemelte a csípőjét és popsiját a hímvesszőnek dörgölte. A férfiban elpattant a cérna és térdeivel nagyobb terpeszbe nyomva a nő lábait, ágyékát Nóra fenekének nyomta. A meredt férfiasság azonnal utat talált és tette a dolgát, mind magasabbra és magasabbra repítve vele a felizgatott puncit. Nóra is próbált mozogni, tartotta a kegyetlen ritmust. Nem kellett nekik sok, percek csupán a közös kielégüléshez. Dávid édes fogsága legmélyére élvezett, majd gyönyörtől ittasan a nő gerincére omlott. Nóra kapkodva próbált levegőhöz jutni, majd mámorban úszva nyújtózkodni. Egymás mellé feküdtek és mosolyogva nézték a másik kipirult arcát. Mindegyiküknek az járt a fejében: „Igen, egész hátralévő életemben tudnám ezt csinálni, vele!”


Hetek teltek el és mi felhőtlenül boldogok voltunk. Rengeteg időt töltöttünk együtt, és szinte minden éjszakát. Hol nálam, hol Dávidnál. Mindkettőnk érezte azt a bizonyos dolgot, de még egyikőnk sem merte kimondani. Vártunk. Hogy mire, azt pontosan nem tudtam. Talán a legmegfelelőbb alkalomra...
A dolgos hétköznapok egyikét éltük, épp az irodámban voltam, mikor csörgött a telefonom.
- Szia! – csiviteltem a telefonban. Tudtam, hogy Dávid az.
- Dolgozol? – kérdezte rejtélyesen.
- Igen, persze.
- És egyedül vagy?
- Ööö... – néztem Levente asztala felé. – Jelenleg nem, de egy húsz perc múlva igen. – Eszembe jutott, hogy Leventének egy óra múlva találkozója lesz egy ügyfelünkkel külső helyszínen. Én nem megyek vele, mert másfél óra múlva hozzám is jönnek. – Bár akkor sem sokáig.
- Felugorhatok? Épp a környéken vagyok.
- Rendben. – mosolyogtam a telefonba. – Várlak.
Nem tudom megmondani az okát, hogy miért titkoltam Levente elől, hogy Dáviddal együtt vagyunk. Bár nem volt hülye, talán sejtette, de nem látott minket együtt soha és én sem dicsekedtem neki. Jóllehet látta rajtam, hogy majd kicsattanok a boldogságtól. Dávid nem kedvelte Leventét. Többször is elmondta, hogy a szerződésünk aláírása óta és amióta több van köztünk, valahogy nem kedveli. Szerinte Levente többet érez irántam, de én megmondtam neki, hogy ez képtelenség és amúgy is barátnője van.
- Akkor én indulok is. 2-3 óra múlva jövök. – kiabált be Levente hozzám.
- Rendben. – mosolyogtam rá és integettem neki az asztalom mögül.
Nem telt el öt perc és Dávid megjelent a küszöbön. Halkan köszönt, majd felém indult.
- Pont elkerülted Leventét. – mondtam neki, miközben felálltam.
- Tudom, megvártam, amíg beszállt a liftbe. Hiányoztál. – suttogta és azonnal magához vont. 
Még egy szóra vagy egy mosolyra sem volt időm, szenvedélyesen csókolta az ajkaimat. Fulladva viszonoztam. 
- Te is hiányoztál. – nyögtem az ajkai közé, még pont annyi időm volt a teljes észvesztés előtt, hogy bevillanjon, jó ég, csupán egy nap telt el az utolsó találkozásunk óta.
Heves csókja magával ragadott és valahogy abszolút nem jutott eszembe, hogy ne ellenkezzem, mikor Dávid mozdulatai kezdtek lényegre törőek lenni. Feltolta a szoknyámat és az asztalra ültetett. Ujjai fürgén kúsztak fölfelé a combomon egészen a fehérneműmig. Automatikusan nyúltam az övéhez és csatolni kezdtem. Dávid kigombolta az ingemet és ajkaival lejjebb tolta az egyik vállamon. Kezével a mellembe markolt. Forró lehelete égette a bőrömet, vágya elsöprő volt és fölöttébb türelmetlen. Jólesett, hízelgett, perzselt minden egyes mély sóhaja, apró nyögése. Fogai a vállam bőrébe fúródtak. Felnyögtem... ám akkor hatalmas robajjal csapódott be a kinti ajtó. Mindketten összerezzentünk és a kijárat felé néztünk. Dávid felé fordultam.
