Keress a Facebookon is (Szalkó Norina) és jelölj ismerősnek vagy kövesd a Szalkó Norina szerzői oldalt!


MEGJELENT AZ ÉN ÉS A FŐNÖKÖM CÍMŰ KÖNYVEM! AZ ALÁBBI LINKRE KATTINTVA TUDOD MEGRENDELNI:

http://undergroundbolt.hu/en-es-a-fonokom

2015. május 22., péntek

Kilencedik epizód

A délután szélsebesen közeledett. Milának egész nap gombóc volt a torkában, bár nem tudta megítélni, hogy a hányingertől vagy az izgalomtól. Egész nap egy falat sem ment le a torkán. Az anyja mindenféle dolgot beiktatott neki arra a napra. Egyedül csak a ruhapróbára ment el, a többit ráhagyta az anyjára. Egy cseppet sem érdekelte az egész. Viszolygott, ha csak arra gondolt, hogy Viktor felesége lesz nem egész három nap múlva. Mielőtt elindult volna Ádámhoz, alaposan kisírta magát Timi vállán. Timi még utoljára megpróbálta meggyőzni, hogy óriási hibát követ el, de Mila nem akart változtatni a dolgokon. Megígérte az apjának. Ahogy Ádám rendelője felé haladt az autójával, furcsa fájdalmakat érzett a hasában. Azt gondolta, biztosan azért, mert nem evett semmit. Tudta, hogy ennie kéne valamit, de valahogy minden étel szájzárat idézett elő nála. Ennek ellenére a torkában érezte a gyomrát. Fura egy dolog ez a terhesség. A rendelő előtt még várt egy öt percet. Megpróbálta összeszedni magát és a gondolatait. Amint átlépett a küszöbön, éles görcs hasított a gyomrába. Nem tudta eldönteni, hogy hánynia kell vagy a méhe görcsöl. Várt pár másodpercet, mikor elmúlt, újra elindult. Halvány mosollyal köszönt az asszisztensnek.
- Nemsokára végez a doktor úr. Egy pillanat türelmet.
Mila csak bólintott. Nem volt képes válaszolni, de most már határozottan a rosszullét miatt. Egyik pillanatban az öklendezésén uralkodott, a másikban a hasához kapott. Atyaúristen, csak egyszer legyek túl ezen az egészen! Felfoghatatlan. Néhány napja még semmi bajom nem volt. Már éppen le akart ülni egy székbe, mikor nyílt a rendelő ajtaja és Ádám épp kikísérte az utolsó páciensét. Mikor Mila megpillantotta a férfi szélesen mosolygó arcát, ahogy ránéz, mintha gyomorszájon vágták volna. Ez maga lesz a pokol!
- Szerelmem. – búgta Ádám, miközben megcsókolta Milát.
- Szia. – próbált elhúzódni Mila a férfitól. – Beszélhetnénk?
Ádám gyanakodva mérte végig a nőt, majd félve bólintott.
- Persze. – mutatott a rendelője felé. – Mila, jól érzed magad? Nem nézel ki jól.
Pocsékul vagyok és mindjárt te is így fogod érezni magad. – gondolta Mila.
Ádám becsukta a rendelő ajtaját és Milát egy pillanatra megrohanták az emlékek. Egy másodpercre összeszorította a szemét, nagyot sóhajtott, majd megpróbálta elkezdeni.
- Nem szeretnél leülni? – kérdezte a férfi óvatosan.
- Nem. Mondani szeretnék neked valamit.
- Hallgatlak. – felelte a férfi, miközben az asztalának dőlt.
A lány újra sóhajtott, de most már azért, hogy ne hányja el magát beszéd közben. Nagyon kellett összpontosítania.
- Azért jöttem, hogy... – újabb nagy levegő, úgy érezte, le kell ülnie -  ...szakítsak veled.
Ádám hátrahőkölt meglepettségében.
- Hogy micsoda? – kérdezett vissza.
- Jól hallottad. Vége.
- Vége? De hát, Mila pár napja még...
- Az pár napja volt.
- Hogy mondhatod ezt? De hiszen szerelmet vallottál nekem! – Ádám a lány elé guggolt és megpróbálta megfogni a kezét.
Mila kínkeservesen érezte magát. Egyrészt alig bírta ki, hogy fájdalmat okoz a szerelmének, másrészt fájt a hasa és harmadrészt már megint hányinger kerülgette.
- Nem gondoltam... – nagy levegő -  ... komolyan. Én... – képtelen volt befejezni.
- Mila, rosszul vagy?
A nő percekig kínlódott. Beszélni akart, de a hányinger olyan mértékben rántotta össze a belsejét, hogy képtelen volt megszólalni.
- Mila? – szólongatta a férfi.
