Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2016. május 2., hétfő

Egy kis morzsa az új sztoriból... :)


Abszolút nem vártam a hétfőt. Semmi jóra nem számíthattam. A fejem még mindig lüktetett, különösen a halántékom. Soha többet nem kéne alkoholt innom, legfőképp nem azokat a csábító kis koktélokat azokkal a cuki esernyőkkel, gyümölcsökkel a pohár szélén és azokkal a vicces szívószálakkal. A fantázianevük alapján ki gondolná, hogy ilyen ütős piák ezek? Az okát nem is tudtam, miért ittam annyit. Persze ünnepeltem, hiszen előléptettek, de attól még nem kellett volna így felöntenem a garatra. És igen... most aztán főhet a fejem, hogy vajon hány tanúja volt az új irodavezető becsiccsentésének. Egy biztosan. Leerőltettem egy korty erős feketét a torkomon, majd a feltörő emlékek hatására elhúztam a számat. Hogy lehettem ilyen hülye? Biztosan meg van a véleménye rólam. Istenem, pontosan hogy is volt? Kényszerítettem az agyamat, hogy dobáljon fel újabb és újabb emlékfoszlányokat, de nagyon homályos volt. Lekászálódtam a bárszékről és kisétáltam az erkélyre, lehuppantam a kanapéra és görcsösen szorítottam a kávésbögrémet. Egy pillanatra a bejárati ajtó felé néztem. Felsóhajtottam, a lelki szemeim előtt megjelent a meglehetősen bizarr kép, amint a cég új irodavezetője, azaz én, betámolyog a cég logisztikai igazgatójának nyakába csimpaszkodva, aki mint tudjuk, házas ember. Csettintettem a nyelvemmel és lesütöttem a szememet. Arra még emlékszem, hogy... valahogy elkeveredtünk az ágyig, de hogy ott mi történt... reggel egyedül ébredtem. Be voltam takarva és nem volt rajtam túl sok ruha. Hiába akartam emlékezni, nem tudtam. Teljesen kiütöttem magam. Ám mégis... beugrott valami... egy apróság, csupán egy érzés és az illata...
Levegőre volt szükségem. Próbáltam kifelé nyomulni a tömegből. Kezek nyúltak felém, gratuláltak az új pozíciómhoz. Mosolyogva fogadtam őket, bár akkor már jócskán kavargott a fejem. Eljutottam a ruhatárig. Miután megkaptam a kabátomat, megpróbáltam magamra húzni, miközben a kijárat felé indultam. Megbotlottam a padlószőnyeg gyűrődésében és mikor egyensúlyomat visszanyerve újra előrenéztem, egy testnek ütköztem. Karok kaptak el és baromi erősen tartottak. Kóvályogva néztem az eleséstől való megmentőm szemébe és döbbenten fedeztem fel a logisztikai igazgató arcát.
- Hoppá. – nyögtem ki és széles mosollyal az arcomon egyenesedtem fel.
- Jól van? – kérdezte formálisan, cseppet sem aggódva.
- Ó, hogyne! – rikkantottam a fülébe, miközben újra megbotlottam, ezúttal a saját lábamban. Újból elkapott.
- Látom. Jöjjön, hívok magának egy taxit. – jelentette ki, majd kivonszolt a kapu elé és előkapta a telefonját. 
Bambán mosolyogva néztem, miközben telefonált. Mikor letette, szinte a karjai közé zuhantam. A nyaka köré fontam a karjaimat és mit sem törődtem a minket bámuló ismerősökkel. Játékosan megérintettem az orra hegyét.
- Mondd csak! Miért vagy te mindig olyan zord? Mint egy jégcsap! Igaz, egy felettébb jóképű jégcsap. Tudod?
Rám sem nézett, csak erősen tartott. Megérkezett a taxi. Megragadta a könyökömet és betuszkolt a hátsó ülésre.
- Ugye nem hagyod, hogy egyedül menjek haza? 
A taxisofőrre nézett.
- Rám ne nézzen, uram! Én elviszem a címre, de a lakásába nem fogom bekísérni.
- Ez a beszéd! – kiáltottam fel, és behúztam Tamást a kocsiba.
- Hova mehetünk, hölgyem? – kérdezte a sofőr.
- Haza. – vágtam rá, miközben még mindig bambán bámultam Tamásra.
- Azt én értem. De merre van kiskegyed hazája?
- Ja. – vihogni kezdtem, majd bemondtam a címet.
Miközben a taxi száguldott velünk a kihalt hajnali utcákon, megállíthatatlanul próbáltam kideríteni az igazgató kimértségének okát.
- Pedig minden nő és lány oda van érted a cégnél, és te mégis olyan vagy, mint egy pokróc. Mi a bajod? Nem mondasz semmit? Nem? Akkor elárulok egy titkot. Nekem is tetszel. – felnevettem, majd közelebb húzódtam hozzá és a vállára tettem a fejemet.