- Becsuktad az ajtót?
- Persze.
Egy másodpercre mindketten elnémultunk. Eltoltam magamtól Dávidot, lekászálódtam az asztalról és rendbe hoztam a ruhámat. Elindultam az ajtó felé, miközben az ingemet gomboltam vissza.
- Van itt valaki? – kérdeztem, majd egészen a kinti ajtóig mentem. Kinyitottam, egy lélek sem volt a folyóson. Becsuktam és visszamentem. Dávid is épp az övét csatolta vissza.
- Láttál valakit? – kérdezte.
- Nem. – feleltem halkan. – De inkább este örüljünk egymásnak ennyire.
Dávid elnevette magát, majd megsimogatta az arcomat.
- Nálad vagy nálam?
Mosolyogva csókoltam bele a tenyerébe és olyan lágyan néztem rá, ahogyan az csak egy szerelmes nőtől telik.


Dühös volt, elképesztően dühös. Úgy érezte, menten felrobban. Ez a görény titokban kezelgeti Nórát. Az ő Nóráját! Aki már az övé, mert ő a magáévá tette. A testébe élvezett és ezzel megpecsételte! Nem cserélheti le erre a... Miért is pont őt választotta? Rosszul tette. Ezek egymásba szerettek. Hát ez volt az utolsó, amit el akart érni ezzel! Vajon tudnak egymásról, tudnak arról, hogy ők szexeltek egymással a kockából való kijutásért? Biztosan. Nóra eltitkolta előle, hogy ezzel a kreténnel van. Mérge most egy falra mért ökölcsapásba csúcsosodott ki. Mit tegyen? El kell választania őket! Nóra az övé. Vele kell lennie. Valamit ki kell találnia, amivel szétszakíthatja ezt a románcot... méghozzá sürgősen...

Dolgos hétköznapok következtek. Mindkettőnk számára, bár így is megpróbáltunk annyi időt együtt tölteni, amennyit csak lehetett. Felhőtlen időszak volt ez, munkaügyeket leszámítva. Sok apró bosszúság ért mostanában. Levente nem volt a toppon. Elfelejtett dolgokat, vagy rosszul csinálta meg őket. Egy nap kiborított a nemtörődömsége és kérdőre vontam.
- Mi van veled mostanában?
- Semmi. – válaszolta flegmán.
- Levente, ne hazudj! Látom, hogy az utóbbi időben nem vagy magadnál. Mi történt? Összevesztél a barátnőddel?
És akkor olyat láttam, ami megrémisztett. Levente szemei összeszűkültek, keze ökölbe szorult, szólni akart, de csak mordult egyet. Majd mintha számolna magában, hogy valamiképp megnyugodjon és csak aztán szólalt meg.
- Nincs itt semmiféle barátnő.
- Sajnálom. Mi történt?
- Nem én kellettem neki.
- Ó, akkor ne is törődj vele! Ha nem téged választott, akkor meg sem érdemelt.
- Ha te mondod! – sziszegte rám nézve. A tekintete fölöttébb ijesztő volt. El is fordítottam a fejemet, majd új témába kezdtem.
- Mit kell még elintéznünk a szombati rendezvényig?
- A péntekit. – hangzott a velős válasz.
- Ezt meg hogy érted?
- Pénteken nem tudok jönni.
- Hogy mi? – néztem rá megrökönyödve. – Mi van? 
- Pénteken nem érek rá, egyedül kell csinálnod.
- De Levente, ez nem így működik!
Levente csak vállat vont, és egy sajnálom kíséretében kiment az asztalához.
- De... – belém fagyott a szó, képtelen voltam reagálni. Itt valami nem stimmelt. Leültem a székembe és arra gondoltam, ha nem szedi össze magát, el kell bocsássam.

Pénteken egyedül gürcöltem a rendezvényen, ami ráadásul egy osztálytalálkozó volt. Nagyon sok munka volt vele, de szerencsére jól alakult minden egy apróságot leszámítva. Az egyik pincérlány nem érkezett meg.