Mila a szája elé kapta a kezét és Ádám egyből tudta, miért. Egy másodperc alatt a rendelőn belüli mosdóba tolta Milát. Amíg Mila a mosdóban volt, Ádám leült az asztalához és a naptárját kezdte böngészni. Számolta a napokat, ám akkor Mila megjelent a küszöbön.
- Sajnálom. Mostanában sűrűn előfordul. – szólta el magát, de már nem érdekelte. Hirtelen a hasához kapott és feljajdult.
- Miért akarsz szakítani velem? – kérdezte Ádám, miközben felállt az asztalától és Mila felé indult.
- Azért, mert... mert nem... nem tartozom neked magyarázattal...-  nem tudta kimondani, hogy nem szereti.
Ádám hosszan fürkészte Milát. A mellkasát bámulta és hihetetlen, de a melleit! Majd egészen közel sétált hozzá és halkan megkérdezte.
- Mila, terhes vagy?
A lány megdöbbent.
- Mi? Dehogy. – füllentette. – Ezt meg honnan veszed? – kérdezte felháborodva majd dühösen becsukta a szemét és arra gondolt, persze, de hülye vagyok, hogy is gondolhattam, hogy nem fog rájönni!
- Nap, mint nap látok terhes nőket.
- Attól én még nem vagyok az. – próbálkozott Mila, de újfent a hasához kapott.
- Görcsölsz? – kérdezte a férfi és megfogta Mila karját. Mila nem válaszolt. Nem látott kiutat a saját csapdájából és a görcsök el is tévelyítették. – Mila, mit érzel? Fáj, görcsöl? Mennyire? Segíteni akarok.
De a lányon ekkor újabb hányinger vett erőt. Nagyokat lélegzett és reménykedett benne, hogy mindjárt elmúlik. Zavarni kezdte Ádám közelsége, úgy érezte a férfi a veséjébe lát, egészen pontosan a méhébe. Pár lépés távolságot akart tartani és az ajtó felé indult, de hirtelen megszédült. Megállt és a szék támlájába kapaszkodott. Még ez is!
- Szédülsz is? – kérdezte Ádám.
Milának zúgni kezdett a feje, és egyre inkább szédült.
- Ettél ma már valamit?
Ó, a fenébe, ezzel már nem tud megbirkózni. Szentséges ég! El kell fogadnia Ádám segítségét, mégis csak orvos.
- Nem tudtam. – válaszolt halkan.
- Biztos leesett a vérnyomásod. – mondta Ádám, miközben leültette Milát a székre. Kiment a rendelőből és néhány másodperc múlva egy vérnyomásmérővel tért vissza. Leült Milával szemben és a karjára tolta a pántot.
Mila kóvályogva hallgatta a vérnyomásmérő szuszogását, majd csipogását.
- Hát, ez valóban elég alacsony. Mióta érzed magad ilyen rosszul?
- Pár napja.
- Sokszor hánytál?
A lány csak bólogatott.
- Mila, lehet, hogy ki vagy száradva. Látott már orvos?
Mila megrázta a fejét, majd újra a hasához kapott. Egy kicsit össze is görnyedt. Ádám aggódva nézett a nőre.
- Vetkőzz le, kérlek.
- Micsoda? – nézett a férfira Mila.
- Megvizsgálnálak?
- Ezt most nem gondolod komolyan? Most szakítottam veled... – hadarta Mila, de az újabb görcs meggyőzte arról, hogy mégsem lenne akkora gond, ha Ádám látná, mi is zajlik a méhében.
Némán fogadott szót és átült az ultrahanghoz. Óvatosan felhúzta a szoknyáját és letolta a bugyiját. Majd Ádám segítségével hanyatt feküdt. A férfi bekapcsolta az ultrahangot és szótlanul nyomkodni kezdett rajta gombokat. Mila lehunyta a szemét, de pontosan tudta, mit csinál Ádám. Nemsokára megérezte a hüvelyénél a síkosítós fejet. Hideg volt, nagyon. Ádám finoman tolta be. Mila szemei csukva voltak. Kézfeje fáradtan pihent a homlokán. Ádám hosszasan vizsgálta, majd halkan megkérdezte.
- Mikor teszteltél pozítivat?
A lány felsóhajtott és összeráncolta a homlokát.
- Pár napja. Rosszul voltam és Timi javasolta.
- Miatta akarsz szakítani?
Mila fájdalmas sóhajt hallatott, majd kérdőn felvonta a szemöldökét és lassan kinyitotta a szemét.
- Miatta?
Ádám a monitora bökött.
- Igen, most még csak a petezsák látható. A mérete alapján nagyjából hat hetes lehetsz, de lehet még annyi sem. Semmi rendelleneset nem látok, bár a görcs nem a legjobb jel. Pihenned kéne, és szedj magnéziumot.