Nem sokkal később a taxi megállt a lakásom előtt. Tamás kisegített a taxiból és fizetett.
- Megvárjam, uram? – kérdezte a sofőr.
- Nem szükséges, köszönöm. Közel lakom, gyalog megyek haza.
- Ahogy tetszik. Jó éjszakát! – nevetett cinkosan a sofőr a férfire.
A bejárati ajtónál próbáltam beütni a kapukódot, sikertelenül. Tamás mellém állt és félrehúzott.
- Mi a kód? – kérdezte szárazon.
Miközben mondtam, beütötte és az ajtó kinyílt. Felsétáltunk, majd az ajtó előtt megálltunk. 
- Ez az? – kérdezte és lehámozta a karjaimat a nyakáról. Bólintottam, de nem hagytam magam lerázni. Visszacsimpaszkodtam a nyakába és egészen közel bújtam hozzá.
- Ne menj még! Olyan jó hozzád bújni. Finom az illatod és én megőrülök tőle.
Az arcomat a nyakába fúrtam. Orrom hegye a bőrét simogatta. Mély levegővételeimmel magamba szippantottam a parfümjét és minden egyes szippantásnál jobban éreztem a fellobbanó vágyat magamban.
- Te nem vettél még észre? – kérdeztem halkan.
Egészen a testéhez simultam, próbáltam megadásra késztetni, de a teste sziklaszilárdan tartotta magát, mintha egy darab kőhöz bújtam volna. Ajkaim közül forró lehelet párolgott a fülcimpájára, sóhajaim megborzongatták.
- Gyere be! – kértem tőle.
Számat puhán a bőrére nyomtam és finoman puszilgatni kezdtem. Ajkaim alatt éreztem, hogy az ő bőre is felforrósodik, apró ér duzzadt meg a nyakán, nyelvem hegye végigfutott rajta, éreztem, ahogy pulzált benne a vér. Kezeim az inggombjaival babráltak. 
- Liza...
Tamás egy elfojtott sóhaj kíséretében megragadta az alkarjaimat és megszorítva eltolt magától. Elgyötörve néztem rá.
- Tudod a nevem...
- Persze, hogy tudom.
- És nem kívánsz? – kérdeztem, miközben újra a testéhez simultam. Gombolni kezdtem az ingjét és az ajkaimat a kulcscsontjára nyomtam. – Nagyon szeretnék veled lenni. – suttogtam, majd megszédültem és kibillentem az egyensúlyomból. 
Tamás erősen magához vont. Odaadó, szerelmes kiscicaként bújtam hozzá. Egyszer csak megéreztem zavarodott csókját a fülem mögött. Ajkai belemartak a bőrömbe. Kezemmel hátranyúltam és lenyomtam a kilincset. Behátráltunk a lakásba, Tamás belökte maga mögött az ajtót, majd olyan hévvel szorított magához, hogy meg is lepődtem. Csókolta, harapta a nyakamat, vállamat és miközben az ágy felé lépegettünk, szinte letépte rólam a ruhámat. Forrt a vérem, lángolt a testem, de ami még inkább kezdett felülkerekedni rajtam, az a rosszullét volt. Egyre inkább szédültem, de próbáltam legyűrni magamban. Szétpattintottam az inget a testén és a legszexibb férfitest tárult elém, amit valaha is érintettem. Mesés izmok, forró, illatos bőr. Az ágy elé érve durván rálökött, majd fölém lendült. Ahogy a mellkasomat csókolta, ujjai belekapaszkodtak a melltartóm pántjába és levonták a vállamról. Felsóhajtottam, de akkor már éreztem, hogy valami nem stimmel velem. Forgott az egész szoba és nem láttam semmit. Álmos voltam, nagyon álmos. A szemeim szinte leragadtak.
- Tamás... – súgtam elhalón...
Nem reagált, csak csókolta, markolta a mellemet. Furcsa, nehéz érzés tört rám. Jótékony álomba merültem. Egyik pillanatról a másikra. Tulajdonképpen teljes k.o.
Vasárnap estére ennyire futotta az emlékezetemből. Dehogy mi történt utána? Vajon lefeküdtünk e vagy sem? Nem tudom. Viszont holnap reggel az új pozíciómban kell debütálnom és csak remélem, hogy senki, de senki nem fogja felhozni a céges partin tanúsított viselkedésemet. Mérhetetlenül szégyelltem magamat. Kikezdtem az egyik felső-vezetővel. El nem tudtam képzelni, ezek után hogyan fogunk egymáshoz viszonyulni. Az volt a szerencsém, hogy nem volt közvetlen a munkakapcsolatunk. De azért a bocsánatkérésnek szerét kell ejtsem valamikor. Remélem, nem lesz dühös. Olyan buta liba voltam. Nem is ismertem jóformán, jószerivel, csak annyit tudok róla, hogy ő a logisztikai igazgató, Tamás a keresztneve és nős. Mi a fene vitt rá, hogy úgy bújjak hozzá? Ha csak eszembe jutott, miket mondtam neki, szeretném, ha a föld megnyílna alattam...