- Hol van Orsi? – kérdeztem az egyikkőjüktől.
- Nem tudom. Próbáltuk hívni telefonon, de nem veszi fel.
- Ez különös. Remélem, semmi baja nincsen.
A rendezvénynek sajna nem volt időkorlátja, így hajnali kettőkor még ott görnyedtem az asztalnál és a rozés üveggel szemeztem. Újra megnéztem a telefonomat. Semmi reakció. Dávid nem írt vissza egy üzenetemre sem, és nem is hívott. Én is próbáltam hívni, de nem vette fel a telefont. Nagyon furcsállottam, de bíztam benne, hogy csak elaludt, miközben arra várt, hogy értem jöhessen. Hajnali fél négykor ért véget a rendezvény.  A pincérek már pakoltak. Egyikük odahozta a rozét.
- Nóra, ezzel mi legyen?
- Ó, tegyétek félre holnapra. Illetve ma estére. – húztam el a számat.
Már majdnem öt óra volt, mikor hazaértem. Nagyon fáradt voltam és semmi másra nem vágytam, mint arra, hogy aludjak...

Szombaton délben már talpon voltam és az esti fogadásra készültem. Nagyszabású családi rendezvény volt ez, ahol a családi vállalat 50 éves fennállását ünnepelték. Komoly felkészülést igényelt. Ebéd után kaptam Dávidtól egy üzenetet, mely szerint beszélnünk kell. Kértem, hogy kicsit később, mert most munkában vagyok. Rövidesen csengettek.
- Ki az? – kiáltottam ki a kanapéról.
Semmi válasz nem érkezett. Bosszúsan csettintettem a nyelvemmel, majd felpattantam és kinyitottam az ajtót. Senki nem volt ott. Körülnéztem és már épp be akartam csukni az ajtót, mikor egy nagy borítékot pillantottam meg a lábtörlőn. Még egyszer körülnéztem, majd felvettem és befordultam a lakásba. Kíváncsian kinyitottam a borítékot. Fehér fotólapok voltak. Megfordítottam őket, és amit láttam, attól menten kiszaladt a lábam alól a talaj. A kanapéra huppantam és a szám elé kaptam a kezemet. Egyesével nézegettem a képeket és nem tudtam napirendre térni felettük. Éreztem, hogy könnyek gyűlnek a szememben. Mindegyik képen egy szőke lány és Dávid szerepelt. Az egyik képen felismertem a lányt is. Orsi volt, a pincérlány. Meztelenek voltak. Ölelkeztek. Egymáshoz bújtak. Hányingerem lett, ellöktem magamtól a fotókat és sírni kezdtem. Hogy tehette ezt velem? Megcsalt! A düh és a fájdalom pokoli keveréke tobzódott bennem. Egy világ omlott össze bennem, ugyanakkor végtelenül erősnek éreztem magam, a hirtelen feltámadt gyűlölet tett azzá. Meg tudtam volna fojtani. Tudta, meséltem neki, elmondtam neki, hogy Krisztián félrelépésére hogyan jöttem rá és ő nem törődve ezzel, ugyanúgy belém mártotta a kést. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de halk kopogást hallottam az ajtó felől.
- Halló! Nóra! Nyitva van az ajtó... – Levente lépett be és mikor meglátott a kanapén ülve vörös, könnyes szemekkel, azonnal ott termett mellettem.
- Jesszusom, mi történt? – kérdezte, miközben átkarolt.
- Nem akarok beszélni róla!
- Jól van. Semmi baj. Sírd csak ki magad! – vigasztalt.
És így is lett. Sírtam. Órákig. És Levente csak ült mellettem és szorított, miközben a hajamat simogatta. Egy szót sem szólt. Megnyugtatott. Mikor már elapadtak a könnyeim, megköszörültem a torkomat és felálltam.
- Készülnünk kellene.
- Igazad van, menj csak, vegyél egy forró zuhanyt.