Mila megkövülten bámulta a fekete pöttyöt. Nem érzett semmit. Végül el is fordította a fejét.
- Mi a baj? – kérdezte kedvesen Ádám, miközben kihúzta Milából a vizsgálófejet. Papírtörlőt nyomott a lány kezébe és elfordulva a gép monitorjába merült.
Mila megtörölte magát, majd felvette a bugyiját és visszaült a vizsgálóasztalra. Ádám lassan felé fordult és megfogta a kezeit.
- Én szeretlek, és veled akarom leélni az életemet. Téged képzeltelek el a gyerekeim anyjának, nem gondoltam, hogy ez ilyen hamar sikerül is, de ha már így alakult, én örülök neki. Te nem?
- Nem. – felelte Mila egyszerűen.
- Miért? Azt gondolod, hogy hibáztatlak érte? Hmm? – nógatta a férfi Milát. – Hát nem. Most akart jönni.
A lány lehajtotta a fejét és képtelen volt megszólalni, csak nyelte a könnyeit. Hát most hogyan mondja meg Ádámnak, hogy ez nem az ő gyereke!?
- Mila! – szólongatta a férfi. – Hallod? Én szeretlek, ezért ne szakíts velem. Sőt, gyere hozzám.
Mila feljajdult. Úristen! Ez fáj. Hát hogy teheti Isten ekkora próbatétel elé? Ádám, el kell veszítselek, bár mindennél jobban szeretlek, de nem lehetek a tiéd.
- Nem lehet. – nyögte ki sírva.
- Miért nem? Csendes, bensőséges esküvőt tartanánk, csak mi és a tanúk, valahol kint a szabadban, naplementekor...
- Ádám! – sírt Mila most már reszketve. – Nem, értsd meg, hogy nem.
- De miért? – kérdezte a férfi könnyes szemekkel. Pokolian fájt neki, hogy Mila ki akar lépni az életéből. Nem hagyhatja. Hát imádja ezt a nőt és a nő a gyermekét várja! Hogy is gondolhatja, hogy hagyja elmenni? – Legyél a feleségem.
- Nem lehetek, mert... – a lány már torkaszakadtából zihált és sírt. A könnyeitől nem látott és úgy érezte a szíve darabokra porlad. – Mert szombaton férjhez megyek Viktorhoz.
Ádám úgy dobta el magától Mila kezeit, mintha tűzben égtek volna. Hátrált is pár lépést.
- Tessék? – kérdezte döbbenten.
Mila nem tudott válaszolni, csak a tenyerébe döntötte a homlokát és vigasztalhatatlan sírásban tört ki.
- Az nem lehet! – kiáltott Ádám. – Azt nem teheted!
A férfi mellkasa ijesztően gyorsan emelkedett. Zihált és lihegett.
- Mila, te engem szeretsz.
- Itt most nem a szerelemről van szó! – pattant fel a lány. Arca könnyben úszott, szemei vörösek voltak. – Hát nem érted? – kérdezte megtörten.
Ádám kábán, fájdalmasan csóválta a fejét. Nem, a világon már semmit sem értett.
- Ez a gyerek nem a tiéd! – ejtette ki világfájdalommal a hangjában a szavakat Mila.
Ádám döbbenten, sírva hullott a székébe. Kést szúrtak a szívébe. Összetört. A nő artikulátlan hangon jajgatott, könnyeit kétségbeesve törölgette. Kezét a hasára szorította és csak ismételgette:
- Nem a tiéd.
Percek teltek el, mindkettőjük sírt. Ádám az asztalra borult és csak úgy rázkódott a válla. Mila nehezen bár, de ellenállt a csábításnak, hogy a férfi mögé lépjen és átkarolja, biztosítva arról, hogy ő sem így képzelte az életét, de nem tette. El kell mennie, itt kell hagynia, most egyedül kell lennie. Halkan az ajtó felé somfordált és kinyitotta. Ádám fel sem nézett. Kilépett és elhagyta a rendelőt. A kocsijába ülve még órákig pityergett, gyűjtötte az erőt magában, hogy haza tudjon menni. Mikor végre hazaért, bevetette magát az ágyába és álomba bőgte magát.
Az elkövetkezendő két napot zombiként élte meg. Kisírt szemekkel, enyhe görcsökkel és némi hányingerrel. Mindenbe beleegyezett. Bábuként tette, amit mondtak neki. Az anyja és apja villámgyorsan visszaköltöztették a házukba. Az esküvővel kapcsolatban mindenre bólintott. Az Ádámmal való beszélgetés után darabjaira hullott. Már semmi nem érdekelte. Valahol a szíve mélyén érezte, hogy baromság, amit művel, de aztán eszébe jutottak az apja szavai és mindig belenyugodott a sorsába. Egy év. Hamar el fog telni.