Elérkezett a hétfő reggel. Igyekeztem csinosan öltözni, új munkakörömhöz csinosabb ruhák illettek, mint az eddigi ügyfélszolgálatos munkához. Büszke voltam magamra, hogy én lettem az irodavezető. Évek óta itt dolgoztam már ennél a futárszolgálatnál és a legjobb ügyfélszolgálatosok közé tartoztam. Az előléptetésemet azonban az elhivatottságomnak köszönhettem. Nagyon szerettem ezt a munkát és mindenkivel jól kijöttem. Hozzám bárki fordulhatott, bármivel, én mindenkinek segítettem, függetlenül attól, hogy az a munkakörömbe tartozott e vagy sem. Amikor behívattak és elmondták, hogy a korábbi irodavezető kilép a cégtől és engem szeretnének a helyére, nagyot dobbant a szívem. Boldog voltam és nagyon vártam már a partit, ahol a cég előtt is bejelentik a kinevezésemet. Talán azért is ittam a kelleténél többet, végre elengedhettem magamat, a sok évnyi munka meghozta gyümölcsét.
Egy egyszerű fehér inget viseltem, fekete ceruzaszoknyával és egy vékony piros övvel. Elégedetten néztem a tükörbe. Fekete magas sarkúba bújtam és felkapva a táskámat útnak indultam. Izgatottan és cinkos mosolyok után kutatva léptem be a bejáraton. A legnagyobb meglepetésemre azonban senki, de senki nem tett megjegyzést és csak kedvesen szerencsét kívántak az első napomhoz. Ahogy az irodám felé haladtam, a lányok is csak köszöntek és senki nem vigyorgott a hátam mögött. Nem értettem. Ahogy leültem a székemre és bekapcsoltam a gépemet, felpillantottam. Az irodám az ügyfélszolgálat mögött helyezkedett el. A lányok asztalsorokban ültek egymás mellett, az irodavezető pedig mintegy föléjük magasodva mögöttük foglalt helyet, hogy összefogja mindegyiküket. Az ügyfélszolgálat ajtaja előtt Tamást láttam elsuhanni. Felpattantam és az irodámból kilépve elhaladtam a sorok mellett. Tamás irodája egy emelettel feljebb volt, mire kiértem a lifthez, ő már felment. Összeszedtem minden bátorságomat és felmentem hozzá. Nagyot nyeltem, mielőtt bekopogtam hozzá.
- Jöjjön, Adél.
Benyitottam hozzá, beléptem és szabadkozni kezdtem.
- Nem Adél vagyok, elnézést, őt nem láttam kint.
Tamás nem szólt semmit, csak szokásos zord arckifejezésével hátradőlt a székében és várt.
- Én beszélni szerettem volna... önnel. – rettentő ideges voltam és tördelni kezdtem a kezemet.
- Hallgatom. – szólt kimérten.
- Én... én csak... elnézést szerettem volna kérni a viselkedésemért. Én nem ilyen vagyok. Csupán ittam... azokat a vicces kis koktélokat és olyan jópofák voltak... maga tudta, hogy olyan sokféle alkohol van bennük? Én nem. És nem szoktam inni sem...
- A lényeget. – vetette oda durván Tamás.
Rájöttem, hogy össze-vissza hablatyolok, és még jobban zavarba estem.
- Elnézését kérem, amiért... amiért a lakásomba csábítottam és... meg hogy egyáltalán elcsábítottam...
- Maga? – kérdezte tőlem fennhéjázó hangon. Összezavart vele.
- Igen, én... – próbálkoztam újra.
- Biztosan csak álmodta. – jelentette ki, majd felállva az irattartó szekrényhez ment és kutatni kezdett benne.
- Hogy mi? Nem. Én becsíptem a partin és maga hazavitt taxival. A lakásomon pedig...
- Nézze, fogalmam sincsen, miről beszél!
Ott álltam teljes zavarban és leforrázva. Most mi van? Nem vagyok hülye, hát ott voltunk, az ágyamban feküdtünk! Ez az ember letépte rólam a ruhámat!
- Én ezt nem értem. – néztem magam elé bambán.
- Menjen vissza dolgozni, Liza! – parancsolt rám, miközben a nevemet nyomatékosan ejtette ki.
A nevem hallatán felkaptam a fejemet, majd teljesen megsemmisülve hátat fordítottam neki és kisomfordáltam az irodájából. Elgondolkodva és homlok ráncolva tértem vissza a helyemre. Lehuppantam a székembe és megráztam a fejemet. Nem értem, mindenki úgy tesz, mintha nem látták volna, hogy részegen Tamásba csimpaszkodtam és Tamás is úgy tesz, mintha meg sem történt volna, az ami... Mi folyik itt? 


***


Természetesen a Vágykeltők is folytatódik, csupán egy kis előzetest hoztam az újból. Remélem, ez is tetszeni fog nektek, ez a történet is kicsit más lesz valamiben. :) Majd rájöttök...

Puszi

2 megjegyzés:

  1. hú màr most kíváncsi vagyok. Sejtelmes és ez tetszik. Te tényleg zseniálisan írsz!! Bárom mind a két történetet!!
    Üdv.: Niki

    VálaszTörlés