Zavarodottan felkapkodtam a földről a fotókat és összegyűrve bedobtam őket a szemetesbe. Lezuhanyoztam és közben arra kényszerítettem magamat, hogy ne foglalkozzak most ezzel. Dolgoznom kell. El kell napolnom ezt, és Dávidot sem akarom látni. A zuhany után kicsit jobban éreztem magam, gyorsan elkészültem és Levente kíséretében elindultam az étteremhez. A team már dolgozott és én kisvártatva kiszúrtam Orsit a pincérek között. Akkor váratlanul beugrott, amit Levente mondott korábban, mikor megkérdeztem tőle, hogy hol találta Dávidék borászatát. „Az egyik pincérlányunk kavart vagy kavar az egyikkőjükkel.” Na, igen, itt a megoldás. Dávid kavart Orsival. Illetve még mindig kavarnak. Észre sem vettem, de ökölbe szorult a kezem. Elindultam Orsi felé. Folyamatosan győzködtem magam, hogy haragom ellenére se csináljak botrányt. Azt nem engedhetem meg magamnak. Orsi észrevette, hogy felé indultam.
- Nóra, de jó hogy látlak...
- Hol voltál tegnap? – szakítottam félbe, majd emlékeztettem magamat, hogy ennél azért jóval kevesebb dühvel szóljak hozzá.
- Én annyira sajnálom. Nem tudom, mi történt. Én... egy barátommal ebédeltem és mikor elindultam volna dolgozni, rosszul lettem. Én nem emlékszem semmire, csak hogy reggel az ágyamban ébredtem.
- És nem egyedül. – sziszegtem.
- Micsoda? – nézett rám furán Orsi. – De, egyedül voltam. Nézd, nagyon sajnálom, hogy nem számíthattál rám tegnap, de most itt vagyok és végig maradok.
Elhúztam a számat, rájöttem, hogy visszavonulót kell fújnom, mert különben ott helyben megfojtom ezt a kis csitrit. Inkább visszamentem Leventéhez és elmerültünk a munkába. Ám rövidesen újabb esemény zökkentett ki, a bejáratnál megpillantottam Dávidot. Nagyot nyelve elindultam felé. Arckifejezése elég ijedt volt, még mielőtt bármit mondhatott volna, belé fojtottam a szót.
- Most nagyon nem érek rá.
- Beszélnünk kell.
- Szerintem meg nem kell, és soha többet látni se akarlak.
Dávid hátrahőkölt.
- De... mi történt veled? Hogy mondhatsz ilyet?
- Még kérded?
- Persze hogy kérdem. – mondta, miközben meg akarta fogni a kezemet. Nem engedtem.
- Most nem érek rá, dolgozom. Ja, vagy lehet nem is hozzám jöttél? – kérdeztem tőle csúfondárosan. 
- De... persze, hogy hozzád. Kihez jöttem volna? Ne csináld már ezt velem!
- Ó, bocsánat! Azt hittem, az éjszaka után mást keresel itt. Egyébként ott van hátul. – böktem a fejemmel a pincérek felé.
- Kicsoda? – kérdezte egyre inkább kétségbeesve.
- Hogy te milyen álszent vagy! Vagy én hívjam ide neked? 
- Fogalmam sincs, kiről beszélsz! Én csak azért jöttem, hogy elmondjam, valami nagyon fura történt tegnap este és biztos vagyok benne, hogy köze van...
- Orsihoz? – vágtam közbe.
- Mi? Ki az az Orsi?
Felnevettem.
- Na, jó, nekem dolgoznom kell. Ne hívj, és ne keress. Most pedig tűnj el innen!
- Eszem ágában sincs, mi van veled?
- Dávid! – kiáltottam rá, úgy hogy mindenki felénk nézett. Egy szempillantás alatt csend lett. Próbáltam uralkodni magamon és halkan folytatni. Megvártam, amíg a hátam mögött újra a munka zaja hallatszik, és már nem mi vagyunk a figyelem központjában és újra nyomatékosan megkértem, tűnjön el.
- Hadd mondjam el, miért nem tudtam érted jönni. Illetve nem is emlékszem rá pontosan, de...
- Én igen! Én emlékszem rá, és soha nem fogom kitörölni a képet az agyamból. – sziszegtem a fogaim közül, majd hátat fordítottam és ott hagytam.
Dávid sokáig nézett utánam, majd elgondolkodva mormogott maga elé.
- Képet... Milyen képet?
Mikor visszafordultam, már nem állt az ajtóban.
- Jól vagy? – kérdezte Levente.
- Majd leszek. – szóltam halkan.