Péntek este csörgött a telefonja, Ádám kereste. Már nem először aznap. Mila újból kinyomta a hívást. Pár pillanat múlva sms érkezett.
„Semmi nem érdekel, csak te! Szeretlek és vállalom a babát is, csak ne menj hozzá ahhoz a kreténhez! Kérlek!”
Mila feljajdult. Nem bírta már ezt elviselni. Még ez is. Viktor gyerekével is kellene Ádámnak. A férfi nagyon szeretheti őt! És ő is, mennyire, de mennyire. Bárcsak ne így alakult volna! Pityeregve feküdt az ágyában. Csend volt. Vészjósló csend. Órák teltek el, mire feltűnt Milának is. Magába roskadva feküdt gyerekkori szobájában. Fázósan húzta össze magán a fürdőköpenyét és azt kívánta, bár kimaradna a holnapi nap. Bár átugorhatnák! Kábultan nézett az órára, éjfél is elmúlt már. Aludnia kellene már, de nem tud. Akkor halk motoszkálást hallott az ajtó felől. Lassan megfordult az ágyban, vesztére a fejét is felemelte.
- Jó, hogy fent vagy!
Megborzongott a jól ismert nyugodt hangtól.
- Viktor, mit keresel itt?
- Csak gondoltam, benézek leendő kis feleségemhez és gyermekem anyjához. – lépett az ágy mellé.
- Na, tűnj innen! – mormogta Mila.
Ám Viktornak esze ágában sem volt. Hirtelen nyúlt Mila szájához. A tenyerét az ajkakra tapasztotta és ujjaival megszorította Mila arcát. Egész közel hajolt a nőhöz. Mila szemei félelmet tükröztek. Viktort ez még inkább feltüzelte.
- Nem úgy van az! És nem ajánlom, hogy megnyikkanj! Fogadj szót és ígérem, nem fog fájni.
- Mit akarsz? – formálta a szavakat reszketve a lány.
- Csak egy kis előleget a nászéjszakából. Ha már úgyis itt töltjük az éjszakát mindketten, miért lennénk külön? Holnaptól férj és feleség leszünk. – mondta Viktor mézes- mázas hangon. Milát kirázta a hideg a szavaktól, hát még a férfi mozdulataitól.
Szabad kezével a hátára lökte a lányt és szétoldozta a köntösét. Alatta Mila meztelen volt. Viktor felsóhajtott a nő telt keblei láttán. Nyál csorgatva húzta végig az ujjait rajtuk. Mila teste megfeszült. Lélegzetét visszatartva feküdt és könyörgött magában, hogy Viktor elégedjen meg ennyivel. Bár sejtette, hogy nem így lesz.
- Nahát, micsoda melleid lettek. Végre!
A férfi elvette Mila szájáról a kezét és a testére mászott. Térdeivel kíméletlenül szétnyomta Mila combjait.
- Mit akarsz? Nem teheted ezt. Terhes vagyok.
Viktor dühödten kapta fel a fejét Mila hangjára és tenyerét újfent a nő szájára szorította. Halkan sziszegett Mila szemébe.
- Fogd be a szádat! Nem megmondtam, hogy fogadj szót! Vagy azt akarod, hogy eljárjon a kezem?
Mila nem válaszolt. Megszeppent arckifejezése mulatatta a férfit. Mila szemébe könnyek szöktek. Viktor megnyomta Mila arcát és visszafojtott hangon suttogta neki:
- Hmm? Azt akarod?
Mila ijedten rázta a fejét.
- Hát akkor, maradj csak nyugton!
Viktor lassan elvette a kezét és a lány vállai fölé támaszkodott vele. Fölényesen emelkedett fel és undorítóan kéjes arccal vizslatta a lány testét. Hányingert keltett Milában. Viktor a mellére hajolt és a szájába vette a piciny, fájdalmasan összehúzódó mellbimbókat. Durván lefetyelni kezdte őket. Mila összeszorította a száját, amennyire csak lehetett. Érezte a combjába fúródni a kemény hímvesszőt és nagyon félni kezdett. Nem akarta ezt az aktust. Nagyon félt. Viktor hirtelen a combjai közé nyúlt és ujját a hüvelyébe tuszkolta.
- Mikor kedves apósom elmondta, hogy felcsináltalak, bevallom, először nem láttam a jó oldalát a dolognak, de aztán felvilágosított. A feleségem leszel, és én tagja leszek a Meszlényi klánnak.
Mila nem értette, miről beszél, hiszen a cég így is az ő nevén van.
- Így már érdemes elvennem téged, azon kívül, hogy mindig lesz valaki, akit döngölhetek.
A lány összerezzent a szavak hallatán.
- Ez a kölyök az én malmomra hajtotta a vizet. És persze anyádék malmára. – mondta, miközben három ujját próbálta bedugni Milába.
Egy cseppet sem érdekelte, hogy Milának fájdalmat okoz. A lány mozdulatlanul feküdt.
- Tudom, hogy összefeküdtél a kis nőgyógyászoddal. Jó lesz, ha minél előbb kivered őt a fejedből, mert amíg az én feleségem vagy és az én kölkömet hordod, nem fogsz mással kufircolni.
Behatolt Milába. A nőnek kellemetlen és fájdalmas volt.
- Bár biztos nem lehetett neki sem nagy élmény téged dugni. Vele is ilyen fapina voltál? – kérdezte Viktor, miközben ki- be mozgott Milában.
A lányban elpattant valami és kíméletlen őszinteséggel vágta Viktor szemébe:
- Ha éppen tudni akarod az igazságot, Ádám képes volt annyira felizgatni, hogy sorozatos orgazmusom legyen... – ahogy Viktor arcára nézett, megbánta a szavakat.
A férfi tomboló dühvel nézett az alatta fekvő nőre.
- Valóban, te ribanc? – sziszegte, majd arcon ütötte Milát.
Mila épp sikítani akart, de akkor újra befogta a száját.
- Meg ne próbáld! Bár így is büntetést érdemelsz.
Két kezével lefogta a nő csuklóit és csípőjét kegyetlen iramban és hévvel mozgatva durván kezdte Milát dugni. Mila a poklok poklát állta ki, óriási fájdalmai voltak, és elemi erővel tört rá a hányinger. Ha akart, se tudott volna kiáltani tőle. Úgy érezte, Viktor a darabjaira marcangolja a testét. Percek múlva Viktor beléélvezett, majd feltérdelve az ágyon kihúzta a farkát a tehetetlen nőből. Mila összegörnyedve fordult az oldalára. Viktor sóhajtott egyet.
- Ez jólesett. És most aludj valamit, nem szeretném, hogy zombi legyél az oltárnál. – mondta, majd Mila fenekére csapott, felöltözött és kiment a szobából.
Mila képtelen volt most a gondolkodásra, pedig nagyon sok kérdés vetődött fel benne. Ez így nem fog menni. Ő így nem csinálja ezt végig. Formalitásban maradtak, azt hitte, ezt az apja is megértette. Szeretett volna kimenni, zuhanyozni és lemosni magáról ennek az undorító fráternek a mocskát, de nem tudott megmozdulni. Minden porcikája fájt, kiváltképp a bensője. Nem is tudta, hogy volt képes elaludni, bár reggel azt kívánta, inkább örökre aludt volna el.

Ádámnak borzalmas éjszakája volt. Szerette volna megkeresni Milát, rendezni a dolgokat vele, beszélni, de három kismamája szült az éjjel és egyik sem volt sétagalopp. Reggelre bár hullafáradt volt, nem adta fel, hogy beszéljen szerelmével. Miután Mila otthagyta a rendelőben, először valóban kétségbeesett. Szerelmes egy nőbe, aki mástól vár gyereket. De aztán eszébe jutott, hogy nem biztos az apa kiléte. Az erőszak után, igaz eltelt egy hét, mire ők szerelmeskedtek, de akár ő is megtermékenyíthette. Milát nem sikerült elérnie és nem tudta, hol lesz az esküvő. Oda akart menni és lebeszélni Milát az őrültségről. Eszébe jutott Timi. Timi biztos tudja, hol lesz. Valahol meg volt neki a nő telefonszáma. Előkereste és felhívta. Nemsokára találkoztak is egy kávézóban.
- Tehát ha jól értem, te szereted Milát Viktor gyerekével együtt is?
- Egyáltalán nem biztos, hogy az övé.
- Én is ezt mondtam Milának.
- De akkor miért nem jött el hozzám? Vannak vizsgálatok, idővel kiderült volna. De ha nem is az enyém, akkor is szerettem volna. Miért akart mindenáron szakítani velem?
Timi nem válaszolt. Zavarodottan kortyolt a kávéjába.
- Te tudsz valamit, amit én nem. – jelentette ki Ádám.
- Elképzelhető. – felelte Timi sejtelmesen.
- Mondd el. – nézett könyörögve Ádám a lányra.
Timi mérlegelte, mivel tenne jobbat, ha elárulja barátnőjét, vagy ha elmondja a titkot, de végül az utóbbi mellett döntött. Ha egy csepp esélye is van annak, hogy Mila nem megy férjhez ahhoz az idiótához, hát legyen! Elmondott mindent, amit tudott.
- De hát ez abszurd! – kiáltotta Ádám. -  Csak ezért eldobni magától mindent? Szabadságot, szerelmet?
- Én is ezt mondtam neki, ennyit nem ér a szülők iránt érzett tisztelet, pláne, amilyen önzők.
- Hol lesz az esküvő és mikor?