A parti nem sokkal később elkezdődött. Teljesen a munkába merültem, egy perc lazítást sem engedélyeztem magamnak. Hiszen akkor megint csak rá gondolnék és arra, mekkora fájdalmat okozott nekem. Levente nagyon kedves volt velem. Mindig körülöttem sertepertélt. Amint látta, hogy lankad a figyelmem, nem teljes az összpontosításom, mindig visszazökkentett. Ám az este így is borzalmasan lassan haladt előre. Semmi más vágyam nem volt, minthogy végre egyedül lehessek a lakásom magányában és álomba sírhassam magam. Hajnaltájt néztem meg először a telefonomat. Számos nem fogadott hívásom volt Dávidtól és egy üzenet. Ki is töröltem volna olvasatlanul, ha nem a kép jelenik meg először, amit az üzenettel küldött. Az általam összegyűrt fotók voltak a kezében és a lakásomban volt. Micsoda? Betört a lakásomba! Na, jó, nem betört, hiszen tudja, hol a pótkulcs. De akkor is! Továbbolvastam az üzenetet. 
„Semmit nem tudok ezekről. Tegnap este Márkkal iszogattunk a lakásán és mikor hazafelé mentem, rosszul lettem, pontosan ugyanúgy, ahogy a kocka előtt is. Semmire nem emlékszem. Hinned kell nekem!”
Na, persze! Dühösen töröltem ki a képet és vele az üzenetet. Leventéhez fordultam.
- Tudnád tartani a frontot? Muszáj egyedül lennem.
- Persze... – felelte zavartan. – De jól vagy?
- Semmi gond, csak nem akarok senkit sem látni.
- Hazamész? 
- Nem, oda semmiképp sem. – feleltem, majd felkaptam a táskámat és otthagytam.
Az étterem előtt taxiba vágtam magamat és az irodámhoz mentem. Aznap ott aludtam. Nehezen aludtam el ugyan, egyre csak a szavain járt az agyam. „Ahogy a kocka előtt is...”. Nem tudtam kiverni a fejemből a szörnyű gyanút, hogy ez az egész csupán meg lett rendezve. A képek beállításai... túlságosan is tónustalanok voltak a testek. Most csak kibúvót keresek? Nem, nem és nem! Megcsalt. Lefeküdt Orsival és kész. Mit sem törődve az én szerelmemmel...

Az elkövetkezendő napok azzal teltek, hogy bujkáltam Dávid elől. Egyfolytában a nyomomban volt. Az irodám előtt és a lakásom előtt. Hívott, üzengetett, de látni se akartam. Valójában vérzett a szívem. Hiányzott, pokolian, de próbáltam legyűrni magamban ezt az érzést és megfogadtam magamban, ha törik, ha szakad, ellenállok neki és elfelejtem. Péntek este aprócska rendezvényünk volt csupán, nem is akartam maradni, a kezdés után nem sokkal egyedül is hagytam Leventét. Mondtam neki, hogy még beugrok az irodába, hazaviszek pár papírt, kicsit le voltam maradva az adminisztrációval. Megbeszéltük, hogy a rendezvény után felugrik hozzám és megisszuk az elmaradt rozét és segít a dokumentációban. Végül aztán tovább maradtam az irodában, mint terveztem. Valahogy nekiültem a papíroknak és mire észbe kaptam, már jócskán az éjszakába nyúlt az idő és én majdnem végeztem is az elmaradással. Hazafelé a taxiban el is határoztam, hogy ha hazaértem, felhívom Leventét, hogy napoljuk el ezt az iszogatást. Fáradt voltam, csak egy kád forró vízre vágytam. A lakásom előtt azonban kellemetlen meglepetés várt rám. Dávid az ajtóm mellett ült a földön és egy cseppet sem volt józan. 
- Dávid, mi a fenét keresel itt? – kérdeztem tőle leguggolva elé.
- Én... beszélni akarok veled... – szavai akadoztak.
- Jóég! Mennyit ittál? – akkor megpillantottam mellette a rozésüveget és a díszcsomagolást. Elhúztam a számat, mikor megláttam, hogy az üveg üres. A díszcsomagoláson kis címke díszelgett. Elolvastam. Levente küldte az iszogatásunkra.