Timi mindent elmondott, Ádám az órájára nézett, még bőven volt ideje arra, hogy a templomba érjen. Miután elbúcsúzott Timitől, megegyeztek, hogy a templomnál találkoznak és Timi segít neki, hogy beszélhessen Milával. Amint beült a kocsijába, csörgött a telefonja. Egy kismamája hívta ijedten.
- Doktor úr, valami baj van. Tegnap óta nem érzek magzatmozgást.
Ádám ugyan igyekezett megnyugtatni a kismamát, ám végül felajánlotta, hogy jöjjön be egy ultrahangra a rendelőbe. Kicsit kelletlenül, mert hát meg kell akadályoznia, hogy Mila őrültséget kövessen el. Gyorsan a rendelőhöz hajtott. Szerencsére tíz perc múlva megjelent a kismama is. Ádám megvizsgálta és jól látszódott az ultrahangon, hogy a bébi nagyon is jól van, csupán kevés helye van mozogni és már nem tud úgy rúgkapálni, mint korábban. A kismama még kérdezni szeretett volna, bár látta Ádámon, hogy síkideg és már nagyon menne a dolgára, de azért csak megkérdezte.
- Doktor úr, a múltkor láttam önnél egy prospektust a köldökzsinórsejt levételről. Elkérhetném? Mi is szeretnénk élni ezzel a lehetőséggel.
Ádám zavarodottan nézett körbe, majd sietve feltette a kérdést:
- És hol látta?
- Valahol itt az asztalon. – mutatott a nő az asztalra, ahol egy nagy halom mappa állt.
A férfi szemét forgatva keresni kezdett a mappák között. Idegességében le is lökött néhányat, majd felvenni próbálta, de akkor meg kicsúsztak belőlük a vizsgálati lapok.
- Segítek, rendben? – kérdezte a kismama.
Ádám bólintott, majd felvett a földről egy piros mappát, amiből szintén kihullottak a lapok. Felvette őket és rájuk pillantva megakadt a szeme a néven. Azon nyomban elöntötte a tehetetlen düh és már el is dobta volna magától, amikor észrevett valamit a lapon.
- Megvan. – kiáltott hirtelen a nő. – Köszönöm szépen, doktor úr és azt is, hogy befáradt.
- Jó- jó, persze. – válaszolt Ádám és csak rövid ideig nézett a nőre. Villámgyorsan az ajtóhoz kísérte. A nő vette a lapot.
- Kitalálok egyedül is, köszönöm.
- Rendben, bármi van, hívjon. – kiáltotta utána Ádám, majd leült a székébe és tanulmányozni kezdte a papírt.
A mappában a kretén vizsgálatai voltak. Ádám szeme kikerekedett. Szája széles mosolyra húzódott.
- Ezek szerint... – ugrott fel hirtelen az asztaltól. – Uramisten! – vigyorodott el hirtelen, majd az órájára nézett és a homlokára csapott. – Basszus, az esküvő!
A piros mappával a kezében sietve hagyta el a rendelőt, bevágta magát az autóba és csak reménykedetett benne, hogy idejében érkezzen a templomba.

Mila reggel szörnyű fájdalmakra ébredt. Alig bírt lábra állni. Kivonszolta magát a fürdőbe. Kezdésként rögtön hányt egyet. Fintorogva nézett a tükörbe. Nincs jobb kezdése egy szörnyű napnak. Lezuhanyozott, de alig bírt állni, pokoli görcsök húzták össze a hasát. Amikor kiszállt a fülkéből és megtörölközött, sötétbarna vérfoltot látott a törölközőn. Először külsérelmi nyomot keresett magán, de nem talált. Akkor hát ez a sötét vér... belőle jön? A hüvelyéből? Nem volt több ideje morfondírozni, mert anyja becsörtetett a szobába.
- Mila, a fürdőben vagy?
A lány magára kapta a köntösét és kilépett a szobába.
- Hát itt vagy? Sietnünk kell, lányom, a fodrász és a sminkes már itt van. Arra várnak, hogy bejöhessenek. Úristen, de sápadt vagy! Enned is kéne valamit, még csak az hiányzik, hogy összeess a szertartáson...
- Anya! – szakította félbe Mila.
- Igen? – kérdezte a nő nyájasan.
- Azt hiszem, vérzek. – nyögte ki Mila rémülten.
- Ezt meg hogy érted?
- Ahogy mondom. Sötétbarna vérfolt volt...
- Ah, csak egy folt? És sötétbarna is? Akkor semmi gond. A szervezeted próbálkozik a menstruációval.
- Micsoda? Szóval ez normális?
- Persze. – füllentette a nő. Még csak az hiányzik, hogy egy vérfolt miatt el kelljen halasztani az esküvőt!
Mila félig- meddig megnyugodva leült és elfogadta a könnyű reggeli falatokat, amit a szobalány időközben a szobájába hozott. A készülődés elkezdődött. Mila hagyta, hogy azt tegyenek vele, amit akartak. Az anyja választotta ki a frizuráját is és a sminkjét is. A legkevésbé sem érdekelte, hogyan fog kinézni. Segítettek neki felvenni a ruhát és a cipőt, az anyja csillogó szemekkel bámulta őt és egyfolytában azt szajkózta, milyen boldog lesz majd Viktor oldalán. Mila küzdött ugyan a hányingerrel, de nem volt annyira vészes, jobban aggasztotta a vérzés és a görcs. Nem igazán hitt az anyjának, valahol érezte, hogy ennek nem így kéne lennie. Csak állt a tükör előtt és bámulta a képét. Végtelenül szomorú volt. Szeretett volna már túllenni a szertartáson és a lakodalmon. Tényleg, a lakodalom. Honnan fog erőt gyűjteni hozzá? Körülnézett. Akkor látta, hogy egyedül van a szobában. Mikor hagyták magára? Azt sem vette észre. Eltűnődött. Vajon észrevennék, ha megszökne. Ha most elszökne innen? Hirtelen nyílt az ajtó és az apja lépett be rajta.
- Indulhatunk? Készen vagy?
Mila lehajtotta a fejét és próbálta visszanyelni a könnyeit.
- Igen, kész vagyok. – suttogta. Apjához lépett és belekarolt.
- Szépséges vagy. – paskolta meg a kézfejét a férfi. – Csak egy kicsit sápadt, de a te állapotodban ez normális. – mosolygott.
Mila csak elhúzta a száját. Apja lekísérte a hatalmas lépcsőn, odalent a hallban rokonok hada várta őket és ujjongva tapsoltak a menyasszony láttán. Mila körbenézett, illendően mosolygott, már amennyire tudott a rosszulléttől. Rövid bájcsevej után beültek a limuzinba és a templom felé indultak. Milába akkor hasított az első komolyabb görcs. Azonnal a hasához kapott. Apja kifelé bámult az ablakon, nem is nézett Milára. Ez így nem lesz jó, gondolta magában, de nem szólt, hátha elmúlik, gondolta. De nem múlt el. Egy örökkévalóságnak tűnt, mire a templomhoz értek. Mikor a limuzin leparkolt és neki ki kellett szállnia, minden erejét össze kellett szednie, hogy az arcán nyoma se legyen fájdalomnak, csalódásnak, szenvedésnek. Pedig ezek mind rágták belülről. Kiszállva összeszorított szájjal próbált integetni, de csak néhány lépés erejéig sikerült neki. Pokoli görcsök szaggatták a testét és már nem tudta figyelmen kívül hagyni őket.
- Apa, nagyon rosszul vagyok. – lihegte.
A férfi ránézett, majd belekarolva Milába, erősen tartotta őt és bevezette a bejárathoz. Az anyja már ott várta őket. Viktor pedig az oltárnál.
- Csinálj valamit a lányoddal, rosszul van! – vetette oda feleségének Mila apja.
- Mi a baj? – kérdezte a nő idegesen körbepillantva.
Mila a hasára szorított kézzel összegörnyedt.
- Nagyon görcsölök. – nyögte ki.
Abban a percben Timi jelent meg a lány mellett.
- Mila, mi van veled?
Mila megkapaszkodott Timi vállában és szenvedve pillantott rá.
- Timi, valami... nincs rendben.
- Hívták már a mentőket? – kérdezte Timi Mila szüleitől.
- Mentőket? – nézett rá Mila anyja elborzadva. – Még csak az kéne! Micsoda botrány lenne!
- Botrány? Eszénél van, asszonyom? A lánya itt pusztul el, annyira görcsöl. Nem érti, hogy veszélyben van az unokája?
Abban a pillanatban Ádám toppant be a templom küszöbén. Egy szempillantás alatt Mila mellett termett. Timi hadarni kezdett.
- De jó, hogy itt vagy! Mila görcsöl.
- Azonnal beviszlek a kórházba. – jelentette ki Ádám, majd fel akarta kapni Milát, de az apja megálljt parancsolt.
- Tegye le azonnal a lányomat!
- Sürgős orvosi ellátásra van szüksége.
- Csak egy pohár vízre van szüksége. – sziszegte a haragos férfi.
- Mit mond, jóember?! Ha nem viszem kórházba, Mila élete is veszélybe kerülhet.
Mila Timiben kapaszkodva próbált megállni. Az apja mellé lépett.
- Lányom, vonuljunk be és csináld végig a szertartást!
- Apa, nem lennék rá képes.
- Dehogynem! Muszáj. – mondta a férfi, miközben a karjára fektette Mila kezét és megszorította.
- Nem mehetsz be, Mila! Nem teheted.
- Tűnjön el innen! – kiabált Ádámra az idős férfi.