- A fenébe! – mormogtam, majd felhívtam Leventét. – Szia. Figyelj, még nem indultál el, ugye? Remek, akkor töröljük a mait, közbejött valami. Igen, majd legközelebb. Hogy mit? Rozét? Nem, nem kaptam. – füllentettem a széttépett ajándéktáskára nézve. – Oké, jóéjt! – búcsúztam el, majd letettem a telefont és szánalmasan néztem az előttem ülő férfira.
- Én... nem tudom, ki csinálta azokat a képeket... – dadogta, miközben megpróbált felállni.
- Jaj, Dávid, mi a francot csináljak veled? Tök részeg vagy!
- Nem vagyok részeg. – jelentette ki, ahogy feltápászkodott, de egyből el is borult volna, ha nem kapom el.
- Na, persze. Gyere, támaszkodj rám. – mondtam neki, miközben kinyitottam a bejárati ajtót. Ahogy beevickéltem vele a vállamon, a lakásba lépve már egyre nehezebb volt őt tartani. – Dávid, ne ess össze, nem tudlak tartani.
- Én rosszul vagyok.
- Micsoda?
- Szédülök... nagyon.
- Mi? Várj! – szóltam rá, és ledobálva a cuccaimat, próbáltam eljutni vele a kanapéig. Éreztem, hogy egyre jobban elhagyja magát. – Tarts ki, mindjárt leülhetsz a... – de abban a percben összecsuklott és nekem minden erőmre szükségem volt, hogy a kanapéra fektessem elernyedt testét. – Jaj, istenem! – nyögtem a súlya alatt, majd a feje fölé hajoltam és pofozgatni kezdtem. – Dávid! Dávid! Térj magadhoz!
Már eltelt vagy tíz perc, de még mindig nem tért magához. Furcsállottam, hogy egy borászt így kiüt egy üvegecske rozé. Egy idő után már nem tudtam, mit tegyek. Tudtam, hogy esélytelen, hogy kipateroljam innen, így hagytam, hogy ott töltse az éjszakát a kanapén. Elmentem fürdeni. Ahogy törölköztem, mennydörgést hallottam. Rövidesen olyan vihar tombolt odakint, hogy attól féltem betörnek az ablakok. Mielőtt lefeküdtem volna aludni, még ránéztem Dávidra, de ugyanolyan mozdulatlanul feküdt, mint ahogy ott hagytam. Olyan volt, mint egy csecsemő. Akaratlanul is elmosolyodtam. Ám gyorsan letöröltem az arcomról és otthagytam. Bevonultam a hálóba és lefeküdtem aludni. Ám az álom kínkeservesen jött a szememre. A mennydörgés, villámlás minden alkalommal felébresztett egy kicsit. Fázósan húztam magam össze és próbáltam mindent, de mindent kizárni és hagyni, hogy az álom magával ragadjon. Nem tudom, mennyi idő telt el, egy mennydörgés félig felkeltett. Érzékeltem, hogy még jócskán sötét van és azt is, hogy odakint még tombol a vihar. Aztán másra lettem figyelmes. Kávé illatát éreztem és kis idő elteltével zuhany hangjait hallottam. Gondoltam, hogy Dávid magához tért, egy cseppet sem voltam mérges, amiért kávét főzött magának és lezuhanyozott, persze, szedje csak rendbe magát, de reméltem, eszébe sem jut bejönni hozzám. Reméltem, lesz benne annyi tapintat, hogy nem kelt föl. Reméltem...
Egy mennydörgés után kivágódott az erkélyajtó. Ijedtemben felültem az ágyban és meredten néztem a nappali felé. Hallottam, ahogy Dávid ott terem és becsukja az ajtót. Kisvártatva megjelent a sötétben.
- Minden rendben? – kérdezte halkan.
- Ezt inkább én kérdezhetném tőled. – fújtam egyet.
Lassan az ágyam mellé lépkedett és leült a szélére. Friss, férfiillat és fogkrém illata csapott meg.
- Sajnálom. Én csak nagyon régóta vártalak már itt és akkor jött ez a futár, hozta a bort és elolvastam a címkét. Elöntött a düh...
- Miért, mit hittél? Hogy én és Levente?
- Nem tudom, egyszerűen csak megittam és aztán olyan vacakul éreztem magam tőle.
- Hát azt nem csodálom. Megittad az egészet.
- Nem voltam részeg. Szédültem. Pont mint...
- A kocka előtt? Hallottam már ezt valahol... 
- Nem hiszel nekem?
- Nehezemre esik. Tudtad, hogy az előző kapcsolatom hogy ért véget és te pontosan ugyanazt csináltad.
- Nem, dehogy. Mondom, hogy semmire sem emlékszem. És azt a lányt a képeken nem is ismerem.
- Jaj, ne már!
- Nóra, nézz rám! – mondta, miközben megragadta a karomat és kényszerített, hogy rá nézzek. – Én nem csaltalak meg. Ittunk Márkkal, hazaindultam és rosszul lettem.
- De a képek nálad készültek.
- Fogalmam sincs, hogyan kerültem oda, a lány hogy került oda és ki csinálta a fotókat!
Felkaptam a fejemet.
- Hogyhogy ki csinálta a fotókat?
- Hát nem én, az nyilvánvaló. 
- Úgy érted, volt ott egy harmadik személy?
- Ezt próbáltam már elmagyarázni neked korábban is. Valaki elkábított engem is és azt a lányt is. Levetkőztetett és úgy állított be minket, mintha ölelkeznénk, és aztán lefotózott. 
- Ez abszurd!
- Miért, a kocka nem volt abszurd? Az elmebeteg titkos hódolódtól minden kitelik!
- De hát ennek semmi értelme. Ő örömet akart nekem okozni, nem pedig fájdalmat.
- És mikor ott hagyott az út mentén meztelenül? Már kezdett elszakadni nála a cérna.
- Ha ilyen okos vagy, akkor azt mondd meg, mi boríthatta ki nála a bilit annyira, hogy egy ilyen őrültséggel elválasszon minket!
- Hát pontosan ez. El akart választani minket.
- De hát nem is adott semmilyen jelet magáról mostanában.
- Lehet, hogy titokban figyelt minket. Rájött arra, hogy szerelmes vagyok beléd és így akart eltávolítani mellőled...
Bambán néztem rá.
- Mit mondtál? – kérdeztem tőle lassan.
- Hát hogy így akart eltávolítani mellőled... – nézett rám teljesen belelovalva magát a történetbe.
- Nem. Előtte. – nyögtem ki, miközben a felismerés olyan forrósággal öntött el és bizsergetett meg, hogy nem voltam képes nem ellágyulni a viszonzott és immáron kimondott érzelmektől.

6 megjegyzés:

  1. Nagyon imádom! Siess hamar a folytatással! :)
    A másik is tetszik!

    VálaszTörlés
  2. Bát már nembírom idegekkel :D jó értelben. :)
    Üdv: Niki

    VálaszTörlés
  3. Huh, ez még mindig jó, az új pedig ismét piszok izgalmasnak ígérkezik...
    Nincs is jobb, mint a vizsgaidőszakban stresszoldásként a te erotikus történeteidet olvasgatni. Tuti recept! :)
    Igazából el sem hiszem, hogy ezeket a történeteket csak úgy megosztod velünk, és fel sem merül benned, - de igen egyébként, biztosan, - hogy esetleg inkább egy könyvben add ki őket. Én biztos vagyok benne, hogy rengeteg nőnek nyújt ez kikapcsolódást (vagy férfinak, ki tudja...:)), és sokan hálásak lennének azért, hogy végre rád találjanak.
    Sokan olvasunk és szeretünk téged, és nyilván sokkal közvetlenebb kapcsolat marad meg így a számodra velünk - az olvasóval, - de én indítványoznám a könyvet, nagyon! Siker lenne, biztosan. Akkor is ha ez csak egy hobbi.
    Tudom, hogy ezzel megfosztanám magunkat az állandó frissítéstől.. :) De a polcunkon ott lehetne később Szalkó Norina.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Annyira jól esnek a soraid.:) És igen, nagyon sokszor megfordul a fejemben a könyv, nagyon nagy vágyálmom ez és kutatok is lehetőségek után... de ahhoz sok szabadidő kell. :) Ha valakinek van ötlete, tudomása lehetőségről kiadással kapcsolatban, azért szívesen veszem. :)
      Puszi

      Törlés