- Hogy bánhatnak így a lányukkal? – támadt Ádám Mila szüleire.
- Semmi köze nincs hozzá! Takarodjon!
- Mila, kórházba kell mennünk, el fogod veszíteni a babánkat! – kérlelte Ádám most a lányt.
Mila felkapta a fejét a szóra: babánkat. Összeszorított szemmel próbált jobban lenni és megszólalni.
- Mi az, hogy babánkat? Egyáltalán nem biztos....
Abban a pillanatban felharsant a nászinduló. A templomi orgona hangja betöltötte a templomot és Mila apja a küszöbre húzta a lányt.
- De igen! Biztos. – próbálta túlkiabálni Ádám az orgonát.
Mila hátrapillantott Ádámra. Az apja megszorította az ujjait és ellentmondást nem tűrő hangon ráparancsolt a lányára.
- Gyerünk, Mila, befelé. Nem érdekel, ki csinált fel, de az biztos, hogy Viktor felesége leszel, ha törik, ha szakad.
A lány ijedten nézett apja szikrázó szemeibe. Kósza gondolatok lepték el elméjét. Miért mondta Ádám, hogy babánkat? Tudhat valamit? Az apja húzni kezdte befelé. A padok közé értek. Mindenki széles mosollyal figyelte őket, de Mila csak arra koncentrált, hogy meg tudjon tenni egy- egy újabb lépést. Egyre kevésbé ment neki. Suttogni kezdett.
- Apa, nagyon fáj. Nem tudok menni.
- Ha kell, húzlak odáig, de kimondod ma az igent. – sziszegte a lányának, miközben tovább mosolygott a tömegre.
Milában összetört valami. A szüleit nem érdekli a sorsa. Csak a saját önzőségük. Egyre jobban lelassították a mozgását a görcsök. A háta mögül Timi sikolyát hallotta, majd egyre több ember felszisszenését a padokból. Forróságot érzett a lábán, már nem volt képes kontrollálni az arcát, kiült rá a fájdalom. Megállt. Az apja húzni kezdte, de Mila lecövekelt. Ádám mellette termett.
- Mila, most azonnal kórházba kell mennünk. Ömlik a vér.
Mila maga mögé pillantott, és megpillantott egy élénkvörös, elmaszatolódott tócsát. Az uszálya is véres volt. A lány megszédült. A templomi tömeg zúgolódni kezdett, mindenki aggodalmasan pillantgatott körbe. Viktor és Mila anyja azonnal odarontottak. Viktor rögvest nekiment Ádámnak.
- Mit képzel? Takarodjon innen!
- Te, vadállat, nem látod, hogy vérzik. Azonnal ellátásra szorul.
Timi futott oda.
- Hívtam a mentőket. – jelentette ki.
- És mi lesz az esküvővel? – jajveszékelt Mila anyja.
- Most komolyan ez a legnagyobb gondja? – nézett rá Timi.
- Rendben, lássák el a lányomat, de nem vihetik el innen. – parancsolta Mila apja. – Adjanak valami injekciót neki.
- Maga nem normális! – sziszegte Ádám.
- Annak az esküvőnek ma meg kell lennie! – ordította a férfi. A templomban már mindenki a sorok közt zajló jelenetet nézte.
- Majd máskor, apa. – súgta Mila elhalóan, teljesen összegörnyedt már.
- Nem!
Mindenki felháborodott a férfi kijelentésén és végül Timi nem bírta tovább.
- Fontosabb magának a cége, mint a lánya és unokája élete?
- Természetesen nem. De Viktornak felelősséget kell vállalnia a tettéért. Teherbe ejtette a lányomat.
Az emberek felhördültek. Ádám felszisszent.
- Az a baba az enyém! – ordította. – Az a kretén... – mutatott Viktorra – nem tud gyermeket nemzeni!
Mila elgyengülve omlott a padlóra. Ádám rögvest mellette termett. A lány szenvedve pillantott rá, képtelen volt szavakat kiejteni, de ők így is értették egymást. Ádám szeretetteljesen simogatta Mila arcát.
- Na, most már elég legyen! – kiáltott Viktor. – Mila a feleségem lesz és ezt senki se akadályozza meg. Kit érdekel, kié a kölyök. Vagy kié volt... – lihegte szánalmasan.
Ádám nekiugrott. A távolból sziréna hallatszott.
- Nyugalom. – lépett kettejük közé Timi. – Most az a fontos, hogy Miláék minél előbb eljussanak a kórházba. Semmi nem lehet fontosabb ennél, se az esküvő – nézett Mila anyjára – se a cég, se a váltók. – nézett Mila apjára, majd Viktorra.
Viktor elhúzta a száját, majd összeráncolta a homlokát.
- Miféle váltókról beszél ez a nőszemély?

2 megjegyzés: